Keresés ebben a blogban

2014. november 30., vasárnap

The 3rd Birthday - Shousei, Dare ga Tame Ni Naku

Az egyik új megjelenés, melyre már nagyon vártam, a The 3rd Birthday együttes új, háromszámos single-je volt. Az előző dolgaikban eddig még nem találtam hibát, és ez egy fiatal bandánál igen jó teljesítménynek számít. Az előző, 'Biran no Tsuki' című kiadványuk pedig kivételesen nagy sikert aratott nálam, tehát semmi okom sem volt rá, hogy kételkedjek az új single-ben.

Ennek ellenére az új darab nem ragadtatott el különösképpen. Megvan a kellőképpen elvont hangulata, ám most valahogy nem sikerült jó dalokat írni. Ezzel előzetesen le is lőttem a poént, most tehát jöhet a részletes értékelés:

1. Dakudou ni furu - a dal közepes tempójú, elég zaklatott darab, elvont dallamokkal, valamint váltott hörgés/ének felépítéssel, mégsem találok benne semmilyen jellegzetes elemet, mely meg tudná fogni az embert néhány hallgatás után. Mondhatnám azt is, hogy jellegtelen. 10/5.
2. Reportage 1945 - az elején valami baromi pudvás dobhangzást produkáltak, mintha bezárták volna az egész szerkót egy félig hangszigetelt szobába. A nóta gyorsabb és keményebb, mint az előző. Találunk benne hasonló stíluselemeket, mint az előzőben, de még mindig csak azt tudom elmondani, hogy nem tetszik. 10/5.
3. Zetsubou no Cantera - ez a nagyzenekari kísérettel indító, lassú dal viszont kicsit jobban sikerült, mint az előzőek. Az ének kifejezetten tiszta, a kórusok szintén. Nem tudom, hogy miért kellett az előző két, unalmas szerzeményt piacra dobni, mikor tudnak ilyen dalokat is írni. 10/9.

Nagyon remélem, hogy ez az elég ötlettelen kiadvány nem annak a jele, hogy ennyi puskapor volt a tarsolyukban. Túl korán le kellene mondanom róluk, ezt pedig nem szeretném.
Van még egy sansz a hibajavításra, srácok. Használjátok ki.

Teljes videót még nem tudok mutatni, csak egy reklámanyagot:

2014. november 23., vasárnap

Szemüvegek

A minap beszélgettünk arról, hogy mintha a japán rocksztárok fantáziája lenullázódna, ha a szemüvegválasztásról van szó. Köztudott tény, hogy Japánban a népesség elég nagy százalékának rossz a szeme, s bár a zenészek a színpadon többnyire kontaktlencséket viselnek, civil képeiken meg tudnak lepni bennünket egy s mással.
Például azzal, hogy többnyire mind ugyanazt az undorító, műanyag keretes hipszter-szemüveget választják. Erről az jut a eszembe, hogy a nyolcvanas években, amikor én gyerek voltam, a hasonló fajtára volt egyedül egészségbiztosítási támogatás, tehát akkoriban az ilyen, úgynevezett SZTK-szemüveg a csóróság/igénytelenség megnyilvánulása volt. Talán azért is utálom ennyire.

Nos, Japánban is biztos csak ezt a fajtát támogatja a TB :D

És akkor most nézzük is, hogy kinek áll a legjobban/legrosszabbul az említett keret?

Az én drága Kuga Shingo-mnak persze minden jól áll, talán kivéve ez... neki egy világosabb szín jobb választás lett volna.


Ugyanez a helyzet a Wing Works-os Ryo:suke esetében is. Mintha maga a keret is túlméretezett volna.


És ki hitte volna: a D.I.D. gitárosa, Tohma - ugyanaz a fazon


Az Alsdead basszerosa, Yosuke - ráadásul ez hivatalos színpadkép, a Puzzle idejéből


Ez így, egy az egyben borzalom. A haj, a szemüveg, a ruha, na és a fej is hozzá (Tomo - BORN)


Itt a ronda kis szörny, Kousuke, a Deathgaze basszusgitárosa. Ő nagyon nem akar szemüveget, és borzasztó hisztériát is csapott a dolog körül, de egy tény: a szépségén már sokat nem tud rontani :D


És íme, a nyertes: az egyetlen, akinek jól áll ez a szemüveg, az az Alsdead énekese, Maki. Valószínűleg azért, mert teljesen eltakarja azt a nyúzott békaképét.


És akkor a kivételek:


Lehet, hogy azért, mert valamivel idősebb a most pályán lévő, felkapott sztároknál, a defspiral basszusgitárosa, Ryo legalább mert valamivel eredetibb formát választani. Erről sem mondom azt, hogy ideális, de legalább nem az untig látott fazon. 


Mindig is tudtam, hogy ennek a pasinak is több esze van, mint amennyit mutat :D (Ai - Deathgaze)

A BORN énekese, Ryouga is kísérletezett, de ez a választás sem lett az igazi.

Nos, döntsétek el ti is, kinek áll a legkevésbé rosszul ez a borzadály.

2014. november 16., vasárnap

Ezek átdobtak, mint szart a palánkon

Hát, az állam a padlón csattant az előbb, és még most is itt keresgélem. Úgy esett az eset, hogy elkezdtem hallgatni a Litchi Hikari Club nevű bandát. Tudtam, hogy már egy ideje léteznek, de eddig még nem foglalkoztam velük, most azonban unalmamban nekiálltam tőlük videókat nézegetni.

Mivel semmit sem tudtam róluk, azt gondoltam, hogy ez egy kis, feltörekvő visual kei csapat elég vérmesen kinéző tagokkal, akik meglehetősen érdekes (inkább elrugaszkodott) zenét produkálnak. Talán azt furcsállhattam volna, hogy a hangszeres tudásuk kicsit nagyobb fejlettséget mutatott, mint amit kezdő voltuk indokolt volna, de nem gondoltam semmi extrára. Erre kiderül, hogy ez egy hobbi-banda, melyet az egykori Penicillin-es Hakuei, valamint három unatkozó Anli Pollicino tag (Takuma, Masatoshi és Kiyozumi) alkot. 

Ha agyonvertek volna se ismertem volna fel őket. Az Anli Pollicino ugye viszonylag laza, elektro-rockos zenében utazik, s a kinézetükre is inkább a 'kawaii kisfiúk' jelzőt tudnám aggatni, s így nem csoda, ha fejben nem tudtam összehozni ezt a képet a Litchi Hikari Club sötét és jóval keményebb imidzsével. Még most is hiába nézem a videót, és tudom, hogy a gitáros nem lehet más, csak Takuma, a basszeros Masatoshi és a dobos Kiyozumi, nem tudom őket beazonosítani.

Talán ti is megpróbálkozhatnátok, sikerül-e:

Litchi Hikari Club: Kakurenbo PV


Anli Pollicino: Angel Hearts PV




2014. november 14., péntek

Tomo, a rettentő

Ma került fel a BORN együttes hivatalos YouTube csatornájára a nemsokára megjelenő, 'Son of a Bitch' címet viselő single-hez készített videó. Természetesen én, mint hivatásos fengörl rögtön igyekeztem szemügyre venni ezeket a pasikat, akikért nemrégiben még Párizsig is hajlandó voltam elmenni.

A dal tetszett. Egyértelműen volt valami olyan punkos fílingje, ami engem már régebben is megfogott a nótáikban, s mely most is a szívem közepébe talált. Ám nem ez volt a legmegdöbbentőbb részlete az említett felvételnek. Hanem mi más is lenne, mint a kedvenc tagom, dobos és együttes-főnök Tomo-san megjelenése.
Láttam már képeket az új style-járól, és a köznapi életben ez egészen helyénvalónak is tűnt, akárcsak egy szabadnapos rokksztár, de a videobeállításban ez egészen más színezetet kapott. Mindig is azt gondoltam, hogy ha ő nem vetemedett volna arra, hogy egy bandában dobolásszon, a legstílszerűbb foglalkozás számára a yakuzavezéri szerepkör lenne. Hihetetlenül kemény a fickó, elszánt és félelmetes.

És itt is...

Esküszöm, első gondolatom az volt, hogy ha egy bárban egy ilyen pasas utánam fordulna, ott halnék a helyszínen szörnyet az ijedtségtől. Szinte tapintható az a borzasztó kemény aura körülötte, mely mindenkit arra késztet, hogy áhítatosan fejet hajtson előtte. S ez annál is furcsább, mivel saját magát nem tartja egy elszánt, borzasztó figurának, mégis, egy ilyen emberrel szemben nem mersz megengedni semmiféle haverkodó hangnemet, és eszedbe sem jut, hogy bármiben is ellentmondj neki. A párizsi koncerten sem voltunk képesek semmire, mikor kijött az erkélyre, és szigorú tekintetét végighordozta a rajongókon, mint meghökkenten és ájtatosan bámulni. Esküszöm, alig jött ki hang az emberek torkán.

Na hát, ha már itt tartunk, szülinapja is lesz ebben a hónapban, méghozzá 18-án, és ha már róla írok, megragadom az alkalmat, hogy felköszöntsem. Minden évben rendeznek valami speciális bulit az ő tiszteletére, remélem, az idén sem felejtik el, hogy a főnök nagy koncerttel szeret megemlékezni magáról. Isten éltessen sokáig, drága szörnyetegem.

És akkor... előzetes:

2014. november 7., péntek

Dangan No Limit - Black Positive

Ennek a fiatal csapatnak mostanában annyiszor belefutottam a nevébe, hogy amikor minap valaki az orrom elé lökött egy linket, nem tudtam megállni, hogy ne hallgassam meg. 



Mint mondtam, a Dangan no Limit egészen friss termés, 2014. elején alakultak meg, az alábbi felállásban:
Miyuu - ének
Leo - gitár
Ren - gitár
Chika - basszusgitár
Yusuke - dobok

A Black Positive egy minialbum, október 15-én jelent meg, és 7 dalt tartalmaz. Ezen kívül még egy single-t dobtak a piacra május 28-án 'Fukanzen no boku' címmel.
Egy-két hallgatás után arra a következtetésre jutottam, hogy vannak egész jó elemei a zenének, de sajnos, annyira panel visual kei az egész, hogy mire a végére érsz, már nem is tudod, hogy mit hallottál az album elején. A két gitáros igen jól dolgozik együtt, és a basszusgitáros észvesztően jó (amúgy a visual kei-ben tenyésztik ezeket a sztárbasszerosokat? Annyi jó van közöttük...), ám a többi felejthető kategóriába helyezi nálam a bandát.

Dalok és értékelésük:
WIMP - az indító dal nekem az album csúcspontja, sajnos ezután már erősen elveszett a lendület. Ez egy elég döngős nótácska, a refrén is könnyen megjegyezhető, még ha kicsit sablonos is. 10/7.
Isu tori Game - ez is hasonló felütéssel indít, mint az előző, de ebbe már belekevertek egy kis elektronikát is. Alapjában véve ez sem rossz dal, de nem hiszem, hogy meg fogja váltani a zenei világot. 10/7.
Yametai Te - Na, itt kezdtem érezni, hogy leül a produkció, mivel a harmadik szám is teljesen ugyanolyan, mint az előző kettő. Csak a basszerost tudom megdicsérni. 10/5.
Negau no Nara - Nagyon szép gitárfutammal vezetik fel ezúttal a nótát, de aztán az egész átcsúszik egy meglehetősen lapos balladába. 10/4.
Derailment - Talán erre kaptam még fel egy kicsit a fejem, jó az elektronikus betét, és nagyon szakít az egész nóta. 10/7.
Tsunaida Te - Ez egy kicsit vidámabb, bolondosabb opus, de ennek meg olyan oshare-beütése van, ami számomra megöli az egészet. 10/5.
Story - Már a kezdő hangtól frászt kaptam, annyira panel-riffet hallottam vissza. A gitárok és a szintetizátorbetétek változatlanul nem rosszak, de ez még kevés. 10/6.

Látható az értékelésemből, hogy még ha nem is rossznak, de végtelenül kiforratlannak, arc nélkülinek találom az egész zenét, nem találok benne egy kapaszkodót, mely alapján elkülöníthetném a többi fiatal csapattól. Azt hiszem, ennek is az lesz a sorsa, mint általában a nekem nem tetsző zenekarok esetében: talán egy, vagy két jobb dalt megtartok hallgatásra, a többi kuka.

Sajnos, erről az albumról nem tudok PV-vel, sőt, semmilyen videoanyaggal szolgálni.



2014. november 2., vasárnap

Újra támad a Ray C ̊-bagázs

Meghalok a boldogságtól a mai hír hallatán: az egykori Ray C ̊-tagok (hárman, de konkrétan nem tudom, kik) új csapatot alakítottak Otoiroha néven.

A fent említett banda azon az emlékezetes történeten kívül, mikor az eltűnt gitárosukat, Vuit-ot keresték (aki mint kiderült, részegen feküdt otthon) nem sok mindent tett le az asztalra, és  azután számukra sem ismert okok miatt bejelentették feloszlásukat. Sajnálom, mert rövidke ismeretségünk alatt igen sok vidám percet szereztek nekem a hülyeségükkel.

Remélem, az Otoiroha nemcsak az ostoba sztorijairól lesz híres, hanem minőségi zenét produkál, s így meg fog tudni kapaszkodni a vk köztudatban. Cinikus picsa vagyok tudom, de azért a lelkem mélyén lappangó szemernyi jóság erősen drukkol nekik.


2014. november 1., szombat

Happy Halloween!

Nos, már alig vártam, hogy Halloween elmúltával megpillantsam a Twitteren és a blogokon, hogy mit hoztak össze kedvenc sztárjaim az idén. Minden évben előáll valaki valami isteni - vagy ellenkezőleg, pokolra való - jelmezzel. Az idei felhozatal a következőképpen alakult:

BORN: 
Nos, ők általában mindig megragadják a jelmezes ünnepekben rejlő lehetőségeket, és az idén is így tették. Mit ne mondjak, a 2014-es beállítás sem szolgált teljes megelégedésemre... :D
Ray, a gitáros, idén azzal lepett meg bennünket, hogy bájos, kimonós hölgyikének öltözik. Ő tipikusan az a tag, akire általában nem szoktam emlékezni, hogy mikor mit viselt és mit csinált, mert nem jellemző rá sem a túlzott aktivitás, sem a nagy szélsőségek. Ez a a jelmeze nekem tetszésemre szolgál, nagyonis illik hozzá.
Ryouga tavaly bohóc volt, az idén hagyományosabb jelmezt választott, és szokás szerint ez is jól sikerült.
K tavaly nyuszikának avanzsált, az idén kicsit horrorisztikusabb stílussal próbálkozott. Amikor gondolkodtam, hogy mi is lehetne ez a kosztüm, nekem első pillanatban egy Minerva McGalagony-cosplay ugrott be :D Hát, na jó, mondjuk azt, hogy Keichan sem lőtt túlzottan mellé az idén.
Itt van végezetül a szívem közepe, Tomo, aki már tavaly is kiakasztott a szobalányjelmezével. A mostani választását elsősorban a hajviselet határozhatta meg, és az ötlet nem is lett volna rossz, de a kivitelezés... Tomo, drágám, meg kell, hogy fojtsalak ezért a kalózosdiért (is) :D.



LIPHLICH:
A BORN mellett ők voltak a másik csapat, akik partiképekkel szolgáltak az idén, ám ők konkrét jelmezek helyett inkább csak horrorisztikus hangulatot árasztó öltözékekkel próbálkoztak. Nekem tetszik az eredmény:
Egy közös kép

Szerintem nem láttam még Kugánál ártatlanabb és cukibb zombit

Eiki, mint Chuchky-imitátor

Takának mindenekfelett jól sikerült a jelmeze. Alig ismertem rá...

Wataru kivételesen nem próbálkozott semmi kurvás megjelenéssel