Ezt sohasem bocsátom meg neked

Nem tehetek róla, egyszerűen vannak jrock sztárok a szememben, akik olyan maszkulin aurával vannak megáldva, hogy el sem tudnám képzelni róluk, hogy egyszer női ruhában jelenjenek meg a nyilvánosság előtt. Nemrégiben azonban ért pár pofon. Jó ideje már, hogy nem tudok napirendre térni az Alsdead-es Maki tökfekete királylányszerkóján, a BFN-es Ice Angelic Pretty fotósorozatán, és ma kaptam egy harmadik hidegzuhanyt is a nyakamba.

Egyúttal pótolom azon hiányosságomat is, hogy még egyetlenegy nyáladzó fanposztot sem írtam a Liphlich gitárosáról, Arai Takayuki-ról, pedig istenuccse, nagyon komálom a fiút. Kevés kedvenc visual kei gitárosom van, vagy mint egyéniségek nem fognak meg, vagy pedig nem találok köztük igazán jót kevés kivétellel (pl. Leda, vagy Meku - ex-Galeyd). 

Na, és itt van Taka barátom.

 Ő nem eredeti tag a Liphlich-ben, Kikuchi Akihito 2012-es távozása után lépett be. Az igazság az, hogy egyáltalán nem bánom, mert erőteljes, rockosabb hangzást adott a Liphlich-nek, nem beszélve arról, hogy egy újabb édes tündérke helyett kaptunk egy nagyon eredeti arcot. Szépségkirályfinak úgyis ott van Kuga Shingo, nem kell, hogy valaki elnyomja az ő ragyogását.

Taka, amellett, hogy jó gitáros és jópofa fiú, még beszélni is tud, ami például nem jellemző Wataru-ra, Kugára is csak akkor, ha éppen nem a világegyetem egy totálisan más pontján tartózkodik az interjú alatt. Így hát, amikor négyen jelennek meg, általában ő viszi a szót. Szóval, nagyon elkelt egy értelmes ember abba a bandába, és meg is kapták Taka személyében.

De ez a jófiú ma közzétett egy képet, amelyen nem átall női ruhában pózolni. Édes drága szívem, ez most mi a fenének kellett? Neked sincs hozzá elég szép pofikád. Oké, legtöbbször tök jó a hajad, és hátulnézetből is elég előnyösen mutatsz (ahogy azt a koncertfelvételeimen tapasztaltam), de az arcberendezésed már elég előnytelen ahhoz, hogy kishercegnőt játsszál. Légy szíves, ne hülyülj meg te is teljesen. Ki lesz akkor, aki a másik három UFO-t kissé észhez téríti?

Ez miiiii....???????

Legalább az a kevés pasi maradjon meg pasinak...

Szóval, ez volt az első és utolsó ilyen húzásod, remélem. :D

Nosztalgiarovat: Balzac

Esküszöm, már teljesen kiment a fejemből, hogy létezik egy ilyen nevű japán banda, aki ugyan nem visual kei-ben, hanem inkább punkzenében utazik. Valamikor próbálkoztam velük, aztán kiderült, hogy igazából a dalaik nagy része egy nagyon egyszerű sablon alapján építkezik, és bár vannak jó dalaik, nagy mennyiségben meghallgatva már unalmasnak tűnik a munkásságuk. (Bár a mostani, új videójukat megnézve számomra úgy tűnik, zeneileg igencsak megváltoztak. Lehet, hogy utánuk kellene nézni megint...)

Ez a videó azonban már akkor örökre belopta magát a szívembe. Kapitális hülyeségekre mindig vevő vagyok. Legalább nem az a sokszor látott ötlet, hogy állítsunk be egy csapatot egy díszletbe, adjunk rájuk valami jó cuccot, aztán hadd zenélgessenek a fiúk.

Balzac Official Site:

Pentagon - Shounen Waltz

Rendületlenül folytatom az értékelés írását az általam meghallgatott zenékről még akkor is, ha időnként behozhatatlannak tűnik a lemaradásom. A Pentagon együttes fenti single-je még április 29-én jelent meg, s lám, már el is jutottam odáig, hogy valamit megfogalmazzak róla.

A Pentagon (régebben: Call Me) együttes nem régen került fel a kedvenceim listájára, s ez volt az első olyan kiadványuk, melyet már előre vártam, nem utólag ismerkedtem meg vele. A kis előzetesek, melyeket a korábbiakban közzétettek, elégedettségemre szolgáltak, így hát nyugodt szívvel vágtam bele a teljes single meghallgatásába.

Negatív csalódás nem ért, mondhatni előzetesen, sőt...

Dalok és értékelésük:

Shounen Waltz - a címadó dal, címéhez méltóan egy lassú tangóharmonika-futammal indít, hogy aztán eszelősen begyorsítson. Ritmus-, és tempóváltások követik egymást végig az egész dal mentén, egy percre sem lankasztva a figyelmünket. Amolyan swing-jazz-es beütésű nóta, mellyel mostanában többen próbálkoznak, mint ahányan jól csinálják. Ők azonban jól csinálják. Ez 10/10.

Guernica to Kasa - a második opusz viszont keményen indít, és nyoma sincs benne a könnyedségnek. Nekem ez tetszik a legkevésbé az anyagról, a témaváltás a refrénnél elég fura, valahogy kaotikus az egész dal. 10/6.

Suisai - a kicsit indie-rockos hangulatú, pattogós dalban nagyon jók a gitárok és az énektémák, és vidám hangulatot csempésznek a kiadványra. Tetszik. 10/8.

Anemone - A címe ellenére kemény gitárreszeléssel és érdekes hangeffektekkel indít a dal. Mély, döngölő szerzemény, kitűnő énektémával. Ez egy remek nóta, egyszerű, de érdekes. 10/10.

Láthatjuk, hogy nem voltam túl szigorú velük, mivel nem is volt miért. A kicsit szétesett második szerzemény ellenére magának a teljes single-nek magas a színvonala, így Pentagonék rászolgáltak a további figyelmemre.

Nos, reméljük, lesz folytatás is, legalább ilyen.

Hivatalos PV-t teljes verzióban nem találtam, így hát legyen bemutatónak egy barkácsverzió - Shounen Waltz:

Wing Works turnéképek

Tudomásul kell vennetek, hogy még mindig nem untam meg az én drága kicsi Ryo:suke-met (az én ezüst taknyomat, ahogy Gyöngyi barátnőm szokta emlegetni, avagy a gyári hibás android-fiút, ahogy általában én hívom magamban).

Tegnap néztem meg a 'Tour Documentary'-t, és több benyomásom is támadt. Elsősorban az, mely miatt elég dühös vagyok.

Ezen a párizsi 'Animanga'-n ha feleannyian voltak, mint nálunk a tavaszi Mondoconon, akkor sokat mondok. Iszonyatos üresnek tűnt minden a DVD alapján, a koncert közönsége pedig egyenesen passzív volt. Ennyi erővel ha idejött volna, nyomhatta volna annyi ember előtt, mint azt az Adams tette nálunk tavasszal. Valószínűleg jobban járt volna vele, és szerintem mi is jobban jártunk volna... 

Ennek ellenére úgy gondolom, ő beletette a show-ba, amit bele kellett, a pár emberke, aki ott lődörgött a színpad előtt, iszonyatosan szerencsés. 

A többi benyomásomról pedig beszéljenek inkább a képek:

O.K. Tudom, hogy hiperaktív, feltűnősködő és cseppet megalomániás, és néha eszelős, amit csinál, de ez a fickó IMÁDNIVALÓ.

Sajnos, bármennyire is próbálom tagadni, ezek a szilárd tények. Rendesen becsempészte magát a szívem közepébe <3

Ravve My Trinity - unboxing

Mostanában nagyon elterjedtek a vloggerek körében ezek az unboxing felvételek. Most kaptam egy kis ihletet, és csinálok egy 'unboxing' posztot. De mivel videó készítésére nincs lehetőségem, így csak betűk és képek formájában kaptok egy kis ízelítőt.

Nos, íme, a kinyithatatlan japán kartondoboz, melynek felbontásához külön szikét szereztem be, a csodálatos, zöld csíkos papírral, amit ők ugyan csak - úgymond - tömőanyagnak használnak, ám ha szépen kisimítom, olyan szép, hogy én bizony ajándékot is szoktam bele csomagolni. Még senki sem reklamált miatta, hogy mi ez a gagyiszar papír... :)

Amire nem számítottam: volt benne egy Vinyl Syndicate 30-as (mely, amint tudjuk, a Sexpot Revenge divatmárka ingyenes reklámkiadványa). Volt már rá példa, hogy kaptam ilyet a csomaghoz mellékelve, de mivel ez nem szokott rendszeres lenni, és úgy vettem észre, hogy értékhatárhoz sem kötött, így meglepett az ajándék. S hogy mit tartalmaz? Igazából, ami engem érdekel belőle, azok a Mia (Mejibray) és Chanty fotók.

Na, de térjünk a lényegre. Nem a papírdobozért és nem az ingyér' újságért költöttem a túlórával szerzett pénzemet. A csomag lelke a Wing Works nevű formáció legújabb single-je, a 'Ravve My Trinity'. A-Type limitált kiadás, két lemezzel, melyből az első a három dalt tartalmazó hangzóanyag, a második pedig a bónusz DVD melléket, mely a márciusi, a párizsi 'Animanga' rendezvényen megtartott koncert háttérvideója. A booklet nem tartalmaz túlzottan sok mennyiségű képet, ám nagyon igényesen összeállított, és ezek a fotók még a lemezborítón kívül nem jelentek meg sehol (legalábbis én nem láttam még a neten). Ha ezt én, habzó szájú Ryo:suke-fengörl még nem láttam, akkor bizony, nem is létezik, legalábbis virtuális formában :)

A borító...

...és a hátoldal

A CD a booklettel...

...és a bónusz DVD

A CD Japan most is extragyors volt, csütörtökön postázták a csomagomat, és ma már megkaptam, szóval semmi panaszom nem lehet rájuk az égvilágon. Mostanában már extra kedvezményajánlatokkal is bombáznak, annyi pénzt szórtam már el náluk, így hát mindenféleképpen megéri megtartani őket fő beszerzési területemnek.

Ennyi volt az unboxing mára. És most elporzok, hogy sürgősen megnézzem, mit művelt az én csillagszemű drágaságom Párizsban :)

Triggah - Sacrifear

A pofám ég rendesen, mivel teljesen elfeledkeztem arról, hogy én szeretem a Triggah együttest. Az első megjelenéseiket még rendszeresen követtem, aztán a rövid hiatusuk alatt annyira kiestek a figyelmem középpontjából, hogy azóta rendszeresen fel kell pofoznom magamat a hanyagságom miatt. Ez az anyag még tavaly októberében jelent meg. és itt parkoltatom a gépemen már mióta, de meghallgatni, na, azt folyton elfelejtettem.

Pedig mekkora sületlenséget követtem el...

Szeretem a Triggah-t, mert brutálisak. Mérsékelten követik a mostani divatirányzatokat, talán egy kis elektronikának nincsenek ellenére, de zenéjükben semmi Mejibray-Liphlich-Arlequin stb. stb. stb. utánérzést nem lehet felfedezni. Kemény gitárok, némi hardcore-s stílusú énekelgetés egy elég erőteljes hangú énekessel, és kész is a Triggah-keverék. Sosem lesznek népszerűek, tudom, mert nem akarnak beállni a sorba.

Dalok és értékelésük:

Raven Scavenged Rubbish - ez kész. Annyira jó kis dallamos hard/metalcore nóta (amolyan jóféle Undivide stílusban), hogy a padlóról szedtem össze az államat. Irtó kemény, mégis lágy. 10/10.

Here - a második nótára megitták az energiaitalukat, és nekiálltak összezúzni az agyunkat. A gitártéma nagyon egyszerű, de zúzós, az ének pedig brutálkemény. Megsúgom, hogy titokban valami ilyesmit vártam a Far East Dizaine-től, de tőlük nem kaptam meg. A Triggahtól úgy tűnik, igen. 10/10.

An Awakened Film - ismét egy kis lassulás következik, s ez a dal talán dallamosabbra sikerült az előző kettőnél, de egy percre sem adtak alá a színvonalból. Ezt talán tőlük balladának tudnám titulálni :) 10/10.

Judgement - vissza a dzsuvás alapokhoz. Ismét előkapták a lehangolt  basszusgitárt és a durva elektronikát, valamint tettek bele egy kis fílinges csordában ordítozást is. Nem tudnak hibázni. 10/10.

Little More - tőlük szokatlanul dallamos és erős elektronikával kezd ez a dal, hogy aztán folytatódjon egy borzasztóan masszív énektémában. Az egész dalt valami spiritualitás lengi át, és kivételesen erre most azt mondom, hogy ez nekem nem tetszik annyira, mint a többi. Ennyi hibázást talán meg lehet nekik is engedni. 10/7.

Jogosnak találom felkötni magam amiatt, hogy ennyire elfeledkeztem a kis szerelmeimről. Ez a minialbum messze a legjobb dolog, amit az utóbbi fél-egy évben meghallgattam. Sokkal népszerűbb, avagy jobban fanolt csapatok új kiadványaival sem voltam ennyire elégedett. Ezt meg kell vennem, és kész. 

Triggah forevör...

PV nincs (minek, még talán növekedni fog tőle az ismertségük), úgyhogy Raven Scavenged Rubbish egy lelkes amatőr videójáról:

Avanchick - Hitorigoto

Ismét kritikai rovat következik. Elég erősen rárepültem az új Avanchick szerzeményre, mivel ők az egyik olyan fiatal banda, akiket lelkesen támogatok. A Hitorigoto május 27-i megjelenésű, és úgy tűnik, elég népszerű a csapat ahhoz, hogy sokan reszketve lessék minden megmozdulásukat, és hamar közzétegyék a dalaikat. Szerencsére.

Az A+B+C Type single összesen négy számot tartalmaz, ebből egy-egy csak a B+C kiadáson jelent meg. 

Dalok és értékelésük:

Hitorigoto - a címadó dal elég elvont énektémát, érdekes hangeffekteket és zúzós gitártémákat tartalmaz. A nóta kicsit bizarr, de hangulatos. Időnként volt olyan kényszerképzetem, hogy a fiúk kölcsönvették az Arlequin-os Aki-t éneklés céljából, Noah annyira hasonló manírban produkálja végig a dalt. Nem túlzottan zavaró, de annyira nem kellene. Emiatt 10/9 csak.

Phantom - ez már egy jó tekerős dal. Szokásuk szerint jól összepakoltak mindent, szépen passzolnak az elemek egymáshoz. 10/9.

Please Call My Name - a B-Type single dal elején ismét az Arlequin-es Aki vendégjátékát hallhatjuk, avagy nem. Mindenesetre Noah-t nagyon megihlette Aki bugyborékolása :) A dal kemény is, de dallamos is, és tipikusan olyan, amit első hallás után lehet ordítani, olyan könnyen megjegyezhető énektémát vonultat fel. 10/8.

Moumoku Shoujo - sajnálatos módon folytatódik az Arlequin-es hangulat ebben a dalban is, mely alapjában véve nem lenne rossz, csak az Avanchick-et hallgatjuk. Ha magában hallgatnánk a dalt, talán adnék rá egy 10/8-at, mert lendületes, pattogós, jó szerzemény, de így csak feltételesen kapja meg a pontszámot.

Most azért már eléggé ki vagyok akadva. Az előző teljesítményeik alapján nem lenne rá szükségük, hogy egy Arlequin-klónbandává váljanak. Oké, értem én, hogy próbálnak valamibe belekapaszkodni, ami népszerű és sikeres, de le kellene fordulniuk erről az útról. Ha ezt a single-t az Arlequin játszotta volna fel, 10/10-et kapna, de sajnos, nem az ő nevük van írva a lemez borítójára.

Fiúk, ezt hagyjátok azonnal abba, és térjetek vissza a 'Maria'-stílusú alkotásokhoz.

Kis PV-spot ízelítőnek. Ugye, ti is érzitek, mi nem kellene ide:

Ajánló: Shounenki

Ma reggel megint arra nyílt ki a csipám, hogy valami olyanra kattintottam félálomban a Youtube-on, ami egyértelműen a kedvemre való volt. Ez a Shounenki együttes 'Kokoro Monster' című dala és PV-je, mely félig melankolikus, félig-meddig gitárcentrikus alkotás, s sikerült felráznia katatón állapotomból.

Sajnos, akkora nagy a merítés manapság is a zenék terén, hogy számomra képtelenség mindet figyelemmel kísérni, egy jómunkásembernek alapjáraton nincs ennyi ideje. Tudom, hogy rossz szokásom, hogy sok bandát már az imidzse alapján kirostálok, avagy időnként rosszul asszociálok csapatnevekre, és így sokszor már csak olyankor figyelek fel valakikre, amikor már bejáratott bandaként tengődnek. Ígérem, igyekszem változtatni ezen a szokásomon, mert rájöttem, hogy nagyon sok mindenről maradok le.

De ez a Shounenki most idetette magát a hallójárataimba. 2011. óta aktívak, tehát alaposan lemaradtam a munkásságuk egy részéről, szóval lesz mit pótolni.

Tagok:
Kou - ének
Nao - gitár
Eiki - gitár
Rei - basszusgitár

Hivatalos dobost nem látok náluk jegyezve, elképzelhető, hogy support taggal dolgoznak...

És hogy mik a benyomásaim róluk? Elsősorban az, hogy elég erős, jó gitármunkát produkálnak, és érdekes hangulatú dalokat írnak. Az énekes nekem kicsit magas regiszterben és erőtlenül énekel, de nem annyira, hogy még zavaró lenne. Talán balladisztikus hangvételű daloknál ez nem is hátrány.

Pár dal meghallgatása után úgy döntöttem, mélyebb ismeretséget kötök velük, és figyelemmel fogom kísérni további karrierjüket.

Illusztrációként most jöjjön a 'Kokoro Monster', mellyel megnyerték a szívemet:

Látogassátok meg a hivatalos honlapot is, ha van kedvetek:

Shounenki Official Site:

A steampunk divatparádé töretlenül folytatódik

Talán nem titok, hogy nagyon nagy rajongója vagyok a steampunk-nak, ennek a XX. század végén keletkezett kulturális-, és divatirányzatnak. Minden megjelenési formájából végtelen mennyiségben be tudok fogadni, a filmektől és könyvektől kezdve a ruhákig, ékszerekig és a képzőművészeti alkotásokig.

A visual kei zenészek kosztümtervezése során mindeddig nemigen jelent meg ez az irányzat. Tudom, Japánba néha lassan szivárognak be a nyugati stílus elemei, és talán eddig eszébe sem jutott egy tervezőnek sem, hogy felhasználja ezeket a dolgokat, de most a remény mintha megcsillant volna.

A Kra énekesének, Keiyuu-nak már a Satahinato című minialbum idején kreáltak egy steampunkos ihletésű kosztümöt. Nagyon szüksége volt már az imidzsváltásra, mert kinőtte az addig favorizált, cuki oshare kisfiú szerepkörét, de nem reméltem, hogy ez a csapásvonal megmarad az ő esetében, és még több, nagyon jól sikerült színpadi szerelést láthatunk rajta. Mit ne mondjak, a választás kivételesen jó volt. Mint tudjuk, ő elég pici, és talán hülyén mutatna a korához illő öltönyös-inges kombókban, viszont ez a félig kisfiús-félig felnőttes összeállítás telitalálat az ő alkatához. (Most gondolhatjátok, hogy lázas vagyok, de nem, ezúttal TÉNYLEG nem szadizni akarom őt...).

No, az első próbálkozás, a Satahinato-s szerelés valahogy így mutatott:

Nekem ebben a kosztümben két dolog nem volt igazán ínyemre. Megjelennek benne a steampunkos elemek, sőt, a kalap egyszerűen tökéletes, csak egyrészt túl sötét, másrészt - a képen ugyan nem látszik - az összeállításhoz egy csíkos térdzokni volt párosítva, amely viszont már inkább visual kei ruházati elem, így nem illett az öltözék többi részéhez. De első próbálkozásnak nem volt rossz.

Ezután úgy tűnik, kedvet kaptak a hasonló megjelenítéshez, mert a mai napon találtam ezeket a koncertfelvételeket, melyeket a Kra a Moran együttessel adott, és itt már megjelenik a TÖKÉLETES steampunk összeállítás:

Itt látható egy része,mely már szabásában, anyagában, színösszeállításában, egyszóval minden részletben passzol a követelményekhez. De ez még semmi, az alanti képen látható a teljes ruha:

Jól kivehető a felsőkabát, a nadrág és a csizma is. Minden mindennel összhanban van, s megfelel a steampunk stílusról kialakított képnek. Talán ékszerekkel van egy kicsit visszafogottan ellátva, de gondolom, a stylistnak is eszébe juthatott, hogy nem lenne célszerű, ha a koncerten minden kis biszbasz mindenhová fennakadna, így ezeket részben megspórolta.

Nem tudom, kit dicsérnek ezek a ruhák, s egyáltalán, maga az egész koncepció, de erre csillagos ötöst kell adnom. Semmit sem fogadtam szívesebben, mint ezt az átalakítást. El kell ismernem, hogy Keiyuu tökéletes steampunk modellnek.

Bízom benne, hogy nem feledkeznek meg erről a tényről a későbbiekben sem.