Liphlich - Die Deo

No, hát akkor ismét igyekszem ledolgozni a lemaradásomat, mely a lemezkritikák terén halmozódott fel, mielőtt azt hinnétek, mostanában már nem is hallgatok zenét. Legelőször talán kezdeném nagy kedvencem, a Liphlich legújabb single-jével, a Die Deo-val, mely már elég régen, október 28-án jelent meg, és természetesen nem lennék én, ha nem szereztem volna meg azonnal.

A Liphlich-nek volt egy újrakiadós időszaka, de rögtön vissza is kanyarodtak a régi jól bevált szokásaikhoz, hogy új anyagokkal jelentkeznek, s a Skam Life után nem sokkal megérkezett a legújabb, háromszámos anyag is.

Nos, mi róla a véleményem? Kicsit nehezen befogadható volt ez az újdonság, talán azért, mert nagyon átütő erejű szerzeményt nem találtam rajta. Szó se róla, a színvonalat megüti, de nem találom kiemelkedőnek egyetlen pillanatát sem. Részletesebben is beszámolok a dalok kapcsán keletkezett benyomásaimról.

Die Deo – a címadó dal, melyhez PV is készült, számomra a Halloween hangulatában foganhatott. Tipikus Liphlich PV-s dal, tele elvont szintetizátorhangzásokkal, mely felidézi bennem azt a jó kis cirkuszhangulatot, mely egyedivé teszi őket a zenei palettán. Mégsem mondhatnám, hogy ez lesz az új, nagy slágerük. Ezért ezt a dalt most óvatosan csak 10/8-ra értékelném.

Nanatsume no Taizai – epikus, nagyzenekari kísérettel ellátott, elég kemény dal, sajnos abból a típusból, melyet én tőlük nem nagyon kedvelek (lásd: Midarabi). Valahogy ez a hangulat nem passzol hozzájuk. Ténylegesen nem tudnék kötekedni semmivel, sőt, a durva, de egyszerű gitárhangzás egyenesen fantasztikus, de mégsem szeretem. 10/6.

Lady Nana – a szám nagyon durva gitárral és zongorakísérettel indít, teletűzdelve tőlük kissé szokatlan elektronikus hangzással. A dal mintha fura keveréke lenne a vicces 'Gloria Bamboo'-nak és a lírai 'Miss Luminous'-nak. Elég nehezen megy az ember fejébe, de határozottan szerethető. 10/8.

Összességében úgy találom, hogy kicsit harmatosabbra sikerült ez a kiadvány, mint az ezt megelőző anyagaik. Talán kicsit vissza lehetne tekerni a tempóból, s jobban kiérlelni a dalokat, mert ennél ők sokkal többre képesek.

Liphlich, a lecke fel van adva.

A videó színesebb és viccesebb lett, mint eddig bármelyik. Kuga Shingo kitesz magáért a pózolás és a drámai viselkedésminták felvonultatása terén, de hát ez már csak a nem kimondottan Liphlich rajongóknak újdonság. Talán egy kis kárpótlás a gyenge single-ért. :D

Monster of Mine

Vannak dolgok, melyek nem változnak soha. Zenekarok jönnek és mennek, újabb és újabb kedvenceket talál az ember magának, de akiket igazán, szívből megkedvelek, sohasem tudom elengedni. Hülye módon mindig reménykedek abban, hogy azok is visszatérnek egyszer, akik már jó ideje a szögre akasztották a hangszerüket, hisz mindig megvan az esély rá, hogy újra elénk lépnek, és felveszik a zenélés fonalát ott, ahol abbahagyták (kivéve Isshi...).

Sokáig pokolian döbbent és mérges voltam a Deathgaze hiatusa miatt. El sem tudtam képzelni, hogy hogyan fognak telni a hétköznapjaim nélkülük. Nagyon szerettem a zenéjüket, s a tagokat is személyesen, és nem igazán tudtam eldönteni hogy ki fog hiányozni jobban, míg rá nem jöttem, hogy csupán egyetlenegy valaki.

Kousuke.

Igen, az official szörny.

Kibírhatatlanul kedvelem azt a fickót. Csak miatta mentem el Bécsbe, és végig ott álltam előtte a koncerten. Mérhetetlenül szórakoztató volt. Egy mérhetetlenül randa kis dög, aki azt játssza, hogy mérhetetlenül randa dög. Vagyis csak önmagát adja. A Deathgaze utolsó éveiben már úgy látszott, hogy csak bedarálja őt is a visual kei ipar, mert egyre kevesebb teret adtak a hülyeségeinek, és mivel nem ő lett volna, ha bármiben is korlátozza magát, inkább nem vett részt semmiben. Ahogy megszűntek a Death TV adások, ő is mintha láthatatlanná vált volna, pedig istenuccse, nagyon sokan pont azért lettek fanatikus Deathgaze rajongók, mert imádták az ő egetverően troll megnyilvánulásait. Én is szerettem őket a kezdetektől fogva, de nagy favoritommá kétségtelenül Kousuke belépésével váltak.

Amióta azonban support tagként belépett az Unveil Raze-be, mintha egy második felvirágzásnak lennénk tanúi. Tudom, idegesítette sok smink, a szerepjátszás és a merev korlátozások, s így most, hogy nem kell belebújnia egy skatulyába, látszólag nagyon jól érzi magát. Még a Twitterét is vezeti, amelyre a Deathgaze fennállása alatt egyetlenegy árva sort sem írt. Hirtelen visszakapta a kifogyhatatlan energiáját. És mindezekért - bár szentségtörésként hangzik egy Deathgaze fanoldal adminja szájából, - reménykedem benne, hogy soha, de soha nem megy vissza a Deathgaze-be.

Lesznek még basszusgitárosok, jó basszusgitárosok is millióan, ha esetleg Ai úgy döntene, mégiscsak előveszi a jégről a bandát. Kousuke viszont maradjon ott, ahol van, ahol igazán ki tud bontakozni. Ez az ő műfaja, nem a visual kei, ezért nem tud legkedvencebb zenésztársával, Leda-val sem együtt játszani, bár régebben nagyon sok időt töltöttek el közös zenekarokban.

Érdekes, mióta nem központi kérdés az időnkénti súlyproblémája, azóta tudja tartani a súlyát is, :)

És akkor most egy kis best of:

A legelső hivatalos képek egyike a Deathgaze-zel: Blood PV (2010.)

Szintén egy korai kép. Általában nem készítettek egészalakos képeket róla, mert kritikán aluli volt a 80 kg-ot meghaladó súly az ő kis termetéhez

Az első fotó, mely a közel 30 kilós fogyása után készült róla. Eléggé sokkoló volt akkoriban a rajongók számára.

Ehhez nem kell komment. Kedvenc pózában :P

Egy a kevés civil fotója közül. Nem szeret fényképezkedni :)

Az Arlequin-es Shohei-vel épp duzzogóversenyt játszanak :D

A legújabb Unveil Raze-s koncertkép. Észrevehetően sokkal jobban néz ki, mint a Deathgaze-ben.

A Halfway Point Official videója, melyben már az ő szépségét is láthatjuk felvillanni :D 

Szülinapi köszöntő kedvenc vokalistámnak

Nagyon frusztrál, hogy ismét egy olyasvalakit kell köszöntenem születésnapján, aki jelenleg inaktív periódusát tölti. Mivel közeljövőbeli terveit nem ismerem, kétséges, hogy valaha fogok-e még róla hallani.

Az Alsdead énekese, Maki, ma ünnepel. Nem csináltam sosem titkot abból, hogy véleményem szerint a mai mezőnyben nemigen akad olyan vokalista, aki felérne az ő adottságaival. Bár nagyon sok embernek van kellemes hangja, nagy hangterjedelme, kevés van olyan, aki a szó szoros nyugati értelmében 'rockénekesnek' titulálható. Ő az egyetlen, aki annyi agresszivitást tud becsempészni dalaiba, anélkül, hogy értelmetlen hörgés-kombinációkkal operálna, mely kellőképpen dögössé tudja tenni a szerzeményeket. A kezdetektől fogva csodáltam őt ezért, s az Alsdead hiatusra vonulásáig jóformán az ő teljesítménye volt az egyetlen olyan pontja a bandának, mely soha, egy percre sem okozott csalódást.

Sajnálatos módon színpadi teljesítménye pont ellenkező formát mutatott. Nem igazán frontembernek való. Nem az, aki ha feláll a deszkákra, magával tudja ragadni a lelkes közönséget. Egyáltalán, sztárként és civilként való viselkedése nagyon kilógott a megszokott/elvárt sémából. Túlzottan zárkózott, magának való alkat ahhoz, hogy kellemes vendég lehessen különböző zenei show-k alkalmából. Pedig aki anno nézte az Alsdead TV adásait, az tudja, hogy ha ki lehet csalogatni a csigaházából, meglehetősen érdekes dolgokra is képes.

...régen

Maki nem azért zárkózott, mert jó japán szokás szerint félénk, gátlásos alkat, netalántán mentális problémákkal küszködik. Azért zárkózott, mert többnyire nem talál magának szellemi partnert. Egykedvű hallgatását néha felcseréli azzal, hogy kötekedjen mindenkivel, aki a keze ügyébe kerül és akin fogást talál. Tudjuk, hogy ez nem valami dicséretre méltó magatartásforma, és nem is kívánom őt mentegetni ezért. Ő a meg nem értett zseni, egyszerűen nem tud leereszkedni a nagy átlag színvonalára. Ezért is kedvelik őt oly kevesen, mint magánembert. Valószínűleg ha személyesen ismerném, én is rühellném ezért az elefántcsonttoronyba zárkózó királyfi stílusáért.

...és a közelmúltban

Tehetségét, zeneírói kvalitásait és munkabírását azonban nem lehet kritizálni. Az Alsdead fennállása alatt Shin-nel ketten vitték a hátukon a zenekart, ezért is úszták meg mindeddig zökkenő nélkül a tagcseréket. Céltudatos munkájuk juttatta el őket abba a pozícióba, hogy ki tudtak törni és ismertté tudtak válni a harmadgenerációs vk zenekarok nem jelentéktelen tömegében. És úgy gondolom, valahol jogos, hogy mostanra kifáradtak.

Mindenesetre én nagyon várlak vissza, Maki. Leginkább a többiekkel, de ha nem, úgy egy szólóprojektnek is borzasztóan örülnék. A te adottságod egy kincs ebben a zenei világban. Nem bírnám, ha csak úgy elveszne a nagy semmiben. Szeretlek, és várlak vissza, akármilyen utálatos, ronda béka is vagy.

Boldog születésnapot.

És akkor szóljon az első és az utolsó PV-s daluk - Distrust és az Inazuma:

Ai - Glass Sky

Mai értékelésemben egy olyan single-ről szeretnék véleményt formálni,melyet felemás várakozással fogadtam. Nem vártam. Azért nem, mert megjelenése a számomra egy régi kedvencem végét valószínűsíti. Vártam. Azért, mert mégiscsak kíváncsi voltam rá.

Természetesen a Deathgaze énekesének, Ai-nak első single-jére, a Glass Sky címűre gondoltam.

A Deathgaze körüli hiatusról már írtam egy korábbi posztomban. Nem igazán tudtam, mi lehet az oka ennek a szünetnek, de a legkevésbé gondoltam azt, hogy Ai szólóprojekttel fog előbukkanni, melyben az eredeti banda zenéjének hagyományait fogja folytatni. A Deathgaze kifáradása az utolsó időkben eléggé látványos volt, az utolsó, Enigma című albumuk egyszerűen hallgathatatlan, s ez, fanatikus rajongó szájából már minden bizonnyal mindenki számára jelent valamit.

Nagyon örültem volna, ha Ai produkálni tudta volna azt, melyet az együttes fénykorában, az Awake-Evoke the Surge, Bliss Out és Creature albumokkal. Ehhez képest a kiadvány meglehetős csalódást okozott. Olyannyira, hogy nem is kívánnám értékelni külön a dalokat, inkább egy összefoglaló értékelést írnék róla.

Mindhárom dal egy középtempós alkotás, s mindhárom ugyanazt az ívet járja be, zongorakísérettel megspékelt dallamok, nagyjából a Bliss Out Yourself-re emlékeztető dallamvezetéssel. Ezzel csak egyetlenegy bajom van. Ami azon a lemezen tőlük egy friss, üde, kísérletező hangzás volt, azt a további albumaikon már meglehetősen elkoptatták, így ma már semmiféle relevációt nem okoz egy Deathgaze munkásságát igazán ismerő rajongó számára. Közérthetően: három nem túl rossz, de végtelenül unalmas dalt hallhatunk. Hiányzik belőle az eredetiség, a változtatni vágyás minden kis szikrája. Pozitívumként annyit tudok felhozni, hogy a gitármunka viszont nagyon jó, sokkal magasabb színvonalat képvisel, mint amit Naoto, és később Takaki bármikor is létrehozott. Ez azonban még nem visz el a hátán egy kiadványt.

Sajnálom. Ezt a teljesítményt most még csak egy abszolút közepesre tudom taksálni, s véleményem szerint ezért meglehetősen kár volt oszlatni egy Deathgaze-kategóriájú bandát. Bevallom őszintén, sokkal jobban tetszik, amit Kousuke művel mostanában az Unveil Raze-zel.

Időközben már az is nyilvánosságra került, hogy Ai újabb single-t tervez 'Karasu' címmel. Nagyon bízom benne, hogy előveszi a tartalékait. Tud ő igazi nagy dalokat írni, ha akar. Ezek nem azok.

Már megint mi ez? :D

...vagyis a Mejibray-es Koichi új fejfedője, amit a november 7-i Brand X instore event-en viselt. Láttam már egy pár cifrát tőle. Ez is az. Íme:

Már várnám, hogy icipici Jack Sparrow-k és Davy Jones-ok vívják élethalálharcukat a fedélzeten. Avagy megjelenjenek az Anonymous Confederate Ensemble tagjai, és elnyomják a Shangri-La-t.

Ahh, ez még jobb lenne. Mini Nimo. Mini Toshi és Mini Rookie. :D

(ui. Tsuzuku még mindig nem néz ki jól egyik képen se. Kezdeni kellene ezzel valamit...)

A menekülés a megoldás?

Előrevetítem, hogy most lehet, hogy elég sok mindenkivel fogok szembemenni írásomban. Szeretném azonban kifejteni a véleményem egy olyan dologról, melyben nekem merőben más a nézőpontom, mint a többségnek. Valószínűleg ez annak a következménye, hogy életem felét már leéltem, és tapasztaltam elég sok negatív dolgot az életemben.

Amiről beszélni szeretnék, az Tsuzuku, és az ő akciója, miszerint törölte az Instagram-, és Twitter profiljait a rajongók zaklatása miatt. Ez igen sajnálatos tény, valószínűleg kellemetlenségek hosszas sorát szenvedte el addig, amíg eddig a döntésig eljutott.
Hogy helyesen tette-e, amit tett, amellett pro és kontra nagyon sok érvet tudnék felsorakoztatni.

Mellette szól:
Igen, az emberek nagyon szemetek tudnak lenni. Erkölcstelenek, gonoszok, imádnak pletykálni és más magánéletében vájkálni, imádják, ha valaki szenved és ezen csámcsoghatnak. Sokszor gondoltam már én is arra, hogy valószínűleg egy idegen bolygó lenne a legmegfelelőbb hely, ahol le kellene élnem a további életemet, és nagyon sok ember eljut erre a pontra élete folyamán.

Hadd mondjak azonban néhány érvet Tsuzuku viselkedése ellen, ami talán más megvilágításba helyezi a dolgokat:
Tudjuk, hogy Tsuzukunak már egy jó ideje gondjai vannak bizonyos kezeletlen betegségekkel (pletykaszinten borderline-szindrómát hallottam emlegetni, nem tudom, van-e ennek igazságtartalma). Ezzel jár, járhat együtt elég komoly érzelmi-, és hangulati ingadozás, esetleg erre vezethető vissza a táplálkozási problémája is, mely miatt elég sok kritika éri.
Erre nem biztos, hogy a legjobb módszer a menekülés: töröljük magunkat minden elérhetőségről. Ez egy infantilis személyiség viselkedése. Nem fog tudni egész életében elefántcsonttoronyba zárkózni, elbújni mindenki elől. Addig szerencsés, amíg csak aggódó rajongók igyekeznek rábírni, hogy birkózzon meg a gondjaival, és nem a munkaadói fogják rákényszeríteni, mert az sokkal, de sokkal kellemetlenebb lesz, Nagyon sok olyan embert ismertem életem folyamán, akik nem mertek szembenézni függőségeikkel és főként mentális jellegű gondjaikkal, aztán hosszú évek elteltével, mikor életük minősége már visszafordíthatatlan károsodást szenvedett, másokat okoltak bajaik miatt, ahelyett,hogy elismerték volna, nekik kellett volna lépniük a megfelelő időben. Ehhez bátorság kell, és egyfajta szellemi, szociális érettség.

Tsuzukunak is meg kellene tennie, hogy orvosolja gondjait. Nemcsak a saját érdekében, hanem a családja, barátai és rajongói érdekében is. Jó példaként tudnám említeni a D.I.D. énekesét, Akane-t, akit hihetetlenül csodálok bátorsága miatt, hogy szembe mert nézni tarthatatlan állapotával, bonyolult betegségeivel, és segítséget kért. Ennek köszönhetően ma is tudja folytatni a munkáját.

Ha ezt meg tudja tenni, máris sokat tesz annak érdekében, hogy ne érje több zaklatás.