Star Wars - Az Ébredő Erő - kritika, 2. rész.

SPOILEREK!!!! SPOILEREK!!!! TESÓM, EL NE OLVASD!!!!

És most térjünk vissza arra a témára, melyről a cikkem címe szól, hiszen ekkora bevezető láttán a magyartanárom valószínűleg a haját tépné, hogy ismételten nem sikerült eltalálnom a bevezetés-főrész-befejezés kellő arányát. Nem volt kérdés, hogy látnom kell a 7. részt, méghozzá moziban, hogy minél jobban magammá tudjam tenni a Star Wars univerzum hangulatát az ismerős képsorokkal, effektekkel, zenékkel és miegyebekkel.

Igyekeztem egyetlenegy spoileres írástól sem elcsábulni, mely igencsak nehéz volt, mivel a bemutató utáni 9. napon nyílt csak alkalmam mozijegyet szerezni. Persze óhatatlanul belefutottam olyan véleményekbe a film előtt, hogy a rajongók nagy részének tetszett. Voltak persze fanyalgók, s utólag elolvastam ilyen jellegű kritikákat is, ám én mégis úgy döntöttem, ezúttal a rajongókórushoz fogok csatlakozni.

S hogy miért is? Bármilyen értékelés mondhat bármit, aki ki meri ejteni a száján, hogy NEM EZT SZERETTE VOLNA LÁTNI, az sosem volt igazi fanatikus. De tényleg, miért is?????Beülsz a székbe, és a világ rendje helyreállt. Ez itt AZ a messzi, messzi Galaxis. Mint már említettem, a Disney nem bízott semmit a véletlenre.

Visszautalások

Igen. Rengeteg olyan elem volt a filmben, melyet fel lehet úgy is fogni, hogy a töltött káposzta újramelegítése, de úgy is, hogy egy olyan környezetbe vitt, melyben minden ismerős. Ahogy Han Solo is kijelenti az egyik jelenetben: Chewie, hazaértünk. Ezt akartuk. Percekig vonuló csillagrombolókat, John Williams – kicsit újragondolt, de főbb vonalakban az eredetit követő – zenéjét, a régi barátainkat, Luke-ot, Leiát, Han Solo-t, Chewie-t, R2D2-t, és talán még C3PO-t is. Olyan helyzeteket, melyek ugyanabban a környezetben, nagyjából ugyanazokkal a szereplőkkel talán a való életben is nagyon hasonlóan történnek meg. Ezt akartuk. A jó kis űroperát, sok kalamajkával, elfogással, szöktetéssel, lövöldözéssel, űrháborúval. Nem egy kereskedelmi egyezmény feletti vitát, s olyan alakokat, akik látszólag csak azért kerültek bele ismét a sztoriba, mert a régi trilógia egy 10 perces jelenetében nagyon népszerűek voltak (én például sosem tettem volna bele az új részekbe még említés szinten sem, semmilyen összefüggésben Boba Fettet vagy az apját. A történet szempontjából ugyanolyan lényegtelen az előélete, mint a homokszörnyé, Sarlaccé).

A történet rövid bevezetése

30 évvel járunk a Jedi visszatér után. Ugye, az legalább mindenkinek logikus,hogy egy galaktikus méretű birodalom nem semmisülhet meg csupán attól, hogy a két főemberét hidegre teszik? Ekkora állam-, és harci apparátusban mindig vannak, és lesznek olyan tehetséges trónkövetelők, akik a megmaradt csapatokat összefogva újra viszonylagos erőt tudnak kovácsolni, s akik talán 30 év alatt ismét eljuthatnak egy olyan pozícióba, hogy komolyan veszélyeztethetik egy megszülető, Új Köztársaság stabilitását. Számomra ez teljesen ésszerű, pont ezért nem értem azokat a fanyalgó kritikusokat, akik azzal példálóznak, hogy Luke-ék miért a töküket vakarták ennyi idő alatt, miért nem semmisítették már meg a rosszfiúk maradékát. Könyörgöm. Ez nem egy légy agyonütése. A Lázadók már annak idején is jóval kevesebben voltak létszámban, nem is beszélve a technikai erőforrásokról.

Új szereplők

Mivel a történet 30 évvel a Jedi visszatér befejezése után játszódik, logikus, hogy új alakoknak kellett a filmbe kerülniük. Úgy éreztem, sikerült olyan figurákat alkotni, akik a fiatal Luke-ra, Leiára és Han Solóra emlékeztetnek. Hús-vér, életszerű embereket, nem kilencéves, mindent tudó, mindenben tökéletes Anakin Skywalkereket. Ez nem a szuperhősök világa.

A megjelenési sorban első Finn, a szökött rohamosztagos, akit gyerekkorában raboltak el és képezték ki a Birodalom örökébe lépő Új Rend számára, s aki – nagyon is emberi módon – első bevetésén rádöbben, hogy nem tudta, mire vállalkozott. Megcsömörlik a mészárlástól, meglép hát az Új Rendtől, és belekeveredik az ellenük harcoló Ellenállás játszmájába. Finnt – korábbi meglepő ellenérzéseim ellenére – szerethető karakternek tartom. Gyáva és ügyetlen igaz, de a film végére megtalálja a helyét, tudja, mit akar, és miért. Egy kicsit azért féltem egy fekete szereplőtől a történetben, mert tartottam attól, hogy a filmes sztereotípiáknak megfelelően egy idegesítően nagy dumás 'gettóniggát' fogok látni, amit nem szerettem volna. Nem így lett. John Boyega egy meggyőzően alakítja egy élhetetlen debella figuráját, nem ad sem túl sokat, sem túl keveset.

Második főhős – és nagyon örülök, hogy ezúttal ennyire előtérbe toltak egy nőt – egy Luke Skywalker-pótlék, egy fiatal, Rey nevű lány. Luke-hoz hasonlóan neki is titokzatosság lengi körül az előéletét. Családja effektíve nincs – illetve van, de nem tudja, hol vannak. Magára hagyatva él, s imígyen szert tesz annyi erőre, kitartásra és találékonyságra, amennyire egy jó, cselekvőképes karakternek szüksége van. Érezni lehet, hogy a filmek folytatásaiban valószínűleg ő fogja a súlyponti szerepet kapni. Daisy Ridley alakítása nagyon tetszik. Egy viszonylag ismeretlen arc, aki nem a manapság divatos szépségideálokat jeleníti meg, s a figurája, játéka is egyszerű és sallangmentes.

Harmadik, a negatív hős, Kylo Ren. Egy fekete maszkba és köpenybe bújtatott alak, akiről maga a film nem mondja ki, de sejteti, hogy Sith-lovag (és itt rögtön keresztül is húzza Lucas azon idióta, későbbi ötletét, hogy mindig csak két Sith lehet. Erről a korai filmekben sem esik szó, hiszen akkor az Uralkodó nem akarhatta volna szövetségesnek Darth Vader mellett még a fiát is a Jedi visszatérben). Kylo Rent sokan nem szerették arra hivatkozva, hogy Darth Vaderhez képest jelentéktelen. Igen. Ennek is kell lennie. A Star Wars Univerzum nem bír el még egy Vader-szintű gonoszt, ezért megpróbáltak teremteni egy ellenpontot. Egy sötét alakot, akiről már az elején minden kiderül, az, hogy Han Solo és Leia rossz útra tévedt fia, akiből Luke Jedit próbált faragni, de elcsábította – a valószínűleg szintén Sith képességekkel rendelkező – Snoke Vezér, aki az Új Rend jelenlegi irányítója.

Kylo Ren fiatal. Belőle nemhogy nem vesztek ki még az érzések, ellenkezőleg, állandóan ezek irányítják. Ingadozik a fény és a sötétség között. Szeretne olyan lenni,mint nagyapja, Darth Vader, de nem sikerül neki, s ez frusztrálttá és idegbeteggé teszi. Nem beszélve arról, hogy állandóan bizonyítania kell Snoke Vezér előtt, hiszen simán lenyomja az Új Rend katonai parancsnoka, a nála valószínűleg jóval idősebb és higgadtabb Hux tábornok. Kylo Ren szinte minden jelenetben elbukik a Hux tábornokkal folytatott viták során, s valószínűleg csak azért birtokolja a Vezér bizalmát, mert

ő Jedi, Hux pedig nem. (Mellesleg szívből remélem, Hux-ot nem nyírták ki. Nagyon szórakoztató, ahogy oltja a kicsi csíra Kylo Ren-t...). Semmi bajom Kylo Ren figurájával, azonban a színészválasztást nem tartom túl szerencsésnek. Adam Driver a maga fura, frusztrált tinédzser arcával, mely sem Harrison Fordéra, sem Carrie Fisherére nem emlékeztet, nehezen képzelhető el Han és Leia gyermekeként.

Mellékszereplők:

Szerencsére nem fogtak nagyon mellé a mellékalakok megválogatásával sem. Vannak régi arcok: meglehetősen sokat szerepel Chewbacca, megjelenik pár jelenetben az erősen leamortizálódott C3PO, valamint R2D2, aki alvó üzemmódba kapcsolta magát Luke Skywalker eltűnése után, s csak a történet végén tér magához.

Nagyon féltem az új droid, BB8 alakjától, aki nekem ugyan az első képek alapján imádnivaló gyerekjátéknak tűnt, ám aggódtam, hogy akad egy trónkövetelő Jar-Jar Binks pozíciójára. Nem így történt. BB8 megfelelő pótléka a régi sztorik R2D2-jének.

Van még némi szerepe az Ellenállás új szuperpilótájának, Poe Demeron-nak. Az ő alakja nekem kicsit túl erős, túl szuperhősös, de mivel nem sok jelenete van a moziban, így el tudom viselni.

Említenünk kell az új főgonoszt, az Új Rend vezetőjét, Snoke Vezért is, akit mindanyiunk kedvenc szörny-életrekeltője, Andy Serkis alakít maszkja mögött, s aki a Birodalom Uralkodójához hasonlóan ebben a filmben még nem lépett testi valójában a színünk elé. Snoke egy óriási idegen lény alakját mutatja, aki nyomasztóan nehezedik hőseink fölé. Nem intrikus, nem behízelgő, mint Palpatine, sokkal inkább nagyon is hideg fejű, egyenes jellem. Ezzel ő is mintegy ellenpontjaként jelenik meg a korábbi filmek főgonoszának.

Nem tudom, mi lesz a sorsa a rohamosztag-parancsnok hölgynek, Phazma kapitánynak, aki elég kevés szerephez jut ebben a filmben, de mivel a merchandise-cuccok között az ő figurájával is tele van minden, feltételezem, hogy látjuk még a továbbiakban.

És a végére hagytam a kedvencemet, a már korábban említett Hux tábornokot. Nos, ha egyszerűen akarok fogalmazni, talán egy született fasiszta vezért látunk megtestesülni az ő szerepében. Egy fekete ruhás, kőkemény és céltudatos alakot, aki – a korábbi Birodalmi főtisztektől eltérően – látszólag egy cseppet sincs sem megijedve, sem megilletődve sem Kylo Ren, sem Snoke Vezér jelenlététől. Gyanítom, hogy Hux-ot az alkotók nem hagyták életben a következő részre. Mélységesen sajnálom. Én személy szerint még rengeteget ki tudtam volna hozni ebből az alakból. :)

Mi nem tetszett?

Igen, volt ilyen is. Egyetlen gondom a filmmel az, hogy látszólag nem szerettek volna beleesni a túlzott CGI-használat hibájába, s úgy vélem, a film egy részét most ténylegesen díszletezéssel igyekeztek megoldani. Azonban annyira igyekeztek tompítani a számítógépek által generált jelenetek sterilitását, hogy helyenként nem lett igazán szép a fényképezés a régi trilógiához képest. Hogy ez mekkora gond, azt döntse el ki maga. Nálam nem esett akkora súllyal a latba, mint egy esetleges elrontott forgatókönyv.

Végszó:

Úgy gondolom, a Disney egy nagyon korrekt hibajavítást hajtott végre ezzel a filmmel. Minden percén érezni, hogy meg nem történtté akarják tenni az új trilógiát, s igyekeznek a régihez visszanyúlni oly mértékben, ahogyan csak lehet. A forgatókönyv jó, a Star Wars hangulat szintén, a szereplőket szeretni fogjuk, s kellőképpen misztikus érzéseket keltenek bennünk egyes momentumok ahhoz, hogy kíváncsian várjuk a következő darabot. Kicsit a tempóját éreztem gyorsnak a régi trilógiához képest, ám ne felejtsük el, hogy az első filmek forgatása óta már felnőtt talán két generáció is, akiknek felgyorsított életmódjához jobban illik egy ilyen stílusú történetvezetés, mint egy lassabban csordogáló cselekmény. Ám ez még mindig nem haladja meg egy magamfajta, idősebb fanatikus ingerküszöbét, imigyen ki tudok egyezni vele.

Igen, valami ilyesmiből kellett volna még három a kilencvenes-kétezres években, s akkor a magunkénak tudhatnánk egy tökéletes sorozatot.

Star Wars - Az Ébredő Erő - kritika, 1. rész

Tudom, hogy most talán egy kicsit más vizekre fogok kalandozni, hiszen amiről írni kívánok, nem japán, s még csak nem is zene, de úgy gondolom, egy sokakat érdeklő témáról van szó, mely szintén életem egyik fontos szeletét tölti be. Az új Star Wars filmmel kapcsolatos véleményeimet szeretném megosztani.

EBBEN A RÉSZBEN MÉG NINCSENEK SPOILEREK, AZT A MÁSODIK ÍRÁSOMRA TARTOGATTAM!

Réges rég, egy messzi, messzi galaxisban volt ugye egy Star Wars trilógia, mely megváltoztatta a sci-fi filmek világát, és mai napig az egyik legsikeresebb szériának mondható a mozi történetében. A ma már csak IV-VI-nak titulált első trilógia 1977. és 1983. közötti forgatási ideje alatt én gyermekkorom legfogékonyabb éveit éltem. Volt szerencsém minden filmet eredeti, felújítatlan változatban, széles vásznon megtekinteni, s ez határozta meg a Star Wars-hoz való viszonyomat a mai napig is. Akkoriban nem nagyon forgattak sci-fi filmeket, s ha véletlenül mégis, azok látványvilágban, technikai megjelenítésben évtizedekkel elmaradtak ezen filmek kiállításától. Mi, akik addig tudományos-fantasztikus filmekben főként csak belső terekben forgatott mozikat, vagy papírból kivágott, leszálló UFO-kat láthattunk, amiről már 8 éves fejjel le tudtad venni, hogy gagyi díszlet csupán, tátott szájjal bámultuk a film elején percekig végigvonuló, teljesen valóságosnak tűnő csillagrombolókat.

A történet pedig annyira, a jó és rossz évtizedes harcán alapuló sztori volt, mely nem lehet más, csak siker. Ez volt az, melyet korra, nemre való tekintet nélkül mindenki be tudott fogadni. Fiatal, csetlő-botló, de szerethető karaktereket teremtett, akinek jellemváltozásait végigkövethettük három filmen át. Nem mellesleg megalkotta a filmtörténelem legűberelhetetlenebb gonosz karakterét, Darth Vadert, akit a mai napig semmilyen más figurának nem sikerült lejátszania a vászonról.

Amikor felröppent a hír, hogy George Lucas előzménytrilógiát kíván forgatni a filmjeihez, minden régi rajongóban felmerült, hogy egybegyűjti azokat az utalásmorzsákat, melyeket már a mozik könyv-verziójában (melyek ugye nem azonosak a filmmel, mivel tartalmazzák azokat a jeleneteket, párbeszédeket és információkat, amik a végső vágás során a mozikban nem voltak láthatóak). Tudtunk ugye annyit, hogy az eseményeket megelőzte egy Klónháború, melyben Anakin Skywalker részt vett, mint pilóta, s hogy az Uralkodó áttérítette őt a sötét oldalra. Mivel ennyire váz-szerű szinten voltak csak meg az előzetes történések, nagyon sok mindent ki lehetett volna hozni az új trilógiából, ám (és hajlok rá, hogy igazat adjak azoknak, akik azt állítják, a fő probléma az volt, hogy Lucast csupán mint írót és szellemi felügyelőt kellett volna a filmek közelébe engedni, mint rendezőt nem) mint tudjuk, ez nem sikerült. Az új sorozat nagyjából két és fél teljesen értelmetlenül elpocsékolt, a régi trilógiának sok helyen ellentmondó, logikátlan film lett, s a III. részbe, a Sith-ek bosszúja második felébe próbálta belepasszírozni azokat a történéseket, melyeket már az első rész elejétől fel kellett volna vezetnie. Mi nem volt meg ezekben a filmekben? Nem volt jó története. Tegye fel a kezét az akit a végeláthatatlan sci-fi intrikák érdekelnek. No, azoknak nagyon szívesen tudnám ajánlani Isaac Asimov Alapítvány sorozatát, ő le tudja írni egy elképzelt Galaktikus Birodalom esztelen politikai csatározásait úgy, hogy még izgalmasnak is találod a szenátusi felszólalásokat. :) Nem voltak jók a szereplők. George Lucasnak sok érdekes színészválasztása volt már, de egy Liam Neeson-Ewan McGregor-Nathalie Portman szintű háttértáncos kórus elé bevetni egy Hayden Christensent, mint szólóénekest, hát... Tele volt felesleges jelenetekkel, melyek nem mutatnak sehová. Ha végignézed az eredeti trilógiát, minden percben és mondatban találsz valami olyasvalamit, melynek a későbbiek során jelentősége lesz. Nem tudom, elmondható ez pl. Jar-Jar Binks fellépéseinek 95 százelékáról. A szereplők nem voltak úgy felvezetve, hogy azonosulni tudnál velük. Nemcsak hogy a főhős, Anakin Skywalker sorsa nem hatott meg egy percig sem, még a régi trilógiában bölcs, öreg mesterként megjelenő Obi-Wan Kenobira is képes voltam tojni akkora nagy ívben, hogy az elmondhatatlan. A női alakok teljesen életképtelenek. Padmé egy báb, akit hol királynőként, hol szerelmesként úgy rángatnak ide-oda, ahogy akarnak (jó, tudom, Leia pedig a hihetetlen önfejűségével a másik véglet volt, de nekem akkor is sokkal jobban tetszett). A legfájdalmasabb pont pedig számomra azonban nem Jar-Jar alakja, hanem Anakin anyjáé. Ő az, akit magamban csak úgy szoktam nevezni, hogy a Szenvedő Szűz Mária. Sok párhuzamot lehet találni kettejük között, tisztán látszik, Lucas honnan vette az ihletet.... Shmi Skywalker egy olyan anya, aki ahelyett, hogy ahogyan azt a nők kilencvenkilenc százaléka teszi az idők kezdete óta, inaszakadtáig küzd azért, hogy gyermekének jobb jövőt biztosítson, szenvedő arccal rinyál végig kábé kilenc évet rabszolgaként (miközben azért a saját házában lakik a saját gyermekével, nem egy tömegszálláson Anakintól elválasztva, ahogy az pl. anno divat volt az amerikai gyapotültetvényes rabszolgák között). Valószínűnek tartom, hogy ha a Jedi mesterek nem jelennek meg, Anakin egy – anyjától örökölt magatartásminta alapján – simán leél 80 évet tehetetlen alávetettként. Shmi Skywalker figurájától olyan szinten idegrohamot kapok, már ha csak meglátom azt a tehetetlen, mártír képét, hogy rögtön leszaromtabletta után kell nyúlnom...

Utolsó, és elég nagy hibájaként róható még fel a régi sorozatnak, hogy túlzottan sok mindent akartak a ma már olcsó eljárásnak számító CGI technológiával megoldani, mely sterillé, ezáltal kissé hiteltelenné tette a képi megjelenítést. Ahogy az fel is merült már egy beszélgetés folyamán, az még oké, hogy idegen városokat, idegen lényeket számítógépes grafikával készítenek el, de könyörgöm, Palpatine szenátor íróasztalát mi a fenének kell komputeresen lemodellezni? Nem volt elég bizarr asztal az IKEA-ban???????

Száz szónak is egy a vége: ez az elbaltázott prequel-halmaz rávetítette az árnyékát a készülő filmekre. Nem tudhattuk még előre, vajon milyen kimenetele lesz a folytatásokra annak a ténynek, hogy Lucas a könyvek után a filmjogokat is eladta, s ráadásul a Disney-nek, mely, mint tudjuk, nem a komoly, érett alkotásairól híres, s nem elsősorban a 18 év feletti korosztályt igyekszik megcélozni műveivel.

A Disney pedig nem akart melléfogni. Egyrészt rendezőként J. J. Abrams-t bízta meg, aki az új Star Trek filmek elkészítésénél bábáskodott, imigyen nagyjából volt fogalma arról, hogy mit is várna el egy sci-fi rajongó közönség. Másrészt pedig – a mester legnagyobb sajnálatára – George Lucast száz százalékosan kizárta az alkotási folyamatból. Na nem direkt módon, de valahogy állítólag az új részbe egyetlen másodpercnyi filmkocka sem került be, mely Lucas ötlete alapján lett volna leforgatva. Lucas sérelmezte is ezt, de mivel – hogy úgy mondjam - eladta a boltot, nem reklamálhat, hogy szerinte rossz helyen áll a felvágottaspult...

Megint valami őrültség

...amelyet ismét nem más követett el, mint kedvenc ezüst androidom, Ryo:suke, a Wing Works nevű formáció középpontja. Esküszöm, a mai jelentéktelen kis celebecskéknek oktatni kellene a viselkedését, vagyis azt, hogy hogyan irányítsuk magunkra a figyelmet anélkül,hogy totálisan hülyét csinálnánk magunkból.

Sok mindenen ki szoktam akadni Ryo:suke kapcsán, mert vannak megnyilvánulásai, melyek - ha nem is túlzóan direkt módon - de meghökkentően provokatívak. Legutóbb a tengerentúlon megnyitott webboltjának kínálatán buktam ki (igen, az A0-ás méretű falpaneleken, hogy a kis szobádban mást se láss, csak az ő csodálatos habtestét). Ma pedig újabb, láthatólag értelmetlen, valójában szerintem nagyon is okos dolgot csinált. Már amennyiben okos lépés, ha fel akarod hívni magadra a figyelmet.

Szóval ez a gyöngyvirág a TELJES WING WORKS DISZKOGRÁFIÁT KÖZZÉTETTE A HIVATALOS YOUTUBE CSATORNÁJÁN. Mivel gondolom, hogy magát menedzseli, azt tesz, amit akar, ám egyvalami biztos: anyagilag ez nem biztos, hogy a legjobb húzás volt A szerzemények között vannak olyan dolgok is, mint a kis példányszámban megjelent live limited single, a Rosetta, melyet hosszú évek óta vadászok a neten, de mindeddig még nem találtam semmilyen megosztást róla.

Annyit tudok még hozzáfűzni a dologhoz, hogy a karrierje újbóli belendítése érdekében ez jó húzás, hiszen többen ismerhetik meg, amit eddig összehozott, a nagyobb ismeretség pedig a nagy számok törvénye alapján több potenciális vásárlót is jelent. Másrészt csak szurkolni tudok abban, hogy a most közprédává tett diszkográfia nem azt fogja okozni, hogy ezáltal még kevesebben lesznek, akik anyagi javakat fognak áldozni az ő támogatására.

Ezt nagyon nem szeretném. Annyira pofátlan dög, hogy már csak ezért is megérdemelné, hogy sikeres legyen.

Szóval, a kis ezüst plüssállat álca mögül megint kibújt a céltudatos, karrierista android... :D

Wing Works lejátszási lista:

És akkor egy ritkán hallott gyöngyszem: Hijrah

Jiluka - Lluvia

Gyors leszek és lényegretörő :)

Lássuk csak, mit is hozott létre a Jiluka együttes, akiknek igen nagy barátja voltam az utóbbi időben, vagyis úgy is mondhatnám, hogy nem adtak még okot arra, hogy kiábránduljak belőlük. Pláne, amióta megtudtam, hogy a tagok között vannak (ne kérdezzétek, kik, az ilyesmik általában nem publikusak) a D.I.D. énekes, Akane barátai, s akiket ő jó szívvel ajánlott mindenkinek, azóta még jobban igyekeztem rájuk irányítani a figyelmemet.

Ezúttal a Lluvia című, kétszámos kiadványukkal jelentkeztek a fiúk. Előző mini albumuk, a B.A.L.U.S. (Brave Agonistic Letter Under Segregation) számomra egyike volt a közelmúlt egyik legszínvonalasabb kiadványainak. A léc tehát elég magasra volt téve a banda számára.

Dalok és értékelésük:

Lluvia: a címadó dal sajnos azt kell hogy mondjam, nagyon nagy csalódást okozott. Jó elemeket tartalmaz, azonban mégsem áll össze egyetlen szívonalas kompozícióvá. A gitárszóló eszméletlenül és feleslegesen bonyolult. Ezúttal cserbenhagyta őket a dalszerzői képességük. 10/5.

Azure: erős gitárszólamokra pakolt lírai hangvételű szerzemény, mely mérföldekkel erősebb találat, mint az előző dal. Kicsit fura a témaváltás a refrénben, de nem túlzottan disszonáns. Ez sokkal jobban tetszik. A gitárosnak megint erősen eldurrant az agya. :D 10/8.

Nem mondhatni, hogy túlzottan el vagyok most ragadtatva ettől a produktumtól. Erősen felemásra sikerült a termék. A Jiluka már elért egy kis hírnevet az új, feltörekvő bandák között, s emiatt úgy tűnik, ők is arra lettek ítéltetve, hogy minél gyorsabban minél több újdonságot nyomjanak ki a piacra. Ám ez nem feltétlenül tesz jót a minőségnek.

Remélem, ez a megtorpanás csak átmeneti lesz.

No, a Lluviához alkottak egy PV-t is, íme:

Liphlich - Die Deo

No, hát akkor ismét igyekszem ledolgozni a lemaradásomat, mely a lemezkritikák terén halmozódott fel, mielőtt azt hinnétek, mostanában már nem is hallgatok zenét. Legelőször talán kezdeném nagy kedvencem, a Liphlich legújabb single-jével, a Die Deo-val, mely már elég régen, október 28-án jelent meg, és természetesen nem lennék én, ha nem szereztem volna meg azonnal.

A Liphlich-nek volt egy újrakiadós időszaka, de rögtön vissza is kanyarodtak a régi jól bevált szokásaikhoz, hogy új anyagokkal jelentkeznek, s a Skam Life után nem sokkal megérkezett a legújabb, háromszámos anyag is.

Nos, mi róla a véleményem? Kicsit nehezen befogadható volt ez az újdonság, talán azért, mert nagyon átütő erejű szerzeményt nem találtam rajta. Szó se róla, a színvonalat megüti, de nem találom kiemelkedőnek egyetlen pillanatát sem. Részletesebben is beszámolok a dalok kapcsán keletkezett benyomásaimról.

Die Deo – a címadó dal, melyhez PV is készült, számomra a Halloween hangulatában foganhatott. Tipikus Liphlich PV-s dal, tele elvont szintetizátorhangzásokkal, mely felidézi bennem azt a jó kis cirkuszhangulatot, mely egyedivé teszi őket a zenei palettán. Mégsem mondhatnám, hogy ez lesz az új, nagy slágerük. Ezért ezt a dalt most óvatosan csak 10/8-ra értékelném.

Nanatsume no Taizai – epikus, nagyzenekari kísérettel ellátott, elég kemény dal, sajnos abból a típusból, melyet én tőlük nem nagyon kedvelek (lásd: Midarabi). Valahogy ez a hangulat nem passzol hozzájuk. Ténylegesen nem tudnék kötekedni semmivel, sőt, a durva, de egyszerű gitárhangzás egyenesen fantasztikus, de mégsem szeretem. 10/6.

Lady Nana – a szám nagyon durva gitárral és zongorakísérettel indít, teletűzdelve tőlük kissé szokatlan elektronikus hangzással. A dal mintha fura keveréke lenne a vicces 'Gloria Bamboo'-nak és a lírai 'Miss Luminous'-nak. Elég nehezen megy az ember fejébe, de határozottan szerethető. 10/8.

Összességében úgy találom, hogy kicsit harmatosabbra sikerült ez a kiadvány, mint az ezt megelőző anyagaik. Talán kicsit vissza lehetne tekerni a tempóból, s jobban kiérlelni a dalokat, mert ennél ők sokkal többre képesek.

Liphlich, a lecke fel van adva.

A videó színesebb és viccesebb lett, mint eddig bármelyik. Kuga Shingo kitesz magáért a pózolás és a drámai viselkedésminták felvonultatása terén, de hát ez már csak a nem kimondottan Liphlich rajongóknak újdonság. Talán egy kis kárpótlás a gyenge single-ért. :D

Monster of Mine

Vannak dolgok, melyek nem változnak soha. Zenekarok jönnek és mennek, újabb és újabb kedvenceket talál az ember magának, de akiket igazán, szívből megkedvelek, sohasem tudom elengedni. Hülye módon mindig reménykedek abban, hogy azok is visszatérnek egyszer, akik már jó ideje a szögre akasztották a hangszerüket, hisz mindig megvan az esély rá, hogy újra elénk lépnek, és felveszik a zenélés fonalát ott, ahol abbahagyták (kivéve Isshi...).

Sokáig pokolian döbbent és mérges voltam a Deathgaze hiatusa miatt. El sem tudtam képzelni, hogy hogyan fognak telni a hétköznapjaim nélkülük. Nagyon szerettem a zenéjüket, s a tagokat is személyesen, és nem igazán tudtam eldönteni hogy ki fog hiányozni jobban, míg rá nem jöttem, hogy csupán egyetlenegy valaki.

Kousuke.

Igen, az official szörny.

Kibírhatatlanul kedvelem azt a fickót. Csak miatta mentem el Bécsbe, és végig ott álltam előtte a koncerten. Mérhetetlenül szórakoztató volt. Egy mérhetetlenül randa kis dög, aki azt játssza, hogy mérhetetlenül randa dög. Vagyis csak önmagát adja. A Deathgaze utolsó éveiben már úgy látszott, hogy csak bedarálja őt is a visual kei ipar, mert egyre kevesebb teret adtak a hülyeségeinek, és mivel nem ő lett volna, ha bármiben is korlátozza magát, inkább nem vett részt semmiben. Ahogy megszűntek a Death TV adások, ő is mintha láthatatlanná vált volna, pedig istenuccse, nagyon sokan pont azért lettek fanatikus Deathgaze rajongók, mert imádták az ő egetverően troll megnyilvánulásait. Én is szerettem őket a kezdetektől fogva, de nagy favoritommá kétségtelenül Kousuke belépésével váltak.

Amióta azonban support tagként belépett az Unveil Raze-be, mintha egy második felvirágzásnak lennénk tanúi. Tudom, idegesítette sok smink, a szerepjátszás és a merev korlátozások, s így most, hogy nem kell belebújnia egy skatulyába, látszólag nagyon jól érzi magát. Még a Twitterét is vezeti, amelyre a Deathgaze fennállása alatt egyetlenegy árva sort sem írt. Hirtelen visszakapta a kifogyhatatlan energiáját. És mindezekért - bár szentségtörésként hangzik egy Deathgaze fanoldal adminja szájából, - reménykedem benne, hogy soha, de soha nem megy vissza a Deathgaze-be.

Lesznek még basszusgitárosok, jó basszusgitárosok is millióan, ha esetleg Ai úgy döntene, mégiscsak előveszi a jégről a bandát. Kousuke viszont maradjon ott, ahol van, ahol igazán ki tud bontakozni. Ez az ő műfaja, nem a visual kei, ezért nem tud legkedvencebb zenésztársával, Leda-val sem együtt játszani, bár régebben nagyon sok időt töltöttek el közös zenekarokban.

Érdekes, mióta nem központi kérdés az időnkénti súlyproblémája, azóta tudja tartani a súlyát is, :)

És akkor most egy kis best of:

A legelső hivatalos képek egyike a Deathgaze-zel: Blood PV (2010.)

Szintén egy korai kép. Általában nem készítettek egészalakos képeket róla, mert kritikán aluli volt a 80 kg-ot meghaladó súly az ő kis termetéhez

Az első fotó, mely a közel 30 kilós fogyása után készült róla. Eléggé sokkoló volt akkoriban a rajongók számára.

Ehhez nem kell komment. Kedvenc pózában :P

Egy a kevés civil fotója közül. Nem szeret fényképezkedni :)

Az Arlequin-es Shohei-vel épp duzzogóversenyt játszanak :D

A legújabb Unveil Raze-s koncertkép. Észrevehetően sokkal jobban néz ki, mint a Deathgaze-ben.

A Halfway Point Official videója, melyben már az ő szépségét is láthatjuk felvillanni :D 

Szülinapi köszöntő kedvenc vokalistámnak

Nagyon frusztrál, hogy ismét egy olyasvalakit kell köszöntenem születésnapján, aki jelenleg inaktív periódusát tölti. Mivel közeljövőbeli terveit nem ismerem, kétséges, hogy valaha fogok-e még róla hallani.

Az Alsdead énekese, Maki, ma ünnepel. Nem csináltam sosem titkot abból, hogy véleményem szerint a mai mezőnyben nemigen akad olyan vokalista, aki felérne az ő adottságaival. Bár nagyon sok embernek van kellemes hangja, nagy hangterjedelme, kevés van olyan, aki a szó szoros nyugati értelmében 'rockénekesnek' titulálható. Ő az egyetlen, aki annyi agresszivitást tud becsempészni dalaiba, anélkül, hogy értelmetlen hörgés-kombinációkkal operálna, mely kellőképpen dögössé tudja tenni a szerzeményeket. A kezdetektől fogva csodáltam őt ezért, s az Alsdead hiatusra vonulásáig jóformán az ő teljesítménye volt az egyetlen olyan pontja a bandának, mely soha, egy percre sem okozott csalódást.

Sajnálatos módon színpadi teljesítménye pont ellenkező formát mutatott. Nem igazán frontembernek való. Nem az, aki ha feláll a deszkákra, magával tudja ragadni a lelkes közönséget. Egyáltalán, sztárként és civilként való viselkedése nagyon kilógott a megszokott/elvárt sémából. Túlzottan zárkózott, magának való alkat ahhoz, hogy kellemes vendég lehessen különböző zenei show-k alkalmából. Pedig aki anno nézte az Alsdead TV adásait, az tudja, hogy ha ki lehet csalogatni a csigaházából, meglehetősen érdekes dolgokra is képes.

...régen

Maki nem azért zárkózott, mert jó japán szokás szerint félénk, gátlásos alkat, netalántán mentális problémákkal küszködik. Azért zárkózott, mert többnyire nem talál magának szellemi partnert. Egykedvű hallgatását néha felcseréli azzal, hogy kötekedjen mindenkivel, aki a keze ügyébe kerül és akin fogást talál. Tudjuk, hogy ez nem valami dicséretre méltó magatartásforma, és nem is kívánom őt mentegetni ezért. Ő a meg nem értett zseni, egyszerűen nem tud leereszkedni a nagy átlag színvonalára. Ezért is kedvelik őt oly kevesen, mint magánembert. Valószínűleg ha személyesen ismerném, én is rühellném ezért az elefántcsonttoronyba zárkózó királyfi stílusáért.

...és a közelmúltban

Tehetségét, zeneírói kvalitásait és munkabírását azonban nem lehet kritizálni. Az Alsdead fennállása alatt Shin-nel ketten vitték a hátukon a zenekart, ezért is úszták meg mindeddig zökkenő nélkül a tagcseréket. Céltudatos munkájuk juttatta el őket abba a pozícióba, hogy ki tudtak törni és ismertté tudtak válni a harmadgenerációs vk zenekarok nem jelentéktelen tömegében. És úgy gondolom, valahol jogos, hogy mostanra kifáradtak.

Mindenesetre én nagyon várlak vissza, Maki. Leginkább a többiekkel, de ha nem, úgy egy szólóprojektnek is borzasztóan örülnék. A te adottságod egy kincs ebben a zenei világban. Nem bírnám, ha csak úgy elveszne a nagy semmiben. Szeretlek, és várlak vissza, akármilyen utálatos, ronda béka is vagy.

Boldog születésnapot.

És akkor szóljon az első és az utolsó PV-s daluk - Distrust és az Inazuma:

Ai - Glass Sky

Mai értékelésemben egy olyan single-ről szeretnék véleményt formálni,melyet felemás várakozással fogadtam. Nem vártam. Azért nem, mert megjelenése a számomra egy régi kedvencem végét valószínűsíti. Vártam. Azért, mert mégiscsak kíváncsi voltam rá.

Természetesen a Deathgaze énekesének, Ai-nak első single-jére, a Glass Sky címűre gondoltam.

A Deathgaze körüli hiatusról már írtam egy korábbi posztomban. Nem igazán tudtam, mi lehet az oka ennek a szünetnek, de a legkevésbé gondoltam azt, hogy Ai szólóprojekttel fog előbukkanni, melyben az eredeti banda zenéjének hagyományait fogja folytatni. A Deathgaze kifáradása az utolsó időkben eléggé látványos volt, az utolsó, Enigma című albumuk egyszerűen hallgathatatlan, s ez, fanatikus rajongó szájából már minden bizonnyal mindenki számára jelent valamit.

Nagyon örültem volna, ha Ai produkálni tudta volna azt, melyet az együttes fénykorában, az Awake-Evoke the Surge, Bliss Out és Creature albumokkal. Ehhez képest a kiadvány meglehetős csalódást okozott. Olyannyira, hogy nem is kívánnám értékelni külön a dalokat, inkább egy összefoglaló értékelést írnék róla.

Mindhárom dal egy középtempós alkotás, s mindhárom ugyanazt az ívet járja be, zongorakísérettel megspékelt dallamok, nagyjából a Bliss Out Yourself-re emlékeztető dallamvezetéssel. Ezzel csak egyetlenegy bajom van. Ami azon a lemezen tőlük egy friss, üde, kísérletező hangzás volt, azt a további albumaikon már meglehetősen elkoptatták, így ma már semmiféle relevációt nem okoz egy Deathgaze munkásságát igazán ismerő rajongó számára. Közérthetően: három nem túl rossz, de végtelenül unalmas dalt hallhatunk. Hiányzik belőle az eredetiség, a változtatni vágyás minden kis szikrája. Pozitívumként annyit tudok felhozni, hogy a gitármunka viszont nagyon jó, sokkal magasabb színvonalat képvisel, mint amit Naoto, és később Takaki bármikor is létrehozott. Ez azonban még nem visz el a hátán egy kiadványt.

Sajnálom. Ezt a teljesítményt most még csak egy abszolút közepesre tudom taksálni, s véleményem szerint ezért meglehetősen kár volt oszlatni egy Deathgaze-kategóriájú bandát. Bevallom őszintén, sokkal jobban tetszik, amit Kousuke művel mostanában az Unveil Raze-zel.

Időközben már az is nyilvánosságra került, hogy Ai újabb single-t tervez 'Karasu' címmel. Nagyon bízom benne, hogy előveszi a tartalékait. Tud ő igazi nagy dalokat írni, ha akar. Ezek nem azok.

Már megint mi ez? :D

...vagyis a Mejibray-es Koichi új fejfedője, amit a november 7-i Brand X instore event-en viselt. Láttam már egy pár cifrát tőle. Ez is az. Íme:

Már várnám, hogy icipici Jack Sparrow-k és Davy Jones-ok vívják élethalálharcukat a fedélzeten. Avagy megjelenjenek az Anonymous Confederate Ensemble tagjai, és elnyomják a Shangri-La-t.

Ahh, ez még jobb lenne. Mini Nimo. Mini Toshi és Mini Rookie. :D

(ui. Tsuzuku még mindig nem néz ki jól egyik képen se. Kezdeni kellene ezzel valamit...)

A menekülés a megoldás?

Előrevetítem, hogy most lehet, hogy elég sok mindenkivel fogok szembemenni írásomban. Szeretném azonban kifejteni a véleményem egy olyan dologról, melyben nekem merőben más a nézőpontom, mint a többségnek. Valószínűleg ez annak a következménye, hogy életem felét már leéltem, és tapasztaltam elég sok negatív dolgot az életemben.

Amiről beszélni szeretnék, az Tsuzuku, és az ő akciója, miszerint törölte az Instagram-, és Twitter profiljait a rajongók zaklatása miatt. Ez igen sajnálatos tény, valószínűleg kellemetlenségek hosszas sorát szenvedte el addig, amíg eddig a döntésig eljutott.
Hogy helyesen tette-e, amit tett, amellett pro és kontra nagyon sok érvet tudnék felsorakoztatni.

Mellette szól:
Igen, az emberek nagyon szemetek tudnak lenni. Erkölcstelenek, gonoszok, imádnak pletykálni és más magánéletében vájkálni, imádják, ha valaki szenved és ezen csámcsoghatnak. Sokszor gondoltam már én is arra, hogy valószínűleg egy idegen bolygó lenne a legmegfelelőbb hely, ahol le kellene élnem a további életemet, és nagyon sok ember eljut erre a pontra élete folyamán.

Hadd mondjak azonban néhány érvet Tsuzuku viselkedése ellen, ami talán más megvilágításba helyezi a dolgokat:
Tudjuk, hogy Tsuzukunak már egy jó ideje gondjai vannak bizonyos kezeletlen betegségekkel (pletykaszinten borderline-szindrómát hallottam emlegetni, nem tudom, van-e ennek igazságtartalma). Ezzel jár, járhat együtt elég komoly érzelmi-, és hangulati ingadozás, esetleg erre vezethető vissza a táplálkozási problémája is, mely miatt elég sok kritika éri.
Erre nem biztos, hogy a legjobb módszer a menekülés: töröljük magunkat minden elérhetőségről. Ez egy infantilis személyiség viselkedése. Nem fog tudni egész életében elefántcsonttoronyba zárkózni, elbújni mindenki elől. Addig szerencsés, amíg csak aggódó rajongók igyekeznek rábírni, hogy birkózzon meg a gondjaival, és nem a munkaadói fogják rákényszeríteni, mert az sokkal, de sokkal kellemetlenebb lesz, Nagyon sok olyan embert ismertem életem folyamán, akik nem mertek szembenézni függőségeikkel és főként mentális jellegű gondjaikkal, aztán hosszú évek elteltével, mikor életük minősége már visszafordíthatatlan károsodást szenvedett, másokat okoltak bajaik miatt, ahelyett,hogy elismerték volna, nekik kellett volna lépniük a megfelelő időben. Ehhez bátorság kell, és egyfajta szellemi, szociális érettség.

Tsuzukunak is meg kellene tennie, hogy orvosolja gondjait. Nemcsak a saját érdekében, hanem a családja, barátai és rajongói érdekében is. Jó példaként tudnám említeni a D.I.D. énekesét, Akane-t, akit hihetetlenül csodálok bátorsága miatt, hogy szembe mert nézni tarthatatlan állapotával, bonyolult betegségeivel, és segítséget kért. Ennek köszönhetően ma is tudja folytatni a munkáját.

Ha ezt meg tudja tenni, máris sokat tesz annak érdekében, hogy ne érje több zaklatás.

Kritikai rovat következik, avagy szeretem-e én a Neverlandet egyáltalán?

Öööööö, nem. Kifejezetten csak egyetlenegy pozitívumot találtam az említett bandában, amikor próbáltam megismerkedni a művészetükkel: azt a kis, ronda nyúzott Maki-klón dobosukat, Kohakut. Akinek ugyanolyan csinos lapátfülei, beesett képe, pisze orra van, mint az Alsdead énekesének.

Azonban ez az új daluk talán nem is lett annyira semmitmondó, sőt, belehallgattam a vkontakte-on a teljes új single-jükbe, és van rajta még ennél erősebb pont is. Hajlok rá, hogy ezúttal kicsit több figyelmet szenteljek majd nekik, és ne csak a végtelenül cuki ütős-művészük iránti fengörlködéssel legyek elfoglalva.

Egyúttal megragadom az alkalmat, hogy felhívjam a figyelmet a dobosok méltatlan helyzetére. Nem elég, hogy egy bazi nagy hangszer takarja el őket, mely mögül a felsőtestükön és a fejükön kívül semmi sem látszik ki, még hátulra is ültetik őket minden videóban és élő fellépések alkalmával. Egyeseknek van annyi eszük (mint pl. az An Cafe-nak is), hogy emelvényre helyezzék a dobosukat, s így talán az átlag halandó is lát belőlük valamit, de legtöbbjüknek nincs.

Ezért mozgalmat fogok hirdetni.

Tessék a dobosokat is mutogatni.

Főleg, ha van is rajtuk mit nézni, mint pl. Kohaku drágámon :D

Kra - Tsuki no Monogatari

Kis híján idegrohamot sikerült kapnom a tegnapi napon. Nekiugrottam, hogy leszedjem a Kra új albumát, de a netszolgáltatóm annyira megbízható cég, hogy csak negyedjére sikerült elérnem azt, hogy a pillanatnyi kimaradások miatt meg is kapjam a kívánt anyagot. (Igen, hadd legyek inkorrekt egy kicsit, ha már más is az, és jó pénzért nem nyújt tisztességes szolgáltatást: UPC-s a netem...)

Szóval Kra, és új album. Nem tudom, én vagyok-e egyedül, aki a mostani nagy Tequila Tokyo lázban (mely az ő alterego bandájuk) elsiklott a tény felett, hogy nemcsak a másik, de az eredeti néven is új anyagot kívánnak kiadni. Sokként ért a hír, hogy a Kra is piacra dobott, és méghozzá egy teljes albumot. :)

Nos, a Tsuki No Monogatari címet viselő munkájukról elöljáróban annyit, hogy pont olyan, mint amit nagy suttyomban, minden hírverés nélkül adtak ki.Nem lett olyan erős, mint az előző, a Joker's Kingdom, és a zseniális Satahinato minialbumot meg sem közelíti. Ténylegesen nem rosszak a számok, de az utóbbi időben elindított kreatív vonalból kevesebbet látok megcsillanni, mintha visszakanyarodtak volna az ős-Kra vonulathoz. Persze kicsit igényesebb kidolgozással.

Dalok és értékelésük:

Yokan ~ album remix vers. ~ : egy meglehetősen hosszúra nyúló intro, amelyeket nem szoktam értékelni.

Silent Circus: Rögtön az első dallal kezdetét veszi a régi, oshare-hangulatú Kra daráló. A dal maga hangulatos, minden a helyén van, de pont az ilyen típusú számok azok, melyek miatt nem szerettem régen őket. Nem árasztják azt az erőteljes, jazz-rock alapú, elvont hangulatot, melyet az utóbbi időkben produkáltak. Ezért ez csak 10/7.

Crock Rabbit: Ez viszont zseniális. Elég csak annyit elmondani róla, hogy a Szamárinduló zongorataktusával indít. :) Az ének nagyon eltúlzott, nagyon modoros, s az egész nóta rém elmebeteg. Számomra ez az album csúcsa. 10/10.

LOAD MY HEART: Erőteljes jazz-rockos hangzáson alapuló, elektronikával eléggé megspékelt szerzemény, mely több dolog miatt is nagyon szokatlan tőlük, először is talán a nagyobb terjedelmű angol szöveg miatt (megpróbáltam nem szénné röhögni magam Keiyuu angol kiejtésén...). Második ok az, hogy ez tőlük egy elég durván kemény szerzemény, de nagyon beletaláltak vele a szívem közepébe. 10/10.

Countdown: A két gyöngyszem után itt vissza is kanyarodtak a régi típusú dalaikhoz. A Countdown egy középtempójú szám, kellemes keleties hangzás vonul végig rajta. Nem rossz, de ez is olyan, melyet nagyon nehéz lesz megjegyeznem. 10/8

Ame ni Utaeba: Ez viszont számomra elég semmitmondó lett, nem találok benne semmi különlegeset, ami megfogna. Középtempó, jó énektéma, Unalmas. 10/6.

Yume wa Itsumo: Kicsit bolondos dalocskát hallhatunk, talán ez mentette meg attól, hogy az érdektelenségbe fulladjon. A basszusgitár-téma végig nagyon jó benne. 10/7.

Moshi Ashita Hareta Nara: Mint említettem, a dalok hangzása szinte teljesen egyforma, talán csak a tempók terén lehet megkülönböztetni az egyiket a másiktól. Ez például olyan, mint a Countdown, csak gyorsabb. 10/6.

Tsuyogari no you na Iroaseta Boku No Hitorigoto: Ezt a kicsit western-es akusztikus-gitár téma teszi kicsit megfoghatóvá, egyébként ez is felejthető. 10/6.

Rinne ni Hakoniwa: lassú, akusztikus dal, kicsit borongós hangulattal, mely később erőteljesebben felgyorsít. Talán ez még az, mely kicsit kilóg a sablonból. 10/8.

Nos, elég összefoglalóként annyi, hogy ez az utóbbi idők munkájához képest siralmasan gyenge lemez lett. Lehetséges, hogy külső kényszerre tértek vissza a régi hangzásvilágukhoz, hogy a Tequila Tokyo formációba mentsék át a bizarrabb dolgaikat. Azért is tartom ezt elképzelhetőnek, mert az ős-Kra rajongóknak bizonyára minden testrészük égnek állhatott azoktól a dolgoktól, melyeket a Joker's Kingdom album óta elkövettek.

Nekem azonban pont az tetszett.Tudom, nem lehet egymás után két Satahinato-t létrehozni, de azért nem ilyen teljesítményre számítottam.

Azt hiszem, marad nekem a Tequila Tokyo.

Sajnos azt sem tudom, forgattak, vagy akarnak-e netalántán készíteni PV-t az albumhoz, Így sajnos csak a 'Moshi Ashita Hareta Nara'-t tudom bemutatni, ami nekem egyértelműen a lemez majdnem egyik leggyengébb dala.

Merre tart a Deathgaze?

...Tehetném fel a költői kérdést, attól az még költői marad.

Mostanában nagyon úgy tűnik,hogy semerre. Amikor a hiatust bejelentették, még komolyan hittem,hogy nem lesz hosszadalmas az inaktív periódus. Ai 2003. óta rengeteg energiát fektetett bele a csapatba, s igazából sohasem volt hosszabb megtorpanásuk. Ezért volt okom feltételezni, hogy egyszerűen csak egy újabb pihenési szakaszt szeretne beiktatni magának, mielőtt újra felvenné a munka fonalát a Deathgaze-zel.

Mint tudjuk, a csapat 2008. óta funkcionál majdnem szinte folyamatosan, s ha azt nézzük, hogy ez hét nagyon aktív évet jelent, mely nagy megterhelést róhatott a zenészekre. A 2003-2008. közötti időszakuk tele volt konfliktusokkal. Kezdődött azzal, hogy első énekesük, Hazuki a bemutatkozó single felvétele után otthagyta a csapatot, hogy megalapítsa a Lynch-et (mely számomra azért volt érthetetlen, mert a nevezett banda hosszú évekig megrekedt azon a szinten, melyet a Deathgaze kezdő suttyó korában produkált, sem művészileg, sem technikailag nem fejlődtek semmit sem). Második énekesük, Sou-nak mindössze egy albumra (Genocide and Mass Murder) és egy-két single-re volt energiája, mielőtt úgy döntött, hogy inkább a civil életét szeretné folytatni. Ennek okán 2006-2008 között névleg ismét hiatuson voltak, ám ekkor sem voltak teljesen passzívak: jópár fellépést vállaltak énekes nélkül, míg végül el nem határozták, hogy ha az addigi basszusgitáros és zenekarvezető, Ai képes arra, hogy időnként beugróként szerepeljen, mint frontember, a későbbiekben is el tudja látni ezt a feladatot. Ekkor került a bandába Kousuke, mint basszusgitáros. A konfliktusoknak ezzel még nem volt vége, mert nem egészen egy évre rá gitárosuk, Naoto is kilépett, és nagyon gyorsan pótolni kellett. Itt lépett a képbe Takaki.

Elhiszem, hogy kifáradtak ennyi év és ennyi tagcsere után. Utolsó albumuk, az Enigma egyenesen nagyon rossz lett, s ezt egy olyan ízig-vérig fanatikus rajongó szájából, mint én, már jelent valamit. Azért titokban reménykedtem benne, hogy ez a szakasz nem tart sokáig, ám mostanában már egyre inkább azt gondolom, nagyon meglepődnék, ha a Deathgaze újra összeállna. A tagok négyen négyfelé tartanak jelenleg, méghozzá nagyon különböző irányokba.

Ai:

Nos, róla gondoltam azt elsősorban, hogy tétlen lesz, esetleg valóra váltja azokat a terveit, amelyek miatt már évek óta nyávog: nevezetesen azt,hogy családot alapít, és tesz magasról a zeneiparra. Mivel elég sok mindenben otthon van, ő tökéletesen meg tudná állni a helyét más kreatív fronton is (mint pl. a webgrafika). Ennek ellenére meglepő módon szólókarriert kíván indítani. A bemutatkozó spot alapján egyedül kívánja folytatni azt a zenei vonalat, melyet eddig a Deathgaze képviselt. Természetesen, ha zenéje meg fogja ütni a csapat korábbi munkáinak (főként az Awake/Bliss Out/Creature albumok szintjét), elégedett leszek az eredménnyel.

Kousuke:

Nos, őróla annyit kell tudni, hogy olyan alkat, aki nem nagyon tudja elviselni a tétlenséget. Már a hiatus bejelentése után egy interjúban kijelentette, hogy nem fog a seggén ülni. :) Kousuke azonban soha nem volt visual kei játékos, a Deathgaze-n kívül egy nagyon rövid ideig tartó próbálkozása volt csupán ebben a műfajban. Nem is sikerült az iparágnak soha beidomítania rendesen, és az utolsó időkben nagyon látszott rajta, hogy nem is érzi jól magát, terhes neki ez a vk-s kisfiú szerep. Ő volt a legelső, aki talált magának más elfoglaltságot: az Unveil Raze nevű metalcore bandába lépett be, mint support basszusgitáros. Bár hivatalosan nem lépett ki a Deathgaze-ből (elképzelhető, hogy még kötik szerződések), ám ő olyan, aki általában nem néz vissza, s nemigen hiszem, hogy hacsak nem néz jogi procedúrák elébe, vissza fog térni. Mellesleg szerintem emberileg és szakmailag is sokkal jobban érzi magát az Unveil Raze-ben, ahol nem kell állandóan egy kívülről sugallt képnek megfelelnie.


Az új traileren már Kousuke is szerepet kap

Naoki:

Nos, hát ő az, aki annyira infantilis személyiség, hogy meg voltam győződve róla, hogy soha nem fog Ai-ról leválni. Hogy kényszerből tette vagy saját akaratából, nem tudni. Mindenesetre ő sokáig tétlen volt, míg fel nem kérték,hogy helyettesítse a Sel'm együttes betegeskedő dobosát, Manj-t. Egyelőre ez ideiglenes elfoglaltság a számára, s tökéletesen fekszik zeneileg az ő alkatához. Nagyon nem lepődtem meg a dolgon, hiszen a Sel'm és a Deathgaze tagjai emberileg nagyon jó barátságban vannak hosszú évek óta, logikus lépés volt Naokit felkérni a support dobos szerepére. Új anyag kiadása egyelőre még nincs tervben, csupán turnézgatnak.

Naoki a Sel'm tagokkal

Takaki:

Azért hagytam őt legutoljára, mert Takakiról nem tudok semmit... :) Ő sosem volt az a nyitott egyéniség, Twittere nem volt, az Amebás blogját sem nagyon vezette, egyáltalán, a hivatalos dolgokon kívül nem nagyon volt hajlandó megjelenni sehol. Mivel ő Naoto távozása miatt - nem utolsósorban - Kousukéval való ismeretsége miatt került a csapatba, mindig is frusztrálta egy picit, hogy mint gitáros, nem tudta azt a szintet hozni, amit Kousuke basszerosként és Naoki dobosként. Még azt is el tudom képzelni, hogy ha nem áll össze újra a Deathgaze, egyáltalán nem marad a zenei pályán.

Takakiról az utolsó kép a Deathgaze honlapján jelent meg, azóta semmi

A Dear Loving szerelem

Elöljáróban annyit,hogy mélységesen szégyellem magam, amiért szeptemben hónapban semmit sem sikerült produkálnom a blogomba. Első oka ennek elsősorban az, hogy költözés miatt másfél hétig nem volt netem. A második az, hogy a fennmaradó egy hónapban semmi olyan új megjelenés nem történt, mely felkeltette volna az érdeklődésemet, mondhatni, a szeptember második felét holt térben töltöttem. Harmadik okként a mostanában meglehetősen zűrzavaros magánéletemet hoznám fel, melyre most nem térnék itt ki - akik közelebbről ismernek, tudják, mi a helyzet. Bevallom azt is, hogy voltak időszakok, amikor nemcsak zenét hallgatni nem volt kedvem, de legszívesebben a szomszéd galaxisba távoztam volna, elkerülendő azt a sok kellemetlenséget, melyen át kellett esnem.

És akkor most térjünk vissza a Dear Loving nevű formációra, mely a napokban annyira lesokkolt, hogy kénytelen voltam rettenetes szerelmes lenni beléjük. Valamelyik hírportál - talán pont a közízléssel sokszor szembemenő jrokku.net - tette közzé 'Yell' című új PV-jüket. A dal annyira vidám hangulatot árasztott, mely gyógyírként szolgált most fásult lelkemre. Muszáj voltam jobban utánakutakodni, kik is követték el ezt a szerzeményt.

Dear Loving Net:

Az eredmény meglehetősen meglepett. Azt sejtettem, hogy a csapat nem a visual kei területén mozog, legfeljebb érintőlegesen. Nem is jegyzik őket vk-bandaként, inkább az alternatív rock felé tendál tevékenységük. Komoly információk beszerezhetetlenek róluk, akárcsak a diszkográfiájuk, egyedül az 1994-es alakulási dátumban ért egyet néhány oldal. Ebben én erősen kételkedem, méghozzá azért, mert konkrét munkásságuk - mármint a lemezkiadások - ha szórványosan tartalmaznak is korai elemeket, nagyjából 2009 környékén kezdett beindulni igazán. (Maga az OHP is csak 1998-tól közöl adatokat, de az 1998-2009 közötti időszakban a Dear Loving valószínűleg egyáltalán nem működött. Ezt az 'oviban-elhatároztuk-hogy-rokksztárok-leszünk'-attitűdöt én nem nevezném bandaalapításnak. :D )

A csapat három tagból áll, Masa - ének, Yuki - gitár és Kuro - basszusgitár vesznek részt a munkában. Ha jól rémlenek az infók, egyszer már hiatuson is voltak Masa betegsége miatt, s most tértek vissza a köztudatba, ennek örömére készítették el az előbb említett 'Yell' című PV-t.

Bár szép hosszú lemezlistájuk van, valahogy mégsem lehet tőlük megszerezni semmit nagy bosszúságomra. Hiába, nem tartoznak a felkapott indie csapatok közé, pedig zenéjük alapján én nagyon magas polcra helyezném őket. Picit az egész stílusuk, megjelenésük, zenéjük a heidire emlékeztet engem, s talán ha engedték volna, hogy visual kei bandát csináljanak belőlük, már tarthatnának ők is ott, mint a heidi.

Szóval, feltett szándékom, hogy legalább egy nagy rajongót szerzek nekik magamon kívül, mert figyelmre méltónak találom őket, s ez az én válogatós fajtámnál már igen nagy szónak titulálható. Hallgassátok meg őket, mindenféleképpen megéri rászánni pár percet a munkásságukra. Ha másért nem is, legalább hangulatjavítónak. :)


YELL PV
KissxKissxKiss PV

Slinger - O Grande Amor

Ezúttal egy kétdalos single kerül terítékre nálam, méghozzá a Slinger együttes prezentációjában. Ha egészen pontosan meg akarnátok tudni, hogy miért pont rájuk esett a választás, a válaszom egyszerű lenne: azért mert csak... Az ő képük volt a legszimpatikusabb a mostani fiatal csapatok új fotói közül, ezért gondoltam úgy, hogy megismerkedem velük.

Nos, ezek a fiúk öten vannak: Knight - ének; Yuuna - gitár; Late - gitár; Jun - support basszusgitár és Kuro - dobok. Egy meglehetősen kevés infóval szolgáló hivatalos oldalt tudnak prezentálni, mely ide kattintva tekinthető meg. Sok lényeges tudnivalót nem tartalmaz, talán javasolnám a webmesterük személyének felülvizsgálatát is. Sokat segíthet az ismertté válásban egy jobb weboldal... Ennél több adatot nem sikerült összeszednem róluk, tehát maradok boldog tudatlanságban pályafutásuk alakulását illetően.

A zenéről elöljáróban annyit szeretnék elmondani, hogy bár - ahogy a kinézetük sem - mentes a divatos elemektől, talán nem vittek semmit annyira túlzásba, mely már az én ingerküszöbömet felülről súrolná. Szerintem két épkézláb dalt sikerült összehozniuk erre a single-re, melyet nem sorolnék semmiképpen a forradalmian új kategóriába, ám hallottam már ennél gyengébb, nagyobb felhajtással beharangozott fiatal csapat bemutatkozó lemezét is.

Dalok és értékelésük:
Rosa - A kezdő hangfutamok nekem kissé kísértetiesek voltak ebben a nótában,szerencsére aztán nem mentek el egy befogadhatatlan, bizarr irányba. A dal gyors, az elektronikus hangzások szépek. Az énekesre ráférne még egy kis gyakorlás, nem magával a hangjával van baj, s a technika is ok, de bizonytalannak és kiforratlannak érzem. Alapjában véve tetszik ez a dal, benne van egy potenciális sláger lehetősége. 10/8.
Seivuya - Nagyon kemény hörgéses témával indít a dal, mely később is felbukkan a szám során, ám elsősorban mégis kicsit epikus énektémát vonultat fel. Ez sem egy rossz dal, bár nekem az előző jobban tetszik. 10/7.

Úgy vélem, tekintettel az együttes ismertségi fokára, nem olyan rossz az anyag, hogy eltűnjön az ismeretlenség homályban. A dalszerzési képességeiket biztatónak érzem, s ha tudnak némi fejlődést felmutatni - elsősorban az ének során -, s nem hagyják, hogy jelentősen befolyásolják őket a divatirányzatok, egy egész épkézláb bandát hallgathatunk a közeljövőben.

Egy rövid részlettel sikerül bemutatnom nektek, mit is hoztak össze a fiúk:

Én mindenesetre azon az állásponton vagyok, hogy kíváncsian várom, mit hoz számukra a jövő.

Akiről nem lehet elfeledkezni

...akiről minden évben meg kell emlékeznem.

Nagyon boldog 37. születésnapot, te, nagy bohóc.
Hiányzol.

Légy szíves, ha még úgy gondolod, hogy színpadra szeretnél állni, tedd meg mielőbb. Ha nem, azt is jó lenne, ha tudatnád...
Nagyon várlak vissza, Ai.

MeteoroiD - Kurobara

Te jó ég, magam is meglepődtem azon, hogy milyen rég nem produkáltam semmit ide a blogomba. Az időm egyre fogyatkozik magánéleti okokból, mivel egy újabb költözés előtt állok. Csak abban reménykedem, hogy a netszolgáltatást viszonylag simán sikerül majd átköttetnem, máskülöben egy pár újabb terméketlen napnak/hétnek fogok szeptemberben elé nézni.

Mostani új ismeretségem a MeteoroiD együttessel történt. Ez a banda nem is olyan friss, hiszen 2012-ben alakultak, ám mindeddig nem jutottam el odáig, hogy meghallgassak valamit tőlük. Nem is tartozik az erősebben favorizált csapatok közé, s ezért maradhatott előttem az ismeretlenség homályában (a nagyon sztárolt együttesekkel általában igyekszem megismerkedni, hogy meglássam, ér-e valamit a púder... .D).

Sok információ nem található fel erről a bandáról, mint a megalakulásuk éve, és az, hogy 2015. folyamán korábbi gitárosuk, Yutori távozott, Őt váltotta egy másik, de még az sem igazán tiszta, hogy ki is az új tag. Amúgy sem mindig érdekelnek ilyen részletek egy együttes kapcsán, legtöbbször akkor kerítek sort arra, hogy a történetükkel és a magánügyeikkel megismerkedjek, ha igazán nagy kedvenceimmé válnak. A MeteoroiD még nem tart itt, mindenesetre a figyelmemet már felkeltették.

Hivatalos honlap:

A Kurobara című háromszámos single-jük május 13-án jelent meg, tehát nem mondhatni, hogy villámsebességgel került fel a netre. Mondhatni, kár, mert szerintem megérdemelnének egy picivel több közfigyelmet is, mint ami rájuk jut. A zenéjük helyenként elég kaotikus irányokat tud venni, de valahogy mindig sikerül valami olyat produkálniuk, amivel meg tudták tartani az érdeklődésemet. Talán ezért nem tudnak nagyobb ismertségre szert tenni.

Dalok és értékelésük:

Haitoku-sha ni keirei o - Na, ez egy elég slágeres dal tőlük. Persze a szövegrész elég őrült. Kicsit engem a Dezert dolgaira emlékeztetnek (de hát értük se verik szét általában a kislányok/kisfiúk az arénákat...). Szóval a zavarodott szövegrészt megfejelik egy amolyan 'Halloween Party' hangulatú refrénnel, valamint idegtépő sikítással. Ez profi munka. Annyira hibbant, hogy tökéletes. 10/10.

Anticlockwise no Shinzo - Ebben igyekszenek úgy tenni, mintha visual kei zenekar lennének. Nem rossz a dal, sőt, van egy elég jó hangulata, de meg sem közelíti az első elmebeteg szellemiségét. 10/10.

Sanchome no kamigakushi - Akusztikus felütéssel indító, aztán húzós folytatást produkáló dal. A két gitáros munkája helyenként nagyon kásás és kaotikus hangzást ad, és az énekes is úgy tűnik, elfelejtette bevenni a gyógyszerét. A dalba beépítettek egy részletet, melyről nem tudom, japán gyerek-, vagy népdal-e, melyet régebben egyszer a Kagrra is feldolgozott. Amúgy abszolút nem illik bele a nóta koncepciójába, de az első két számuk alapján nem voltam meglepve az egészen. Ezért, ha tehetném, 10-ből 11 pontot adnék rá, de nem tehetem. Az énekes nekem teljesen hülyének tűnik. :D 10/10.

Erre mondhatnám azt, ha kevésbé jó hangulatban találnak meg, hogy 'mi a jó fészkes fene ez az egész'. De mivel az együttállások kedvezőek voltak, azt mondhatnám, hogy megkedveltem őket, bármennyire is elrugaszkodott zenét produkálnak.

Hát, nagy közönségkedvencek nem lesznek, az biztos, de engem megnyertek.

És akkor megtekintés. Haitoku-sha ni keirei o.

Liphlich - Skam Life

Több mint egy év telt el azóta, hogy a Liphlich új anyagot adott ki, s ez meglehetősen hosszú idő annak tekintetében, hogy vannak kiadók, melyek szinte háromhavonta új megjelenésre késztetik szerencsétlen alkalmazottaikat. 2014. júniusa óta csak a 'STUMP+' című dupla CD jelent meg, melyen ha jól számoltam, darabonként egy új dalt vonultattak fel, ezt követte az akusztikus feldolgozásalbum, a 'Yorozu no yo ni Nakusharekorobe', melyre szintén csak két új szerzemény került fel. Aztán a piacra dobtak két live-limited single-t is, melyet igazából csak a Youtube-on lehetett elérni, más megszerezhető formátumot nem találtam hozzá.

Mindez kicsit elkeserített, mert annak jelét véltem felfedezni, hogy talán a kiadó már nem talál fantáziát a bandában. Mint tudjuk a BEST OF...-válogatások és a korlátozott hozzáférésű anyagok kiadása nem mindig jelent jót. A legutolsó önálló maxijukra, a 'Grateful Nonsense'-re is rányomta a bélyegét Kuga betegsége mind technikai, mind művészi tekintetben. Ilyen előzmények után fokozott rettegéssel vártam a 'Skam Life'-ot.

El kell azonban mondanom, hogy Kuga hangulatváltozásai olyan szinten hatnak a teljesítményre, hogy az hihetetlen. Ez a single olyan lett, mint Kuga kedve mostanában: száz százalékos. Már a 'Skam Life' videoreklámja hallatán is elkapott a lelkesedés, de most, hogy az egész single előttem van, nem tudok mást mondani: a Liphlichnek csak arra van szüksége, hogy Kuga elégedett legyen, és minden megy a maga tökéletes útján. 

Dalok és értékelésük:

Skam Life - nem írtak ekkora ütős slágert a 'Hurrah Hurray' óta. Jellegzetesen Liphlich-es, minden van benne a döngő basszusgitártól kezdve a tangoharmonikás bárhangulatig és a fantasztikusan fülbemászó énektémáig. 10/10.

Seizokugai - ez a dal annyira nem vág a profiljukba, hogy szerintem Taka keze van benne...Jól van, tudom, a fiút is hagyni kell néha érvényesülni, és ezt most meg is teszi... :D. Sokkal vaskosabb gitárhangzással és rockosabb elemekkel rendelkezik, mint a szokásos nótáik, ám a nagyzenekari kíséret valamelyest ad neki egy Liphlich-es hangulatot. Ennek ellenére ezt is egy jól sikerült alkotásnak kell minősítenem. 10/10.

Yori Michi Elegy - Ebbe a számba is szerelmes lettem már az első taktusnál, amikor meghallottam azt a bolond tangoharmonikát felcsendülni. Vidám, lendületes dalocska, amolyan jófajta lagzis hangulatban, mely annyira utánozhatatlanná teszi őket. Az első albumon megjelent dalaikra, főleg a 'Mary ga kirau gogo no kane'-ra emlékeztet, mely számomra az egyik legtökéletesebb Liphlich-nóta. 10/10.

Úgy érzem, új energiát kapott a lelkesedésem a közel egy éves kvázi-tevékenységük után. Úgy érzem, valami jó jön ismét, s nem hiába kaptak helyet a szívemben, boldoggá fognak tenni még engem. Szeretlek benneteket. Újra. Nagyon. És örökké <3

(Utóirat: megfogadtam, hogy ha még egyszer meglátom Kuga Shingo-t nyilvános videóban bagózni, megpofozom. Most akkor gyűjthetek repülőjegyre...)

Visual is Nice

Unalmamban csináltam egy lejátszási listát a Youtube-on. Arra gondoltam, mi lenne, ha összegyűjtenék pár hivatalos PV-t, valamint olyan dalt, melyeket tényleg imádok, hogy csak elindíthassam, és tényleg azt hallgassam, ami tetszik. Ennek eredménye lett ez a 'Visual is Nice' lista.

Igyekeztem partihangulatot teremteni :)

A listán régi és új kedvencek is szerepelnek, nem feltétlenül olyan sorrendben, hogy mennyire kedvelem őket. Remélem, megfelelő keresztmetszetét adtam ezzel a visual kei zenei ízlésemnek.

Visual is Nice:

Úgy gondolom, a jövőben még bővülhet ez a gyűjtemény, amennyiben új örök kedvencekre találok. Fogadjátok szeretettel.

Wing Works - Burn Your Soul/Ikaros

Most ismét egy kettős kritika következik, két okból is, éspedig:

• Valahogy baromira nincs időm mostanában. Jó lenne, ha itt lenne velem Momo, hogy lássa a szürke urakat, akik ellopják az időmet... :)
• Az említett két single csupán két dalt takar, így aligha fog kitenni súlyos oldalmilliókat az értékelés...

Szóval, a Wing Works (vagyis inkább Ryo:suke) aktív volt mostanában, több megjelenés is követte a nemrégiben kiadott Ravve My Trinity single-t. Az első, a Burn Your Soul ugyan eredetileg egy Live-Limited anyagként volt betervezve, de jó érzékkel úgy gondolta, megosztja a demo-verziót a saját Youtube csatornáján. Innen már csak egy fél perc volt, hogy elterjedjen a dal. Nem tudom, a demó miben különbözik a kiadottól, meglehet, semmiben. 

Szóval, milyen is lett ez? Nagyon jó. Már első hallásra is imádtam. Kicsit keményebb, mint a legutóbb megjelent dalok, mint pl. a Ravve My Trinity, vagy a Fixxtion Boy. Bár az utóbbi single-ken is voltak rockosabb hangzású nóták, de azok nem kaptak akkora figyelmet (mondhatnám, én, az egyszemélyes Wing Works klub ugyan ismerem őket, a Time Machine-t is, meg a Meteor 3.0-át...). Jó, tudom, Ryo:suke senkit sem érdekel rajtam kívül, de legalább engem nagyon. :D 10/10 pont.

Másodikként itt van az Ikaros, ez már hivatalos kiadásként jelent meg. Ez is egyetlenegy számot tartalmaz. Sajnos, prezentálni nem tudom, de biztos, hogy két napon belül valaki fel fogja rakni a Youtube-ra, úgyhogy nem csüggedem el.

Be kell valljam, ez meglepett egy kicsit. Tudom, hogy képes ilyen dalt is írni, de nem szokott igazán. Ez a kicsit epikus, kicsit balladisztikus hangvételű szerzemény talán a Star Gazer Memory című, elég régi albumán megjelent 'Terra'-hoz hasonlít. Ez talán még mérsékeltebben tartalmaz elektronikus támogatást, mint a Burn Your Soul, csupán egy finom szintetizátorkíséret fut végig a dal alatt, szinte csak a gitárok és az ének uralják a terepet. Szokatlan, de nagyon tetszik. 10/10 pont.

Bebizonyosodott, hogy számomra ő nem tud rossz dalt írni. Bármit produkál, nem tud melléfogni. Lehet, hogy nagyon a kis bizarr, egyéni elképzelései mentén mozog, de talán ez a koncepciójához való ragaszkodás segíti őt abban, hogy egyenletes teljesítményt tudjon nyújtani zeneszerzés terén.

Ügyi vagy, babám, ismét meg vagyok elégedve veled.

BORN toplista

No, akkor az előző poszt folytatásaként itt van az én BORN Top 50-es listám. Látható, hogy a véleményem szerint a legtöbb jó dalt 2010-2012 között írták. A korai zsengéik közül is sok felejthető, de a mostani dolgaik is többnyire azok. (Jaj, a figyelmesebbek észrevehetik, hogy a végére biggyesztettem egy Renny Amy dalt is. Végül is az is BORN...)

Dal címe Melyik albumon jelent meg Megjelenés éve

1. Radical Hysteria  Radical Hysteria/Red Hot Cobra 2009/2012.
2. My Sweet Black  Black Born Market 2010.
3. The Anthem Black Born Market 2010.
4. Blasted Animals Blasted Animals 2012.
5. Psycho Diva Psycho Diva 2011.
6. Mosaic Black Theory Mania 2010.
7. Neo Scream Black Theory Mania 2010.
8. Agitator Blasted Animals 2012.
9. Criminal Berry Devilish of the Punk 2013.
10. Gaga Sparkling Vigour 2012.
11. Devilish of the Punk Devilish of the Punk 2013.
12. Satisfaction Satisfaction 2013.
13. Breaktrough The Stalin -666- 2014.
14. Face Vigour 2012.
15. Red Desire Dogma 2011.
16. Son of a Bitch Son of a Bitch 2014.
17. Demons Demons 2011.
18. Spiral Lie Vigour 2012.
19. Dizzy You Blasted Animals 2012.
20. Buzz Black Dead Muzic 2010.
21. Innocent Bullet Black Theory Mania 2010.
22. Skin The Stalin -666- 2014.
23. Diary The Stalin -666- 2014.
24. Damned Psycho Diva 2011.
25. Grave Dancer Punish Vigour 2012.
26. Dig Fxxker Proudia 2011.
27. Dirty Stacker Psycho Diva 2011.
28. Iya Mother 2013.
29. Chemical Romance Black Theory Mania 2010.
30. -&- Mother 2013.
31. Hana Honesty 2013.
32. The Stalin The Stalin -666- 2014.
33. Ranshi C Black Born Market 2010.
34. Karasu Black Dead Muzic 2010.
35. Sixx Damian Dogma 2011.
36. Rage of Fact Proudia 2011.
37. Saw Vigour 2012.
38. White Harmony Black Dead Muzic 2010.
39. Dust Pain A.H.M. 2009.
40. Outo Son of a Bitch 2014.
41. Honesty Honesty 2013.
42. Felony Felony 2009.
43. With Hate A.H.M. 2009.
44. Dazzling Mob Dogma 2011.
45. Kuroari Black Theory Mania 2010.
46. Awakenig of... Awakening of Personality 2015.
47. Vermin's Cry A.H.M. 2009.
48. Sakura Sakura 2009.
49. Alterna Alternative Tarantula 2015.
50. Losberry Monochrome no Shinjuu (Renny Amy) 2006.

Bocs a kicsit fapados megjelenésért, de szövegszerkesztőben írtam, viszont ennek a punnyadt formázója nem tudja rendesen beilleszteni ide...

Ilyen-olyan BORN értékelések: Awakening of Personality/Alternative Tarantula

Nem mondhatnám, hogy úgy igazán, szívből elégedett volnék a BORN teljesítményével, nagyjából a Mother/Honesty single-k megjelenése óta. Korábban sem volt egyenletes a színvonala a dolgaiknak, most azonban akkora mennyiségű kiadványt próbál kisajtolni belőlük a PSC, mely már egyértelműen a minőség rovására megy néha. Az utóbbi single-iken többnyire egy-egy értékelhető dal volt: ezeket nagyszerűen össze tudták volna szedni talán egy albumra, s imígyen kaptunk volna egy tökéletes második full lemezt.

Most is sorjáznak az ilyen-olyan megjelenések, rögtön az első a live-limited single, az Awakening of Personality. Ez három nótát tartalmaz, s ebből egy - a Felony - is csak azért nyújt a többihez képest csúcsteljesítményt, mert már nem új. Egy régi daluk újrája, ily módon eléggé ki is lóg a sorból. De nézzünk előbb egy összesítő értékelést erről a single-ről.

Dalok és értékelésük:

Awakening of Personality - bevallom, értek pozitív és negatív meglepetések is ennek kapcsán. Elég erőteljes, és a gitármunka érdekesnek tűnik, mintha Ray és K valami új metódust próbálgatnának, egy sokkal vaskosabb és kimunkált hangzást, mely nagyon tetszett. A dal közepére nem kellene a témaváltás, akkor egy jó, BORN-os stílusú dalt kapnánk, így azonban picit szétesik az egész. Ez most tőlem csak 10/7.

People- ez nem tudom, mi akart lenni, egy túl hosszú intro avagy egy rövid dal, de teljesen olyan, mintha a Wing Works-os Ryo:suke kezdte volna el írni, aztán elhívták bulizni, és így félbehagyta. 10/3.

Felony - ezt a régi klasszikusukat nem kívánom részletesebben elemezni, 10/10.

Összességében úgy gondolom, hogy ez a single értékelhetetlen tőlük, talán a legrosszabb, amit valaha is hallottam.

Másodikként kerül terítékre a napokban megjelent Alternative Tarantula, mely már nemcsak limitált forgalmazásban került a közönség elé.

Dalok és értékelésük:

Rutsubo - Ez a dal számomra nagyon unalmas. Sokszor ismert BORN-paneleket variálgat, s ha nem egy viszonylag régi bandáról lenne szó, azt mondanám, hogy OK, de sajnos, túl sokat hallottam már tőlük ezeket a dallamokat. 10/5.

Alterna - Ebből a dalból készítettek egy elég érdekes PV-t is. Durvára vették a hangzást benne, de nem közelíti meg a régi slágereik színvonalát. Ne legyünk szőrös szívűek, de adunk rá egy 10/6-ot.

Foxy Foxy - egy líraibb hangvételű darab, mely - ha jól értesültem róla - már erősen halad felfelé az Oricon listán. Ennek ellenére nekem a BORN-nak nagyon kevés balladája tetszik, ez sem. 10/5.

La Tarantella - Egy nagyon durva, húzós dal, mely rettenetesen kaotikus, hörgésekkel. sikító gitárokkal, de mégis az első erről a single-ről, mely hallatán felkaptam a fejem. Nos, nem szép, de legalább agyszaggató. :D 10/10.

LETTER - Ő is egy kicsit lassabb hangvételű opusz, de talán egy kicsit hangulatosabb, mint a Foxy Foxy. Némely fordulataiban felfedezni véltem egy kis Kagrrás áthallást, tudom, hogy ez az én agyrémem, de valamiért Isshi ugrott be a hallatán. Ez most nem becsmérlés akart lenni :) 10/6.

Zeroasu - Úgy tűnik, kissé feljebb tekerték a színvonalat a maxi második felében. Ez is jó punkos, ordibálós. 10/7.

Disaster - ez megint egyértelműen csak egy unalmas tölteléknóta. 10/5.

Sajnos, azt kell mondjam, hogy ez ismét egy olyan maxi, melyen jóformán egyetlen épkézláb nóta sincs. Végtelenül gyenge az egész, és sajnos, ez nagyon frusztrál. Nem tudom, mi van velük, de tartanak a csendes kimúlás felé. Sajnálom, hogy itt és nekem kell kimondanom, de rájuk férne egy hosszabb alkotói hiatus.

Ha egyszer több időm lesz, összeállítok tőlük egy top50/100 listát, méghozzá a dalok megdátumozásával, hogy lássuk, hova fejlődtek, illetve estek vissza az évek folyamán.

És most nézzétek meg az Alterna videóját is, mely ráadásul mocskosul gusztustalan is lett, s úgy veszem észre, hagyták, hogy rájuk erőltessék ezt a mostanában divat 'freak' imidzs-t, ami túlzottan távol áll tőlük. Én nem ezt szeretném visszakapni, hanem azt a régi, jó eszelős punkbandát, akik bohócot csináltak mindenből és mindenkiből, és rengeteg jó slágert adtak a visual kei zenének.