Unalmamban csináltam egy lejátszási listát a Youtube-on. Arra gondoltam, mi lenne, ha összegyűjtenék pár hivatalos PV-t, valamint olyan dalt, melyeket tényleg imádok, hogy csak elindíthassam, és tényleg azt hallgassam, ami tetszik. Ennek eredménye lett ez a 'Visual is Nice' lista.
Igyekeztem partihangulatot teremteni :)
A listán régi és új kedvencek is szerepelnek, nem feltétlenül olyan sorrendben, hogy mennyire kedvelem őket. Remélem, megfelelő keresztmetszetét adtam ezzel a visual kei zenei ízlésemnek.
Most ismét egy kettős kritika következik, két okból is, éspedig:
Valahogy baromira nincs időm mostanában. Jó lenne, ha itt lenne velem Momo, hogy lássa a szürke urakat, akik ellopják az időmet... :)
Az említett két single csupán két dalt takar, így aligha fog kitenni súlyos oldalmilliókat az értékelés...
Szóval, a Wing Works (vagyis inkább Ryo:suke) aktív volt mostanában, több megjelenés is követte a nemrégiben kiadott Ravve My Trinity single-t. Az első, a Burn Your Soul ugyan eredetileg egy Live-Limited anyagként volt betervezve, de jó érzékkel úgy gondolta, megosztja a demo-verziót a saját Youtube csatornáján. Innen már csak egy fél perc volt, hogy elterjedjen a dal. Nem tudom, a demó miben különbözik a kiadottól, meglehet, semmiben.
Szóval, milyen is lett ez? Nagyon jó. Már első hallásra is imádtam. Kicsit keményebb, mint a legutóbb megjelent dalok, mint pl. a Ravve My Trinity, vagy a Fixxtion Boy. Bár az utóbbi single-ken is voltak rockosabb hangzású nóták, de azok nem kaptak akkora figyelmet (mondhatnám, én, az egyszemélyes Wing Works klub ugyan ismerem őket, a Time Machine-t is, meg a Meteor 3.0-át...). Jó, tudom, Ryo:suke senkit sem érdekel rajtam kívül, de legalább engem nagyon. :D 10/10 pont.
Másodikként itt van az Ikaros, ez már hivatalos kiadásként jelent meg. Ez is egyetlenegy számot tartalmaz. Sajnos, prezentálni nem tudom, de biztos, hogy két napon belül valaki fel fogja rakni a Youtube-ra, úgyhogy nem csüggedem el.
Be kell valljam, ez meglepett egy kicsit. Tudom, hogy képes ilyen dalt is írni, de nem szokott igazán. Ez a kicsit epikus, kicsit balladisztikus hangvételű szerzemény talán a Star Gazer Memory című, elég régi albumán megjelent 'Terra'-hoz hasonlít. Ez talán még mérsékeltebben tartalmaz elektronikus támogatást, mint a Burn Your Soul, csupán egy finom szintetizátorkíséret fut végig a dal alatt, szinte csak a gitárok és az ének uralják a terepet. Szokatlan, de nagyon tetszik. 10/10 pont.
Bebizonyosodott, hogy számomra ő nem tud rossz dalt írni. Bármit produkál, nem tud melléfogni. Lehet, hogy nagyon a kis bizarr, egyéni elképzelései mentén mozog, de talán ez a koncepciójához való ragaszkodás segíti őt abban, hogy egyenletes teljesítményt tudjon nyújtani zeneszerzés terén.
Ügyi vagy, babám, ismét meg vagyok elégedve veled.
No, akkor az előző poszt folytatásaként itt van az én BORN Top 50-es listám. Látható, hogy a véleményem szerint a legtöbb jó dalt 2010-2012 között írták. A korai zsengéik közül is sok felejthető, de a mostani dolgaik is többnyire azok. (Jaj, a figyelmesebbek észrevehetik, hogy a végére biggyesztettem egy Renny Amy dalt is. Végül is az is BORN...)
Dal
címe Melyik albumon jelent meg Megjelenés éve
Radical Hysteria Radical Hysteria/Red Hot Cobra 2009/2012.
My Sweet Black Black Born Market 2010.
The Anthem Black Born Market 2010.
Blasted Animals Blasted Animals 2012.
Psycho Diva Psycho Diva 2011.
Mosaic Black Theory Mania 2010.
Neo Scream Black Theory Mania 2010.
Agitator Blasted Animals 2012.
Criminal Berry Devilish of the Punk 2013.
Gaga Sparkling Vigour 2012.
Devilish of the Punk Devilish of the Punk 2013.
Satisfaction Satisfaction 2013.
Breaktrough The Stalin -666- 2014.
Face Vigour 2012.
Red Desire Dogma 2011.
Son of a Bitch Son of a Bitch 2014.
Demons Demons 2011.
Spiral Lie Vigour 2012.
Dizzy You Blasted Animals 2012.
Buzz Black Dead Muzic 2010.
Innocent Bullet Black Theory Mania 2010.
Skin The Stalin -666- 2014.
Diary The Stalin -666- 2014.
Damned Psycho Diva 2011.
Grave Dancer Punish Vigour 2012.
Dig Fxxker Proudia 2011.
Dirty Stacker Psycho Diva 2011.
Iya Mother 2013.
Chemical Romance Black Theory Mania 2010.
-&- Mother 2013.
Hana Honesty 2013.
The Stalin The Stalin -666- 2014.
Ranshi C Black Born Market 2010.
Karasu Black Dead Muzic 2010.
Sixx Damian Dogma 2011.
Rage of Fact Proudia 2011.
Saw Vigour 2012.
White Harmony Black Dead Muzic 2010.
Dust Pain A.H.M. 2009.
Outo Son of a Bitch 2014.
Honesty Honesty 2013.
Felony Felony 2009.
With Hate A.H.M. 2009.
Dazzling Mob Dogma 2011.
Kuroari Black Theory Mania 2010.
Awakenig of... Awakening of Personality 2015.
Vermin's Cry A.H.M. 2009.
Sakura Sakura 2009.
Alterna Alternative Tarantula 2015.
Losberry Monochrome no Shinjuu (Renny Amy) 2006.
Bocs a kicsit fapados megjelenésért, de szövegszerkesztőben írtam, viszont ennek a punnyadt formázója nem tudja rendesen beilleszteni ide...
Nem mondhatnám, hogy úgy igazán, szívből elégedett volnék a BORN teljesítményével, nagyjából a Mother/Honesty single-k megjelenése óta. Korábban sem volt egyenletes a színvonala a dolgaiknak, most azonban akkora mennyiségű kiadványt próbál kisajtolni belőlük a PSC, mely már egyértelműen a minőség rovására megy néha. Az utóbbi single-iken többnyire egy-egy értékelhető dal volt: ezeket nagyszerűen össze tudták volna szedni talán egy albumra, s imígyen kaptunk volna egy tökéletes második full lemezt.
Most is sorjáznak az ilyen-olyan megjelenések, rögtön az első a live-limited single, az Awakening of Personality. Ez három nótát tartalmaz, s ebből egy - a Felony - is csak azért nyújt a többihez képest csúcsteljesítményt, mert már nem új. Egy régi daluk újrája, ily módon eléggé ki is lóg a sorból. De nézzünk előbb egy összesítő értékelést erről a single-ről.
Dalok és értékelésük:
Awakening of Personality - bevallom, értek pozitív és negatív meglepetések is ennek kapcsán. Elég erőteljes, és a gitármunka érdekesnek tűnik, mintha Ray és K valami új metódust próbálgatnának, egy sokkal vaskosabb és kimunkált hangzást, mely nagyon tetszett. A dal közepére nem kellene a témaváltás, akkor egy jó, BORN-os stílusú dalt kapnánk, így azonban picit szétesik az egész. Ez most tőlem csak 10/7.
People- ez nem tudom, mi akart lenni, egy túl hosszú intro avagy egy rövid dal, de teljesen olyan, mintha a Wing Works-os Ryo:suke kezdte volna el írni, aztán elhívták bulizni, és így félbehagyta. 10/3.
Felony - ezt a régi klasszikusukat nem kívánom részletesebben elemezni, 10/10.
Összességében úgy gondolom, hogy ez a single értékelhetetlen tőlük, talán a legrosszabb, amit valaha is hallottam.
Másodikként kerül terítékre a napokban megjelent Alternative Tarantula, mely már nemcsak limitált forgalmazásban került a közönség elé.
Dalok és értékelésük:
Rutsubo - Ez a dal számomra nagyon unalmas. Sokszor ismert BORN-paneleket variálgat, s ha nem egy viszonylag régi bandáról lenne szó, azt mondanám, hogy OK, de sajnos, túl sokat hallottam már tőlük ezeket a dallamokat. 10/5.
Alterna - Ebből a dalból készítettek egy elég érdekes PV-t is. Durvára vették a hangzást benne, de nem közelíti meg a régi slágereik színvonalát. Ne legyünk szőrös szívűek, de adunk rá egy 10/6-ot.
Foxy Foxy - egy líraibb hangvételű darab, mely - ha jól értesültem róla - már erősen halad felfelé az Oricon listán. Ennek ellenére nekem a BORN-nak nagyon kevés balladája tetszik, ez sem. 10/5.
La Tarantella - Egy nagyon durva, húzós dal, mely rettenetesen kaotikus, hörgésekkel. sikító gitárokkal, de mégis az első erről a single-ről, mely hallatán felkaptam a fejem. Nos, nem szép, de legalább agyszaggató. :D 10/10.
LETTER - Ő is egy kicsit lassabb hangvételű opusz, de talán egy kicsit hangulatosabb, mint a Foxy Foxy. Némely fordulataiban felfedezni véltem egy kis Kagrrás áthallást, tudom, hogy ez az én agyrémem, de valamiért Isshi ugrott be a hallatán. Ez most nem becsmérlés akart lenni :) 10/6.
Zeroasu - Úgy tűnik, kissé feljebb tekerték a színvonalat a maxi második felében. Ez is jó punkos, ordibálós. 10/7.
Disaster - ez megint egyértelműen csak egy unalmas tölteléknóta. 10/5.
Sajnos, azt kell mondjam, hogy ez ismét egy olyan maxi, melyen jóformán egyetlen épkézláb nóta sincs. Végtelenül gyenge az egész, és sajnos, ez nagyon frusztrál. Nem tudom, mi van velük, de tartanak a csendes kimúlás felé. Sajnálom, hogy itt és nekem kell kimondanom, de rájuk férne egy hosszabb alkotói hiatus.
Ha egyszer több időm lesz, összeállítok tőlük egy top50/100 listát, méghozzá a dalok megdátumozásával, hogy lássuk, hova fejlődtek, illetve estek vissza az évek folyamán.
És most nézzétek meg az Alterna videóját is, mely ráadásul mocskosul gusztustalan is lett, s úgy veszem észre, hagyták, hogy rájuk erőltessék ezt a mostanában divat 'freak' imidzs-t, ami túlzottan távol áll tőlük. Én nem ezt szeretném visszakapni, hanem azt a régi, jó eszelős punkbandát, akik bohócot csináltak mindenből és mindenkiből, és rengeteg jó slágert adtak a visual kei zenének.
Gondolom, nem mondok nektek túl nagy újságot azzal, hogy Twitteren (de általában Amebán is) főként a japán visual kei sztárokat, zenei hírportálokat, lemezboltokat és magazinokat szoktam követni. Általában értesüléseim jó részét innen szerzem be, melyet aztán továbbpletykálhatok mindenféle fanoldalakon és tematikus csoportokban.
Azt azonban csak most vételeztem szemre, hogy engem kik is követnek - mármint a barátaimon, személyes ismerőseimen kívül. Természetesen nem számítom bele a Misaruka együttes tagjait, akik élőt-élettelent bejelölnek, aki tudja, hol van Japán, netalántán még zenét is hallgat. :D
Van pár jrock sztár. Nem jelentős mennyiség, ezek a következők:
Valamelyik MeteoroiD tag. Ne kérdezzétek, nem értek a lovakhoz.
Természetesen Rui a Misarukából.
A Vaastu együttes hivatalos Twitterje
Miku és Kanon az An Cafe-ból (ezek a nevek talán mondanak már valamit). :D
Kohsuke a heidi-ből. (a balfaszkirály <3).
A heidi együttes staff-ja.
Van pár hivatalos jrock oldal, fanklub és szervezet:
Hoshiko Seichi
Japan Discoveries
CD Japan
Rock and Read Magazine
Visulog
Gekirock
Alsdead, BORN és ACE fanklubok (5-10-re tehetők összesen).
Van két-három feltörekvő j-metal sztárocska.
Vannak európai visual kei bandák, akik nem tudom, mit akarnak, mert az én fejemben a visual kei irányzat annyira Japánhoz kötődik,hogy aligha érdekelnek nyugati zenekarok ebben a stílusban.
Ott van ugye a drága Yu-chi, aki régen a The 3rd Birthday gitárosa volt, ma egy klubot üzemeltet Nagoyában.
Na és itt jönnek a hajmeresztő dolgok.
Van egy hivatásos focista!!! szintén japán. Na, ez vajon miért követ engem, mikor egyetlenegy sportoló követettem van, ő pedig az ex-Forma-1 sztár, Kobayashi Kamui. Nem értek a focihoz, a japánhoz meg pláne.
És van egy hostfiú valamilyen Sapporo-i klubból. Meglehet, hogy már nagykorú, de nem biztos... :D. Sejtem, hogy ő talán Yu-chi-n keresztül talált meg, de Yu-val már akkor megvolt a kölcsönös követésünk, amikor még a The 3rd Birthday-ben gitározott. Nem baj, ha Japánban járnék, és szükségem lenne egy hostfiúra, tuti megkeresném ezt a kiscsávót. Mindenre fel kell készülnie az embernek. :D
Ezek után nem tudom, milyen megtiszteltetés ér még a Twitteren. Most már csak egy politikus hiányzik, esetleg valami multi feje, aki rögtön meg is kéri a kezemet.
Sok az őrült a világon. Tudom, hogy én sem vagyok sokkal különb. :)
Meglehetősen érzéketlen és kérges szívű vagyok sokszor, tudom, s azzal is tisztában vagyok, hogy nagyon szeretek rossz vicceket csinálni éppen azokkal a sztárokkal kapcsolatban, akiket nagyon kedvelek. Érthető okokból az ember csak annak látja a negatív oldalát, amivel sokat foglalkozik, ennek ellenére tudom,hogy néha már egészségtelen mértékben tud feltörni bennem a cinizmus. (Egyébként papírom is van róla, hogy ez utóbbi tulajdonságom meghaladja a kívánt mértéket, khmm...)
Pont ezért, nagyon kevés dolog tud meghatni.
Ryo:suke azonban most nagyon beletalált valahová... eddig is ott volt, de ez volt az a helyzet, hogy sok mindent kinéztem belőle, jót-rosszat egyaránt, de ezt talán nem.
Egy gyermekmentési nonprofit szervezet videójáról van szó, mely mellett kampányolt a Twitterén, s melynek röviden annyi az üzenete, hogy nem érdekes, hogy nálunk nincsenek háborúk, szélsőséges természeti katasztrófák és hasonló szörnyűségek, a gyermekekre mindig gondolni kell, és gondoskodni azokról az országokról, ahol viszont hasonló dolgok napi szinten megtörténnek.
Ryo:suke nagyon többoldalú figura, mégha sajnos a külvilág felé csak az esztelenségig fokozott, bizarr külsőségeit mutatja. Értem én, ezt meg kell tennie a karrierje érdekében, hiszen fiatal, s nem hiszem, hogy csupán pár évre szeretné korlátozni zenei tevékenységét. Ez nem is lenne kívánatos, hiszen dalszerzőként abszolút bevált. Az eddig kiadott egy album és jópár single termése szinte hibátlannak mondható, de bizony akkora a felhozatal a műfajban, ahol tevékenykedik, hogy muszáj még valami pluszt hozzáadnia. S ha megteheti a Mejibray, és más hasonszőrű csapatok, nem értem, hogy ő miért nem. Talán azért, mert ő egy kicsit szembemegy a divattal, s nem a sötét-erőszakos vonalat igyekszik erősíteni, ezért nehezebb elfogadni, amit csinál? Úgy gondolom azonban, hogy ez nem hátrány.
Azt is tudom, hogy bizony külső adottságait is kihasználja, ha lehet, bár szerintem ez még mindig nem nevezhető erőszakos nyomulásnak, hiszen a Lolita 23q óta (ahol valószínűleg a színpadi megjelenés nem rajta múlt) nem látható a produkcióiban túl direkt meztelenkedés és hasonló allűrök, ami ugyancsak nem mondható el néhány mostanában futó divatos banda tagjáról (lásd Ice).
Viszont rengeteget dolgozik a saját karrierjén egy viszonylag kis kiadó berkeiben, ahol nemcsak hogy a zenei videókat saját maga rendezi, de még az operatőri munkát is a Wing Works csapatán belül oldják meg (Intetsu, a most már csak volt basszerosuk műve a felvételek nagy többsége). Valószínűleg a fellépőruhák-, kiegészítők-, és egyéb kellékek biztosításának érdekében rengeteg modellfellépést is vállal (aki alaposabban megnézi, az ékszereket nagy talán épp az a MerryHoppingZoo cég készíti, akinek nemrégiben reklámfotókat készített). Nagyon céltudatos, ha a karrierépítésről van szó, s általában, egy olyan ember, akinek a fejében nem csak a 'felkelek-zenélek-elmegyek fellépni-sörözök-lefekszek' gondolatmenet vonul át nap, mint nap. Sok minden érdekli (persze főként a sci-fi filmek... na meg a feltűnősködés....hmmm), s ahogy a videóriportokban észrevettem, nagyon hamar meg tudja vezetni azt, aki azt hiszi, hogy ő csak egy csillogó, butácska kisfiú, aki csak szempillarebegtetésre és hajcsavargatásra képes. Korántsem olyan egyszerű állatka ő, mint amilyennek látszik.
Emellett, aki megnézi a párizsi turnévideóját, rájön, hogy egy nagyon imádnivaló bolond, Kedves az emberekkel, persze emellett mindent megcsinál, ami eszébe jut, s nem nagyon érdekli, hogy mekkora hűhó kerekedik körülötte, de nem lehet vitatni, hogy jellemének vannak szerethető vonásai is. S még ki tudja, mi lakozik benne,
Ahogy ezzel a videóval is sikerült meglepnie.
Nem linkelek be semmit, úgy gondolom, kövessétek Twitteren, az jobban reprezentálja, mikor, mivel is foglalkozik.
És akkor ezután a tőlem szokatlan,nyálas ömlengés után, melytől már magam is rosszul vagyok, ettől kezdve várhatjátok, hogy hogyan csinálok benne hülyét a saját blogomon. Mert szeretek szadista lenni, de kizárólag azokkal, akik elnyerték a jogot, hogy a szívem közepébe férkőzzenek. És ilyen nagyon kevés van.
Július 10-én ünnepli születésnapját Chiba Yusuke, a japán punk-rock legendás figurája, a Thee Michelle Gun Elephant, a Rosso és a The Birthday együttes énekese, aki olyannyira ikonikus figurává tudott válni az indie zenék világában, hogy már jó 10 évvel ezelőtt is akciófigurákat készítettek becses személye képére.
És hogy ne csak a száraz életrajzi tényekről beszéljek, elmesélem személyes élményeimet erről az emberről. A Youtube ajánlatában találkoztam először a Tokyo Ska Paradise Orchestra felvételével - mely együttesről azt kell tudni, hogy állandó énekest sosem használtak, mindig felkértek vendégzenészként valakit egy-egy album elkészítéséhez -, s a zseniális 'Kanaria Naku Sora'-ban láttam őt először megjelenni.
Rögtön a szívemhez kellett kapnom a láttán. Számomra, aki addig a visual kei hangzás-, és látványvilágával volt többnyire dolgom, sokkoló volt a látvány, hogy ki a fészkes fene lehet ez a tökfeketébe öltözött, szétesett csöves figura, aki úgy mozog a színpadon, mintha marionettbábu lenne, és látszólag olyan magas ívben szarik az egész produkcióra, ahogy van. Eszébe se jut viselkedni, netalán bájosan mosolyogni (ne feledjük, akkor még a rózsaszín-cuki oshare-fiúk voltak divatban vk téren...). Mivel akkor még a japán nyelvből mínusz hatos szinten mozogtam, igen sok fordítózás és találgatás kellett hozzá, hogy rájöjjek, mi is a banda neve, és hogy ki ez a fickó, aki látszólag nem hozzájuk tartozik. Végezetül azonban sok napos izgalom után kiderítettem, hogy ő Chiba Yusuke, a Thee Michelle Gun Elephant (akkor már Rosso) énekese.
Az első sokk: a Kanaria Naku Sora
Ezután jött a totális szerelem fázisa. Mivel sosem tagadtam le, hogy nagyon vonzódom a punkzenéhez, a Thee Michelle Gun Elephant zenéje,megjelenése, színpadi fellépéseik hangulata teljesen magával ragadott. Olyan sokáig betöltötték a mindennapjaimat, hogy ma is csak úgy tudok visszagondolni rájuk, mint arra a csapatra, aki meghatározó szerepet játszott az életemben. Sokáig követtem végig a tagok, közöttük Chiba Yusuke pályafutását. Egészen pár évvel ezelőttig meglehetősen aktív volt. Mostanában nem tudom,mi van vele, kicsit mintha kiírta volna magát a köztudatból. (Plusz háttérinformáció: basszerosuk, Ueno Koji jelenleg a The Hiatus nevű, elég úttörő indie-rock csapatban, dobosuk, Kuhara Kazuyuki hősünkkel együtt a The Birthday-ben zenél, gitárosuk, Futoshi Abe pedig 2009-ben, 44 évesen elhalálozott...)
Kedvenc live felvételem: Jenny
Pedig Chiba Yusuke elpusztíthatatlan. Borízű hangjával, a normákra semmit sem adó, 'leszarom'-magatartásával, féktelen színpadi vergődésével maga a PUNK szellemiség megtestesítője a számomra. Nyugati zenében sem ismertem olyat, aki nagyobb átéléssel tudta volna interpretálni ezt a műfajt. Ő az, aki nem szép, nem elegáns, és egyáltalán, semmi nincs benne a fantasztikus hangján kívül, mégis fel tudja szögezni a magamfajta szívét örökre a rajongás legnagyobb, legerősebb fájára.
Rosso - Sharon
Ez a pasi annyira ronda, lepattant, és igénytelen, hogy ilyen a világban nincs még egy. Na és a hangja...
The Birthday - Calendar Girl
Annyira tehetséges, hogy még éneklés közben is tud szimultán sört inni és cigarettázni
Szóval, isten éltessen téged továbbra is, vén dög. Bújj már elő a patkányfészkedből, és csinálj valamit, mert nagyon hiányzol. Maradj velünk mindörökre.
A Diawolf nevű formáció volt az egyik mostanában, melynek nagyon vártam a bemutatkozó anyagát. Ezt a kéttagú csapatot az Alice Nine (vagy ahogy manapság használják: A9) két tagja, Show és Tora alapította. Soha sem titkoltam el, hogy én azon kevesek egyike vagyok, akik az említett banda terén sohasem úszkáltam a divathullám hátán: én semmi extrát nem találtam bennük soha, ami miatt követtem volna a munkásságukat. Náluk sokkal egyénibb, tehetségesebb bandák is múltak ki vagy tengődnek kevesebb közfigyelem által kísérve.
Ennek ellenére a korábban kiadott promó-videójuk arra indított, hogy meghallgassam a kiadványt, amikor megjelenik. Ezt meg is tettem, és megfogalmazom a véleményemet.
Elöljáróban annyit, hogy elég jó szintű dalírói vénával rendelkeznek, de úgy érzem, egy kicsit túlzottan igyekeztek valami újszerűt, divatosat létrehozni, s imígyen egészségtelen mértékben túlelektronikázták ezt a lemezt. Ennyi nekem már sok. Van egy műfaj, a visual kei, és van több másik, ha akarjuk, nevezhetjük elektro-nak, dark-elektro-nak, melybe ez belefér. Az előbbibe már nem.
Egyetlenegy kivétel nálam a Wing Works, melytől el tudom fogadni az ilyen típusú keveredést, viszont az kétségtelen tény, hogy Ryo:suke viszont náluk jóval izgalmasabb dalokat ír...
Dalok és értékelésük:
Mivel mindegyik dalról nagyjából ugyanaz a véleményem, melyet a fentiekben is leírtam, külön nem írnék értékelést, csak pontszámokat adok.
Rebellion: 10/8.
Heavenly Dark: 10/6.
Everlasting Flavor: 10/7.
VICTIM: 10/6.
Inferno: 10/5.
Rettenetesen zavar ez az egész, főként azért, mert nem igyekeztek érdekes betéteket írni, hanem többnyire az énekhangra tették a torzítást, melyre szerintem nem lett volna szükség. Az utolsó dal, az Inferno, mely nem lett ennyire elektronikusra véve, pedig egyszerűen ötlettelen. Talán a Rebellion című nóta az egyetlen olyan, melyre azt mondhatom, érdemes megtartani, a többire valószínűleg egy hét múlva már emlékezni sem fogok.
Ez ismét meggyőzött arról, hogy talán mégsincs az Alice Nine-tagokban annyi kapacitás, mely fenn tudná tartani a tartós érdeklődésem.
Egyike volt ez a single azoknak az alkotásoknak, melyeken rajta tartottam a szemem az elmúlt időszakban. A The 3rd Birthday együttesnek - mely az újonnan megtalált kedvenceim sorába került - nemrégiben elég traumatikus események jutottak osztályrészéül, miután egyik gitárosuk, Folie simán megszakította velük a kapcsolatot, a másik, Yu-chi pedig hirtelen egy zenés szórakozóhelyet alapított Nagoyában, és szögre akasztotta a hangszerét (dobosuk pedig ugye, sosem volt állandó). Az ezt megelőző single-jük borzasztóan hallgathatatlan, harmatos lett, viszont a fogyatkozás után kiadott daluk, az I am... egyike a legzseniálisabb jrock-balladáknak, amit valaha is hallottam.
Minden jel arra mutat, hogy az énekes, L, és a basszeros, Tomoya hihetetlenül jól érzik magukat kettesben, visszatért a kreativitásuk, mely elég szokatlan dolog ugyan, de örömmel tölt el. Mivel már support-gitárost is sikerült szerezniük, koncertezni is tudnak, és ez már több, mint jó.
És most itt az új single, mely tulajdonképpen csak két új szerzeményt tartalmaz. A négy dalból egy egy intróféleség, a másik pedig a régebbi, 'God Bless You' című daluk zongorás újraformálása. Imígyen csak a két új nótáról szeretnék véleményt megfogalmazni.
Dalok és értékelésük:
Beelzebub (SE) - intro.
Good bye... GODESS - Ez a dal az, mely meglehetősen The 3rd Birthday-es panelekből építkezik, így számomra ez a gyengébb alkotás. Nem mondhatnám rossznak, de hangulatában a God Bless You-ra emlékeztet, sokszor meg kell hallgatni ahhoz, hogy el tudd különíteni a többi számuktól. 10/7.
Beautiful - A másik nóta viszont zseniális lett. Az előzőnél csak kicsit gyorsabb a tempója, viszont érezni benne valami szokatlan gitárstílust (elképzelhető, hogy az előző dal váza már régebben megvolt, csak most fejezték be, ez viszont teljesen új...), melyet én óvatos megközelítéssel az új support-tagnak tulajdonítanék. Az ének a szövegrészben agresszív, a refrénben pedig kicsit bolondos, a basszusgitár rendesen előre lett tolva és végig pattog az egész dalon, egyszóval rendkívül figyelemreméltó kotyvalék lett. Imádom. 10/10.
God Bless You piano version - Az újrafeldolgozás szép és lírai lett. 10/10.
Nos, úgy gondolom, egyelőre simán veszik az akadályokat, most már csak tényleg az van hátra, hogy sikerüljön az együttes végleges felállását kialakítani. Minden rajongónak nagy megnyugvás lenne.
PV verziót nem találtam semmiről, viszont a Beautiful viharos gyorsasággal felkerült a netre, így tehát hallgassátok ezt:
