Szilveszteri Stylish Wave

A Club Zy a Stylish Wave COUNTDOWN sorozata keretében tartotta (és még jelenleg is tartja) szilveszteri műsorát népszerű japán visual kei zenekarok közreműködésével. Az adást a NicoNico portálon keresztül élőben lehet követni, így hát én is arra vetemedtem, hogy beiktatok egy kis szilveszteri élő koncertnézést.

Az adás meglehetősen hosszadalmas, magyar idő szerint 7.30-kor volt a kezdés, és majdnem délután 5 óráig tart, de igazából, ami engem érdekelt belőle, az két banda, az Arlequin és a BORN. Borzasztó nagy szerencsémre a két csapat egymás után kapott helyet a műsorban. A show többi részébe időszakosan fogok ma belepillantgatni, de amit szerettem volna, azt már megkaptam.

Mondanom sem kell, hogy időben fel kellett miatta kelnem, és elrohannom megejteni a szilveszteri-újévi bevásárlást, mivel mindenki úgy tolong minden üzletben, mintha a közelgő világ végére készülne fel. Mivel kérdéses volt, hogy ha időzítem az adást, nem járok-e úgy, hogy az utólagos megtekintésért perkálni kell (ahogy legutóbb jártam a Wing Works karácsonyi műsorával), így mégiscsak úgy döntöttem, hogy mindenki ki lesz rugdosva a nagy családi számítógép elől, és én MEGNÉZEM ezt a nyavalyás 1 ÓRA ADÁST. :D

Elöljáróban annyit, hogy mivel nem vagyok prémium-tag a NicoNico-n, fényképeket nem tudtam csinálni, mivel az adás minősége ingyenélőknek épp csak hogy megüti a nézhető szintet. Így hát próbáljátok magatok elé képzelni az egészet, igyekszem szemléletes lenni :)

Arlequin

A fiatalabb csapat kezdett először, még négy perccel hamarabb is a kiírtnál, így az első másodpercekben őrülten csavargattam itt a hangot, hogy halljak is valamit. Az ingyenstream-nek nemcsak a kép-, de a hangminőségével sincs minden rendben, de lényegében sokat nem késtem. Viszont a hangosítóbácsik az első fél percben annyira benézték a témát, hogy Akinak alig szólt a mikrofonja, de aztán szerencsére javították a hibát.

Az Arlequin borzasztó jó volt. Nekik elég kevés a lassabb ütemű számuk, fiatalok még, hát tekernek, ahogy bírják szusszal :D Aki nagyon lendületes frontember volt, sokat mozgott, maximálisan csinálta a show-t abban a rövid koncertidőben, ami nekik adatott. Az, hogy az ének jó volt, nem lepett meg, elég szép hangja van, és élőben is megfelelően elő tudja adni magát. Életem drága értelme, Shohei sem okozott nagy csalódást: jól játszott, és végig hozta az "énvagyokittafaszagyerek' imidzsét. Tamon pedig... hát, ő általában elég jól elvan a dobok mögött, de mikor ki kell mögüle szállni, elég nagy kihívásokkal küszködik, mert beszélni nem, bujkálni annál jobban szeret. De amikor dobol, borzasztó látványos átalakuláson esik át...

Az egész show nagyon profi, szórakoztató volt, a helyszínen lévő közönség és a netes nézők is élvezték. Természetesen - ahogy a NicoNico-n szokás - lehetett kommentálni az adás alatt, így hát  kiéltem magam...

Előadott dalok:

Haka Ana

Stella

Dame Ningen

Zou

BORN

Némi rövid szünet után, mely alatt PV-ket és reklámokat játszottak, bevonult a BORN. Az élő közönség már talán kicsit fáradt lehetett így, a harmadik óra végére, mert eléggé elpunnyadt az Arlequin alatt tanúsított aktivitáshoz képest. A netes közönség viszont nagyon élvezte az egészet, úgy telenyomták a képernyőt feliratokkal, hogy alig lehetett látni tőle a koncertet :D

A BORN immár a Son of a Bitch színpadi viseletével jelent meg, mely azért szolgált nagy örömömre, mert Tomo drágám végre valahol elhagyta a műrasztáit, mely hosszú távon minden bizonnyal az én idegeimet is tönkretette volna annak ellenére, hogy hajlamos vagyok mindent elnézni neki. Ryouga a szokásos elborult bevonulás után nekifogott az előadásnak. Az elején eléggé bizonytalannak éreztem, legalábbis Párizsban sokkal erősebb kezdést mutattak be... Talán nem volt jó ötlet az sem, hogy lassú dallal kezdtek, ez általában nem szokta feldobni a közönséget sem. 

A kezdeti baki után azonban beleerősítettek, ezt meg lehetett érezni a nézők aktivitásán is. Sok meglepetést nem tapasztaltam, hozták a szokásos formájukat, talán az volt kicsit fura, hogy Ray mintha ébren lett volna a koncert alatt, legalábbis nyitva volt a szeme, és reagált is dolgokra... valamint az, hogy K-t nem tolták annyira előtérbe, mint amennyire általában szokták. Mio bemutatott egy icipici basszusgitár-villantást is, amivel ismét tanúsította számomra, hogy nem véletlenül esett rá a választás, amikor Kifumi-t pótolni kellett. A végére egészen felpörgött az előadás. Miután kivonultak, az én drága egyetlen Tomo-sanom még produkált egy magánszámot is, de sajnos ráadást nem adtak. Egy ilyen hosszú műsor rendjét minden bizonnyal teljesen felborította volna a legapróbb csúszás is.

Előadott dalok:
Iya
Radical Hysteria
Breakthrough
Chemical Romance
Son of a Bitch

Mindent összevetve teljes őszinteséggel ki kell jelentenem, hogy bár nagyon tetszett a megtekintett műsorrészlet, élőben bizony az Arlequin volt jobb... a BORN sajnos nem hozta azt a szintet, amit Európában kaptunk, s úgy gondolom, a túl visszafogott japán közönség sem segített javítani a hangulatukon. Sajnos borzasztóan hullámzó a teljesítményük, ez igaz a dalaikra és a fellépéseikre is.

Na, de mivel szilveszter van, eldugom a depimet a fenébe, és nagyon Boldog Új Évet kívánok minden jrock rajongónak! VISUAL KEI 4EVER!

Zene 2014.

Pont most van itt az ideje, hogy az ember olyan hülyeségeknek szenteljen posztot, mint hogy milyen is volt a 2014-es év zenei világa az én szemszögemből. Nem akarok ismételten fejtegetésbe bocsátkozni arról, hogy milyennek találom az új zenei trendeket, és hogy jobb, avagy rosszabb volt-e a felhozatal a korábbiakhoz viszonyítva, csak néhány momentummal jelezni kívánom véleményemet, hogy láttam ezt az elmúlt 365 napot.

Idei nagy kedvencek:

1. Liphlich

2. Alsdead

3. Mejibray

2014-es kedvenclistámon csak egyetlen banda van, mely már több éve tartja ezt a pozícióját, az Alsdead. A Liphlich és a Mejibray az idén lopta be magát annyira a szívembe, hogy felkerült a sorba.

Idei új kedvencek:

1. Wing Works

2. Arlequin

3. Liv'ert

Ez a három, viszonylag fiatal csapat volt az, mely az idei évben új belépőként a legtöbbet foglalkoztatott. Bár számos tehetséges feltörekvőt találtam, ez a három volt az, mely tartós ideig elszórakoztatott.

Wing Works - Fennix PV



Arlequin - Stella PV



Liv'ert - Alive PV

Jól szerepeltek még: RevleZ, Dezert, Vaastu, Triggah, The 3rd Birthday, Avanchick, sForzato.

Az idei év három legjobb kiadványa:

Ebben a sorban nemcsak teljes albumokat, hanem rövidebb kiadványokat is rangsoroltam. Volt még néhány jó pillanat az évben, de ez a három lett az, mely számomra a legtökéletesebben sikerült:

1. Liphlich - Hurrah Hurray (single)
2. Kra - Satahinato (maxi-single)
3. Alsdead - Idea (album)

A nyertesek:



Liphlich - Hurrah Hurray PV



Kra - Hohoemi no Souretsusha PV


Alsdead Kill the King PV

Az idei év csalódásai:

Az idei év legrosszabb albuma az ex-Deluhi énekes, Juri Blanche nevű szólóalbuma. Közvetlenül ezután felzárkózott az ex-dobos, Sujk is a lehetetetlen szólóival. Nagyon kár ilyen zenészekért, csak az idejüket fecsérlik.

Koncertek:

2014-ben két koncertre tudtam eljutni: ebből az egyik a heidi volt Bécsben, a másik pedig a BORN/Lycaon turné Párizsban. A kettő közül úgy vélem, minden körülményt beszámítva (utazás, szervezés, hangulat, előadás, útitársak) a heidi volt a jobb.



Kis koncerthangulat a heidi-vel (Omoesan)

Beszerzések:

BORN - Black Massive Animals Live DVD. (Erre már legalább két éve fájt a fogam)
Liphlich - Great Nonsense minialbum
Liphlich - Hurrah Hurray single
Liphlich - Full Course wa Sakasa Kara album
Rock and Read Magazine vol. 52.

Mivel a CD Japan-on összegyűlt 1556 yen értékű kuponom, valami olyat fogok megvenni, amit már régóta szeretnék, csak eddig sosem volt első a listámon. Az ACE Tales of Abyss albumának limitált változatát most féláron be tudnám szerezni. Kézenfekvő a választás.

Visszatérések:

• Nagyon örülök a Jiluka nevű fiatal társulat újjáindulásának, akik egy single után hirtelen eltűntek. Úgy látszik, gondjaik megoldódtak.
• Az Alsdead ú dobossal folytatta pályafutását az ex-Galeyd-es Nikky személyében. Bár a bandában ténylegesen szünet állt be Setsua távozása miatt, ezt a munkájuk nem sínylette meg. Mondhatni, nagyon profi, zökkenőmentes váltást mutattak be.
• Másfél évnyi hiatus után Kisaki teljesen új felállással visszatért a Lin ~ the end of corruption world nevű csapatával. 

Feloszlások, hiatusok:

• Az év legnagyobb pofára esése: a Deathgaze hiatusa
• Bár már nagyon a levegőben lógott, két tagja elvesztése miatt bejelentette végleges feloszlását a Galeyd.
• Áprilistól borzolta a kedélyeimet a Liphlich énekesének, Kugának betegsége, s az együttes hiatusa. Júniustól ugyan rendeződött a helyzet, de addig elég kemény napokat éltem át.
• Májusban előbb hiatust, utána feloszlást jelentett be a Lustknot énekesük, Yuki disszociatív személyiségzavara miatt. Yuki állapotáról azóta sincs hír.
• Júniusban jelentette be hiatusát a D.I.D. vokalistájuk, Akane pszichiátriai kezelése miatt, akit skizofréniával diagnosztizáltak. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Akane állapota stabilizálódott, így ígéretük szerint a félbemaradt single felvételeit folytatni fogják.
• Feloszlott az Aube is, hál istennek akkor, amikor már kezdtem nagyon megkedvelni őket.
• Idén decemberben jelentette be a hiatusát az egykori Psycho Le Cému-vokalista, Kon bandája, a CELL.

Katasztrófák:

• Márciusban jelentették be, hogy a több, mint egy éve távol lévő BORN-basszusgitáros, Kifumi végleg elhagyja az együttest. Hivatalos tag azóta sincs a pótlására, bár Mio (ex-Lycaon) kezdettől fogva helyettesíti őt.
• Májusban váratlanul elhunyt a Moi dix Mois gitárosa, K. Végtelenül kedveltem a fickót, halála még most is felfoghatatlan a számomra.
• Szeptembern hónapban Rui, a basszusgitáros kivált a Screw-ből, hogy civil pályára lépjen.

Nos, ez volt a 2014-es év zenéje, ahogy én láttam. Úgy gondolom, voltak már meredekebb éveim is, mégis remélem, hogy 2015. nem fog kevesebb pozitív, és több negatív meglepetést tartalmazni, mint ez.

Minden jrockernek zenékben gazdag, boldog új évet kívánok!

Cardia - MagnaMendax

Úgy döntöttem, mégiscsak megpróbálkozok a Cardia együttes új single-jével, habár eddig egyik kiadványuk - az ArchaArcha, a FuturoFunere és a LiberalLibere - sem tetszett. Azért ragaszkodtam eddig is a követésükhöz, mert borzasztóan szeretem énekesük, Gab hangját.

Ez a fickó régebben a Riddick-ben énekelt, akiknek 'Tranquilizer' című maxiját még ma is sírógörcsrohamok közepette hallgatom végig, annyira kiborító, hogy egy ilyen banda ilyen csekély aktivitás után feloszlik. A Riddick kevés dala mind tökéletes a számomra is, ahogy Gab erős és meglehetősen egyéni színezetű hangja is. Bár szinte lehetetlen adatokhoz hozzájutni a banda kapcsán, úgy érzem, Gab nem vitte magával egyik zenésztársát sem új csapatába. Talán ez az oka annak, hogy a Cardia eddig számomra nem ütötte meg a Riddick színvonalát.

Gab barátunkról képet találni a neten is a nagy eredmények közé tartozik...

Egy fotó a régi, Riddick-es időkből

A MagnaMendax azonban csillantott meg számomra némi reményt. Most sem állítom, hogy zseniális single-t alkottak, de legalább már valamilyen szinten fel tudta kelteni az érdeklődésémet, mivel találhatók benne olyan énektémák, melyekbe belekapaszkodhatok, és amelyeket kedvelni tudok.

Számok és értékelésük:

1. Sayounara Bye-Bye: rögtön érdekes gitárhangzással és énektémával kezd a dal, melyet jó szintetizátorjáték kísér. Bár aztán később átmegy értelmetlen hörgésbe, mégis jól végződik. Ez a dal sikerült legjobban a single-ről. 10/9.

2. Unbalance: meglehetősen brutális egy szerzemény, idegborzoló gitártémákkal és hörgéssel telepakolva. Kicsit a Dezert munkáira hasonlít, csak az a gond, hogy ha őket akarnám hallani, őket tenném be. Egyedül az vigasztal, hogy a bevezető kaszabolás után lelassít, és csendesebb vizekre evez. 10/7.

3. Fuan no Tane: kísérteties hangzásvilággal kezd ez a dal, s meglehetősen vad tekeréssel folytatódik. Itt azért nem vadultak el túlzottan, az énektéma - ha nem is a legjobban eltalált - valamelyest hallgatható. 10/7.

Összefoglalóként annyit mondhatok, hogy ez még mindig nem az az átütő kiadvány, amit várnék, de mutat némi javuló formát. Ki tudja, talán Gab-nak máshol kellene folytatnia, mert kétségtelenül ő a legerősebb pont a bandában. Remélem, a többiek is fel tudnak zárkózni hozzá.

Karácsonyi bevásárlás

Ismét eljött annak az ideje, hogy valamivel megajándékozzam magam karácsony tiszteletére. Mivel az elmúlt időszakban a yen árfolyama is meglehetősen alacsony volt, még inkább motiválva éreztem magam a vásárlásra.

Mikor a CD Japan ajánlatát megláttam, egyértelmű volt a választás: a BORN 'Black Massive Attack' című Live DVD-jét az eredeti, 6500 yen-es ár helyett 5200-ért vesztegették. Hozzászámítva ehhez az alacsony árfolyamot, kihagyhatatlannak tűnt az ajánlat.

Mivel nem egyedül rendeltem, ismét kis kalandban volt részünk, mivel megint az elővételes cuccot nem tudták időre beszerezni. Most már végleg döntöttem, hogy csak akkor, és csakis akkor veszek valamit, ha már megjelent. Bár így lehet, hogy lemaradok az időnként a csomaghoz csatolt ajándékokról, nem biztos, hogy megéri az előre nem látható időveszteséget. Pláne, hogy nem minden cucchoz jár extra.

Ezúttal körülbelül egy hét volt a csúszás, mely azért volt megbocsátható, mert még így is a karácsonyfa alá tudjuk tenni az ajándékainkat... s mivel a csomag meglehetősen nagy értékű volt a két Live DVD miatt, megkaptam hozzá a Gab Magazine 72. számát.

Íme, itt vannak az én karácsonyi ajándékaim:

Megnézni ugyan még nem volt időm a DVD-t, de bízom benne, hogy a karácsonyi készülődés elmúltával erre is lesz lehetőségem.

Bónuszként kaptam 1556 yen értékű kupont, úgyhogy nagyon gondolkodom rajta, hogy a 90 napos határidőt betartva megrendelek valamit, amire már rég fáj a fogam.

BORN - Son of a Bitch

Eljött végre ez a pillanat is, amikor is el tudtam szakadni attól az érzelmi válságtól, amit a múlt hétvégi kifulladásig-Arlequin-video-nézés okozott. Mivel a napokban jelent meg a BORN új single-je, természetesen meg kellett ismerkednem vele, és a benyomásaimat is szeretném megfogalmazni róla.

Az új kiadványból előzetesen csak egy rövidke video bemutatóval tudtam megismerkedni. , mely azonban alaposan felcsigázta az érdeklődésemet, elsősorban az én drága Tomo-sanom miatt, aki abban a rövidke spotban is le tudott hengerelni annak ellenére, hogy nemrégiben élőben is láttam. 

Magáról a háromszámos single-ről nagyjából az a véleményem, ami a többiről. Nagyon sok kiforratlan szerzeményt dobnak ki, melyek jók, de igazából egyik sem átütő. Erre a kiadványra is becsúszott olyan dal, melyet igazából én nem tártam volna a nyilvánosság elé. De lássuk inkább a részletes véleményt!

Számok és értékelésük:

Son of a Bitch - a címadó szerzemény első osztályú lett. Talán az igazán népszerű slágereikhez tudnám hasonlítani: nem túl gyors, de van egy kis punkos beütése. Remekek a kórusok. Nagyon eltalálták az egészet. 10/10.

Outo - mostanában valahogy minden eltolódik elektronikus irányba, mint ahogy ennek a dalnak a bevezetője is. Van egy kis filmzene-íze a kezdésnek. Alapjában véve nem rossz dal, még ha fura is a sok szintetizátor-beütés és elektronikusan torzított ének miatt. 10/8.

Kaishi - ez a gyenge pont. A dal borzasztóan sablonos, bár jónak találom a basszusgitár-játékot, úgy érzem, nagyon sok ilyen dalt hallottam már tőlük.10/5.

A pontszámok alapján látni lehet, hogy - úgymond - most sem lett teljes értékű a single. Végtelenül imádom a jól eltalált dalaikat, de sajnos néha nagyon melléfognak. És abban már nem is reménykedem, hogy valamikor előállnak egy újabb, teljes albummal. Talán a kiadójuk sem gondolkodik ilyesmiben.

Végezetül pedig nézzétek meg a Son of a Bitch előzetesét teljes PV híján:

Új kedvenc a láthatáron?

Nem tehetek róla, nagyon kiakasztottak azok az Arlequin-es videók, melyeket a hétvégén végignéztem.

Korábban, amikor csak a képeit láttam, meg voltam róla győződve, hogy a basszusgitárosnak, Shohei-nek egyáltalán nincs egy csepp humorérzéke sem. Egy csini kis pofika, aki igyekszik mindig elszántan komoly képet vágni, talán azért, hogy leplezze kvalitásai hiányát (á la Toshi - ex-ACE).

Persze, szidom magam, hisz elszakadhattam volna a sztereotípiáktól, s nem kellett volna egyetlen példából általánosítanom. El is ástam szegény fickót, hisz aki szép, az talán okos már nem is lehet.

Ehhez képest a videókban egy teljesen új oldaláról ismertem meg. Egyáltalán nem humortalan, s bár még mindig fenntartom, hogy szereti a kemény fiú imidzset, időnként elég bohóc módon tud viselkedni. Azonban ennek ellenére iszonyú domináns egy egyéniség. Egy tank, legázol mindenkit, hozzá képest nem lehet senki sem elég szép, elég tehetséges vagy eszes. Átgázol a szabályokon is, ha neki úgy jó. Kicsit olyan, mint a BORN-os Tomo, csak fiatalabb és egy cseppet lágyabb kiadásban.

Alapjában véve eddig is nagyon kedveltem a fickót, magáért a zenészi kvalitásaiért és a kinézetéért mindenképpen, de most kezdek rájönni, hogy egy újabb tökéletes élőlényre bukkantam a nagy jrock világban.

Aztán most már egy kicsit le kellene szakadnom a témáról, még mielőtt újabb végzetes szerelembe esnék valakivel.

Karaoke mesterfok

Rendkívül egyszerű ötlet, de pokoli vicces dolgot lehet belőle kihozni: végy egy együttes tagjait, és egy karaoke-gép segítségével énekeltesd el velük a saját számukat. Természetesen, a zenészek közül most nem kifejezetten az énekesre gondoltam.

Meg is tette ezt egyik kedvencem, az Arlequin együttes, akik 'Eclipse' című daluk öt karaoke-verzióját tették közkinccsé. A verseny csak némileg tisztességes, ugyanis a vokalista, Aki is elkészítette a saját változatát. Mivel nem fair, hogy őt is értékeljem, lássuk hát, hogy egy mini-versenyben hogy is alakul a többiek helyezése!

Negyedik helyezett: Kuruto (gitár)

Nos, ez eléggé kritikán aluli. Kuruto elég visszafogott is, látszólag nem tud magával mit kezdeni, ha nincs nála gitár, és alighanem tudja magáról, hogy semmi hangja nincs, mert irtó zavarban van. Emellett a tempót sem mindig tudja tartani. Ülj le, fiam, egyes.

Harmadik helyezett: Shohei (basszusgitár)

Hát, az ő hangja is elég szánalmas, Kuruto-énál csak egy fokkal jobb, de legalább a ritmika a helyén van. Shohei mindezt egy kis önbizalommal megtoldotta: ha az ének egy kalap fos is, de legalább bohóckodott hozzá egy kicsit. Ami számomra azért kellemes meglepetés, mert mindeddig azt hittem, hogy Shohei-nek abszolút nincs humorérzéke... :D

Második helyezett: Nao (gitár)

Ez egész tisztességes munka valakitől, aki nem énekléssel keresi a kenyerét. Viszonylag iskolázott stílusa, és megvan hozzá a körítés is. Azt hiszem, kis tunningolással akár frontember is válhatna belőle.

Első helyezett: Tamon (dob)

Noha az éneke nem volt jobb a Nao-énál, nálam mégis Tamon lett a befutó. Profin tud ülve előadni :D

Versenyen kívüli versenyző: Aki (ének)

Mélységes szomorúsággal vettem tudomásul, hogy Aki egyáltalán nem vette komolyan ezt a játékot. Először is beleröhögött az elejébe, rosszul lépett be, és a mikrofonja se volt bekapcsolva :D De aztán nagyjából előadta a dalt úgy, ahogy beéneklés nélkül, csupaszon elő lehet: jó volt az elejétől a végéig :D

Rettentő vidám perceket szereztek nekem a fiúk ezekkel a videókkal. Shohei produkciója láttán konkrétan visítva röhögtem hosszú percekig. Nemhiába az ilyen felvételek tudják közelebb hozni a rajongókat a bandákhoz, nem a megszervezett interjúk.

Az Arlequint most elég közel érzem magamhoz <3

Mit találtam megint...

...ez annyira bizarr helyenként, hogy az arcomra kövesedett a meglepetés.

Pedig már ők sem kezdő csapat, 2006. óta adnak ki anyagokat, de hát annyira kiesnek a közimádatnak örvendő bandák sorából (na meg annyira furák a profilképeik), hogy eszembe se jutott meghallgatni tőlük semmit. Mostanáig.

Tiszta cirkuszfesztivál. Mostanában pedig nagyon bejön nekem az ilyesmi (lásd: Kra, Liphlich). Minél inkább jazz-orientált, és minél inkább hegedülnek-tangoharmonikáznak benne, annál inkább.

Még a honlapjuk is elviselhetetlenül csiricsáré.

Ha nem hányok tíz percen belül, letöltöm az egész elérhető diszkográfiájukat, és hajrá...

Hivatalos honlap:

Ajánló - Avanchick

Olyan szinten gombamód szaporodnak az új együttesek, hogy bizony az embernek idővel lankad a figyelme, és nem tud gondot fordítani mindenre, ami friss. Az Avanchick együttesről is tudomásul vettem, hogy megalakult nemrégiben, ki is adtak egy-két dolgot, de egyszerűen nem volt időm megfigyelni eddig, mit is vittek véghez.

A napokban azonban megjelent egy új maxi tőlük, s midőn ezt meghallgattam, úgy találtam, érdemes kicsit jobban foglalkozni velük.

Nahát, az Avanchick tényleg elég friss termés, 2014. áprilisában alakította meg a kimúlt CindyKate-gitáros, Otake. További tagok: Noah - ének,  Yoshito - gitár, Kagari - basszusgitár és Hyuga - dobok. (Ha jól hallottam a pletykákat, talán Yoshito már nincs is velük...).Mindössze két single és egy maxi van jelenleg még csak a rovásukon, de nagyon reménykedem benne, hogy meg tudnak kapaszkodni a zenei színtéren.

A zenéjükben leginkább azt találom figyelemreméltónak, hogy képesek jó, megjegyezhető dalokat írni, ami nem kis teljesítmény. Nem fulladnak bele a tömegbe és az unalomba. Noah-nak elég kellemes, középtónusú hangja van, mindenféle jellegzetes ázsiai felhang nélkül, a gitártémák jók, a számok jó felépítésűek, egyszóval kellemesen összerakott produktumot kapunk tőlük, ha megismerkedünk velük.

Mivel teljes hosszúságú PV-jük csak egy van elérhető, tehát most nézzétek meg ezt:


Maria PV

Hivatalos honlap:

Arlequin - Near Equal

Alaposan le vagyok maradva a zenei ismertetőkkel és bemutatásokkal, nekifogok hát, hogy ledolgozzam kicsit a hátrányomat. Az év vége elég zűrös számomra mindig, úgyhogy hiába sorakoznak a meghallgatandó anyagok a gépemen, sokszor még arra sincs időm, hogy végighallgassam őket, nemhogy írni. De igyekszem a restanciáimat bepótolni, így hát el is kezdem azzal az albummal, mely időrendben a legkorábban jelent meg a mostanában várt anyagok közül.

Az Arlequin nevű fiatal csapatról már többször írtam: nagyon kedvelem őket, mert igen jó kis dalokat írnak. Ez az első, teljes hosszúságú albumuk, és az egyetlen negatívumot már az elején meg is írom róla: a 11 dalnak majdnem a fele, vagyis 5 szerzemény már megjelent a korábbi cuccaikon is. Nem tehetek róla, kevésnek találom a 6 új dalt :)

Számok és értékelésük:

1. Akatsuki - ez az új szerzemény tipikus Arlequin: lendületes, dallamos, nagyon tetszik a refrén és az ének, mint mindig. Ha nem is ez a legjobb dal az albumról, viszonylag kellemes. 10/8.

2. Eclipse - ő viszont nem új. Váltakozó, szinte éterien szép ének és hörgés kombináció vonul végig a dalon. Nagyon gyors, jók a billentyűs-betétek, egyszóval igazi, belevaló nóta. 10/10.

3. Missing - Kemény, hörgős dal, mely nekem fura, mivel kicsit nélkülözi a dallamokat, melyeket annyira kedvelek tőlük. Ez a stílus nekik nem fekszik annyira, remélem, nem fogják erőltetni ezt a vonalat. 10/7.

4. Himanimahi - szaggató, zúzós alaptémával kezd ez a dal, s végigdübörög rajtad. Talán kicsit bizarr ez a dallamvilág, ami megjelenik benne, de nekem bejön. 10/9.

5. Haka Ana - szintén nem új, szintén gyors, lendületes. 10/10.

6. Zou - ez is egy régebbi darab. Nagyon kemény cucc. 10/9.

7. Alive - szép billentyűstémával indító, gyors dal. Nem tudok mást mondani, csak magamat ismételem: jó az ének, szépek a dallamok. 10/9.

8. Ano Mado Ni Osowatta Koto - az új dalok közül ez a kedvencem. Van némi oldschool-hangulata. 10/10.

9. Kaleidoscope - tőlük szokatlan módon ezúttal zongora-aláfestést használtak a szintetizátor helyett, de jól illeszkedik a jól eltalált gitártémához. Lassabban indít, hogy aztán erőteljesebb fokozatba kapcsoljon. 

10. Stella - régebbi szerzemény, nem is elemzem részletesen, zseniális az alaptémája. 10/10.

11. Clepsydra - már kezdtem azt hinni, hogy a fiúk be vannak oltva balladaírás ellen, amit azért tartottam kicsit valószínűtlennek, mert amúgy dallamszerkesztésben elég erősek. Nos, ez sem igazán egy nyálas lassú, mivel elég erős gitártémát raktak bele, de csendesebb, mint a többi szerzemény. 10/7.

Nos, azt hiszem, most sem okoztak csalódást, ahogy eddig még egyetlenegy alkalommal sem. Örömmel teszem be ezt az albumot a sikeresen szaporodó Arlequin-gyűjteményembe. Bizakodva várom a jövőbeni folytatást.

Az Alive PV-je

Újabb eltűnéses sztori

Előrebocsátom, hogy a mostani hírt én még nem láttam hivatalosan megerősítve, csak egy nagyon szűkszavú közlemény-fordítást mellékelt az egyik Facebookos ismerősöm, pont ezért nagyon reménykedem benne, hogy az egész csak félreértés, és a helyzet rendeződik.

Bármennyire is röhögtem a Ray C-s Vuit hülye sztoriján, és sajnálkoztam a Nobady énekes, Raku bekattanásán és eltűnésén, ez a mostani esetet nem találom viccesnek. Talán azért, mert egy kedvenc bandámat érinti.

Szóval úgy tűnik, a The 3rd Birthday három taggal folytatja tovább a zenélést, mivel (ha jól olvastam a katakanákat) az egyik gitárosuk, Folie lelépett, avagy nem találják, mindenesetre már kirúgottnak nyilvánították.

Mi ez az egész már megint? Ez lesz az új divat, nem állunk ki a nyilvánosság elé, és jelentjük be, hogy kérem szépen, meguntuk az egészet és inkább mennénk a McDonalds-ba hamburgert sütni, hanem lelépünk? Idegesítjük a rajongókat, az együttes többi tagját, romba döntve a többiek munkáját és karrier-terveit is? Folie, ezzel most nem szereztél nálam jó pontot, pedig alapjában véve kedveltelek. 

És ha már itt tartunk, végtelenül örülök, hogy nem az énekes L, vagy netán a basszeros Tomoya lépett le. Nemcsak azért, mert a kekszi habtestük őrülten hiányozna, hanem mert egy vokalistát, vagy egy basszusgitárost nehezebb pótolni, mint egy második gitárost. Gonosz vagyok, de Yu-chi még a bandában van. Lásd, a D.I.D. is elég jól elfunkcionál két gitáros helyett eggyel, amióta Satoshi lelépett. 

Várok valami további magyarázatot, vagy megerősítést, esetleg cáfolatot, hogy mi is most a konkrét helyzet az ügyben. Legalábbis annyit, hogy akkor most Folie egyáltalán nem marad, akkor sem, ha megtalálják, vagy pedig még van egy sansza a bandában.

The 3rd Birthday, nagyon szurkolok nektek.

The 3rd Birthday - Shousei, Dare ga Tame Ni Naku

Az egyik új megjelenés, melyre már nagyon vártam, a The 3rd Birthday együttes új, háromszámos single-je volt. Az előző dolgaikban eddig még nem találtam hibát, és ez egy fiatal bandánál igen jó teljesítménynek számít. Az előző, 'Biran no Tsuki' című kiadványuk pedig kivételesen nagy sikert aratott nálam, tehát semmi okom sem volt rá, hogy kételkedjek az új single-ben.

Ennek ellenére az új darab nem ragadtatott el különösképpen. Megvan a kellőképpen elvont hangulata, ám most valahogy nem sikerült jó dalokat írni. Ezzel előzetesen le is lőttem a poént, most tehát jöhet a részletes értékelés:

1. Dakudou ni furu - a dal közepes tempójú, elég zaklatott darab, elvont dallamokkal, valamint váltott hörgés/ének felépítéssel, mégsem találok benne semmilyen jellegzetes elemet, mely meg tudná fogni az embert néhány hallgatás után. Mondhatnám azt is, hogy jellegtelen. 10/5.
2. Reportage 1945 - az elején valami baromi pudvás dobhangzást produkáltak, mintha bezárták volna az egész szerkót egy félig hangszigetelt szobába. A nóta gyorsabb és keményebb, mint az előző. Találunk benne hasonló stíluselemeket, mint az előzőben, de még mindig csak azt tudom elmondani, hogy nem tetszik. 10/5.
3. Zetsubou no Cantera - ez a nagyzenekari kísérettel indító, lassú dal viszont kicsit jobban sikerült, mint az előzőek. Az ének kifejezetten tiszta, a kórusok szintén. Nem tudom, hogy miért kellett az előző két, unalmas szerzeményt piacra dobni, mikor tudnak ilyen dalokat is írni. 10/9.

Nagyon remélem, hogy ez az elég ötlettelen kiadvány nem annak a jele, hogy ennyi puskapor volt a tarsolyukban. Túl korán le kellene mondanom róluk, ezt pedig nem szeretném.

Van még egy sansz a hibajavításra, srácok. Használjátok ki.

Teljes videót még nem tudok mutatni, csak egy reklámanyagot:

Szemüvegek

A minap beszélgettünk arról, hogy mintha a japán rocksztárok fantáziája lenullázódna, ha a szemüvegválasztásról van szó. Köztudott tény, hogy Japánban a népesség elég nagy százalékának rossz a szeme, s bár a zenészek a színpadon többnyire kontaktlencséket viselnek, civil képeiken meg tudnak lepni bennünket egy s mással.

Például azzal, hogy többnyire mind ugyanazt az undorító, műanyag keretes hipszter-szemüveget választják. Erről az jut a eszembe, hogy a nyolcvanas években, amikor én gyerek voltam, a hasonló fajtára volt egyedül egészségbiztosítási támogatás, tehát akkoriban az ilyen, úgynevezett SZTK-szemüveg a csóróság/igénytelenség megnyilvánulása volt. Talán azért is utálom ennyire.

Nos, Japánban is biztos csak ezt a fajtát támogatja a TB :D

És akkor most nézzük is, hogy kinek áll a legjobban/legrosszabbul az említett keret?

Az én drága Kuga Shingo-mnak persze minden jól áll, talán kivéve ez... neki egy világosabb szín jobb választás lett volna.

Ugyanez a helyzet a Wing Works-os Ryo:suke esetében is. Mintha maga a keret is túlméretezett volna.

És ki hitte volna: a D.I.D. gitárosa, Tohma - ugyanaz a fazon

Az Alsdead basszerosa, Yosuke - ráadásul ez hivatalos színpadkép, a Puzzle idejéből

Ez így, egy az egyben borzalom. A haj, a szemüveg, a ruha, na és a fej is hozzá (Tomo - BORN)

Itt a ronda kis szörny, Kousuke, a Deathgaze basszusgitárosa. Ő nagyon nem akar szemüveget, és borzasztó hisztériát is csapott a dolog körül, de egy tény: a szépségén már sokat nem tud rontani :D

És íme, a nyertes: az egyetlen, akinek jól áll ez a szemüveg, az az Alsdead énekese, Maki. Valószínűleg azért, mert teljesen eltakarja azt a nyúzott békaképét.

És akkor a kivételek:

Lehet, hogy azért, mert valamivel idősebb a most pályán lévő, felkapott sztároknál, a defspiral basszusgitárosa, Ryo legalább mert valamivel eredetibb formát választani. Erről sem mondom azt, hogy ideális, de legalább nem az untig látott fazon. 

Mindig is tudtam, hogy ennek a pasinak is több esze van, mint amennyit mutat :D (Ai - Deathgaze)

A BORN énekese, Ryouga is kísérletezett, de ez a választás sem lett az igazi.

Nos, döntsétek el ti is, kinek áll a legkevésbé rosszul ez a borzadály.

Ezek átdobtak, mint szart a palánkon

Hát, az állam a padlón csattant az előbb, és még most is itt keresgélem. Úgy esett az eset, hogy elkezdtem hallgatni a Litchi Hikari Club nevű bandát. Tudtam, hogy már egy ideje léteznek, de eddig még nem foglalkoztam velük, most azonban unalmamban nekiálltam tőlük videókat nézegetni.

Mivel semmit sem tudtam róluk, azt gondoltam, hogy ez egy kis, feltörekvő visual kei csapat elég vérmesen kinéző tagokkal, akik meglehetősen érdekes (inkább elrugaszkodott) zenét produkálnak. Talán azt furcsállhattam volna, hogy a hangszeres tudásuk kicsit nagyobb fejlettséget mutatott, mint amit kezdő voltuk indokolt volna, de nem gondoltam semmi extrára. Erre kiderül, hogy ez egy hobbi-banda, melyet az egykori Penicillin-es Hakuei, valamint három unatkozó Anli Pollicino tag (Takuma, Masatoshi és Kiyozumi) alkot. 

Ha agyonvertek volna se ismertem volna fel őket. Az Anli Pollicino ugye viszonylag laza, elektro-rockos zenében utazik, s a kinézetükre is inkább a 'kawaii kisfiúk' jelzőt tudnám aggatni, s így nem csoda, ha fejben nem tudtam összehozni ezt a képet a Litchi Hikari Club sötét és jóval keményebb imidzsével. Még most is hiába nézem a videót, és tudom, hogy a gitáros nem lehet más, csak Takuma, a basszeros Masatoshi és a dobos Kiyozumi, nem tudom őket beazonosítani.

Talán ti is megpróbálkozhatnátok, sikerül-e:

Litchi Hikari Club: Kakurenbo PV

Anli Pollicino: Angel Hearts PV

Tomo, a rettentő

Ma került fel a BORN együttes hivatalos YouTube csatornájára a nemsokára megjelenő, 'Son of a Bitch' címet viselő single-hez készített videó. Természetesen én, mint hivatásos fengörl rögtön igyekeztem szemügyre venni ezeket a pasikat, akikért nemrégiben még Párizsig is hajlandó voltam elmenni.

A dal tetszett. Egyértelműen volt valami olyan punkos fílingje, ami engem már régebben is megfogott a nótáikban, s mely most is a szívem közepébe talált. Ám nem ez volt a legmegdöbbentőbb részlete az említett felvételnek. Hanem mi más is lenne, mint a kedvenc tagom, dobos és együttes-főnök Tomo-san megjelenése.

Láttam már képeket az új style-járól, és a köznapi életben ez egészen helyénvalónak is tűnt, akárcsak egy szabadnapos rokksztár, de a videobeállításban ez egészen más színezetet kapott. Mindig is azt gondoltam, hogy ha ő nem vetemedett volna arra, hogy egy bandában dobolásszon, a legstílszerűbb foglalkozás számára a yakuzavezéri szerepkör lenne. Hihetetlenül kemény a fickó, elszánt és félelmetes.

És itt is...

Esküszöm, első gondolatom az volt, hogy ha egy bárban egy ilyen pasas utánam fordulna, ott halnék a helyszínen szörnyet az ijedtségtől. Szinte tapintható az a borzasztó kemény aura körülötte, mely mindenkit arra késztet, hogy áhítatosan fejet hajtson előtte. S ez annál is furcsább, mivel saját magát nem tartja egy elszánt, borzasztó figurának, mégis, egy ilyen emberrel szemben nem mersz megengedni semmiféle haverkodó hangnemet, és eszedbe sem jut, hogy bármiben is ellentmondj neki. A párizsi koncerten sem voltunk képesek semmire, mikor kijött az erkélyre, és szigorú tekintetét végighordozta a rajongókon, mint meghökkenten és ájtatosan bámulni. Esküszöm, alig jött ki hang az emberek torkán.

Na hát, ha már itt tartunk, szülinapja is lesz ebben a hónapban, méghozzá 18-án, és ha már róla írok, megragadom az alkalmat, hogy felköszöntsem. Minden évben rendeznek valami speciális bulit az ő tiszteletére, remélem, az idén sem felejtik el, hogy a főnök nagy koncerttel szeret megemlékezni magáról. Isten éltessen sokáig, drága szörnyetegem.

És akkor... előzetes:

Dangan No Limit - Black Positive

Ennek a fiatal csapatnak mostanában annyiszor belefutottam a nevébe, hogy amikor minap valaki az orrom elé lökött egy linket, nem tudtam megállni, hogy ne hallgassam meg. 

Mint mondtam, a Dangan no Limit egészen friss termés, 2014. elején alakultak meg, az alábbi felállásban:
Miyuu - ének
Leo - gitár
Ren - gitár
Chika - basszusgitár
Yusuke - dobok

A Black Positive egy minialbum, október 15-én jelent meg, és 7 dalt tartalmaz. Ezen kívül még egy single-t dobtak a piacra május 28-án 'Fukanzen no boku' címmel.

Egy-két hallgatás után arra a következtetésre jutottam, hogy vannak egész jó elemei a zenének, de sajnos, annyira panel visual kei az egész, hogy mire a végére érsz, már nem is tudod, hogy mit hallottál az album elején. A két gitáros igen jól dolgozik együtt, és a basszusgitáros észvesztően jó (amúgy a visual kei-ben tenyésztik ezeket a sztárbasszerosokat? Annyi jó van közöttük...), ám a többi felejthető kategóriába helyezi nálam a bandát.

Dalok és értékelésük:
WIMP - az indító dal nekem az album csúcspontja, sajnos ezután már erősen elveszett a lendület. Ez egy elég döngős nótácska, a refrén is könnyen megjegyezhető, még ha kicsit sablonos is. 10/7.
Isu tori Game - ez is hasonló felütéssel indít, mint az előző, de ebbe már belekevertek egy kis elektronikát is. Alapjában véve ez sem rossz dal, de nem hiszem, hogy meg fogja váltani a zenei világot. 10/7.
Yametai Te - Na, itt kezdtem érezni, hogy leül a produkció, mivel a harmadik szám is teljesen ugyanolyan, mint az előző kettő. Csak a basszerost tudom megdicsérni. 10/5.
Negau no Nara - Nagyon szép gitárfutammal vezetik fel ezúttal a nótát, de aztán az egész átcsúszik egy meglehetősen lapos balladába. 10/4.
Derailment - Talán erre kaptam még fel egy kicsit a fejem, jó az elektronikus betét, és nagyon szakít az egész nóta. 10/7.
Tsunaida Te - Ez egy kicsit vidámabb, bolondosabb opus, de ennek meg olyan oshare-beütése van, ami számomra megöli az egészet. 10/5.
Story - Már a kezdő hangtól frászt kaptam, annyira panel-riffet hallottam vissza. A gitárok és a szintetizátorbetétek változatlanul nem rosszak, de ez még kevés. 10/6.

Látható az értékelésemből, hogy még ha nem is rossznak, de végtelenül kiforratlannak, arc nélkülinek találom az egész zenét, nem találok benne egy kapaszkodót, mely alapján elkülöníthetném a többi fiatal csapattól. Azt hiszem, ennek is az lesz a sorsa, mint általában a nekem nem tetsző zenekarok esetében: talán egy, vagy két jobb dalt megtartok hallgatásra, a többi kuka.

Sajnos, erről az albumról nem tudok PV-vel, sőt, semmilyen videoanyaggal szolgálni.

Újra támad a Ray C ̊-bagázs

Meghalok a boldogságtól a mai hír hallatán: az egykori Ray C ̊-tagok (hárman, de konkrétan nem tudom, kik) új csapatot alakítottak Otoiroha néven.

A fent említett banda azon az emlékezetes történeten kívül, mikor az eltűnt gitárosukat, Vuit-ot keresték (aki mint kiderült, részegen feküdt otthon) nem sok mindent tett le az asztalra, és  azután számukra sem ismert okok miatt bejelentették feloszlásukat. Sajnálom, mert rövidke ismeretségünk alatt igen sok vidám percet szereztek nekem a hülyeségükkel.

Remélem, az Otoiroha nemcsak az ostoba sztorijairól lesz híres, hanem minőségi zenét produkál, s így meg fog tudni kapaszkodni a vk köztudatban. Cinikus picsa vagyok tudom, de azért a lelkem mélyén lappangó szemernyi jóság erősen drukkol nekik.

Happy Halloween!

Nos, már alig vártam, hogy Halloween elmúltával megpillantsam a Twitteren és a blogokon, hogy mit hoztak össze kedvenc sztárjaim az idén. Minden évben előáll valaki valami isteni - vagy ellenkezőleg, pokolra való - jelmezzel. Az idei felhozatal a következőképpen alakult:

BORN: 

Nos, ők általában mindig megragadják a jelmezes ünnepekben rejlő lehetőségeket, és az idén is így tették. Mit ne mondjak, a 2014-es beállítás sem szolgált teljes megelégedésemre... :D

Ray, a gitáros, idén azzal lepett meg bennünket, hogy bájos, kimonós hölgyikének öltözik. Ő tipikusan az a tag, akire általában nem szoktam emlékezni, hogy mikor mit viselt és mit csinált, mert nem jellemző rá sem a túlzott aktivitás, sem a nagy szélsőségek. Ez a a jelmeze nekem tetszésemre szolgál, nagyonis illik hozzá.

Ryouga tavaly bohóc volt, az idén hagyományosabb jelmezt választott, és szokás szerint ez is jól sikerült.

K tavaly nyuszikának avanzsált, az idén kicsit horrorisztikusabb stílussal próbálkozott. Amikor gondolkodtam, hogy mi is lehetne ez a kosztüm, nekem első pillanatban egy Minerva McGalagony-cosplay ugrott be :D Hát, na jó, mondjuk azt, hogy Keichan sem lőtt túlzottan mellé az idén.

Itt van végezetül a szívem közepe, Tomo, aki már tavaly is kiakasztott a szobalányjelmezével. A mostani választását elsősorban a hajviselet határozhatta meg, és az ötlet nem is lett volna rossz, de a kivitelezés... Tomo, drágám, meg kell, hogy fojtsalak ezért a kalózosdiért (is) :D.

LIPHLICH:

A BORN mellett ők voltak a másik csapat, akik partiképekkel szolgáltak az idén, ám ők konkrét jelmezek helyett inkább csak horrorisztikus hangulatot árasztó öltözékekkel próbálkoztak. Nekem tetszik az eredmény:

Egy közös kép

Szerintem nem láttam még Kugánál ártatlanabb és cukibb zombit

Eiki, mint Chuchky-imitátor

Takának mindenekfelett jól sikerült a jelmeze. Alig ismertem rá...

Wataru kivételesen nem próbálkozott semmi kurvás megjelenéssel

Deathgaze utójáték

Nos, mint ahogy ismeretes, régi nagy kedvencem, a Deathgaze meghatározatlan időre hiatusra megy ezen év végén. A bejelentéstől féltem, de nagyon nem tudok csodálkozni rajta. Ai 11 éve nyomja már kőkeményen az ipart, melyet a legtöbb visual kei zenész nem tud elmondani magáról. Ez az időtartam hosszú intervallumnak számít egy együttes berkein belül, még akkor is, ha volt időszak, mikor kényszerpályán parkoltak.

Amikor a B7Klan szervezőcég bejelentette, hogy európai és dél-amerikai búcsúkoncerteket kíván szervezni a számukra, eléggé elszontyolodtam. Mivel az utolsó bulijukat december 23-ra időzítették Japánban, tudtam, hogy ennek mindenféleképpen bele kell férnie abba a rövid időszakba, ami még hátravan az évből. Ezért szurkoltam, hogy az idén már ne jöjjön át semmiféle olyan csapat, melyet nagyon kedvelek, méghozzá két okból is. A kisebb baj, hogy anyagilag nagy érvágás volt számomra Párizsba repkedni a BORN miatt, de ez még mindig nem akkora katasztrófa, hisz némi túlmunka év végéig megoldotta volna a gondomat. A nagyobbik probléma az, hogy már mozgatható szabadságom sincs, csak 1 nap, s ez csak akkor lett volna kedvező, ha a buli Budapesten, netán Bécsben van.

Mivel Európában ismét csak Párizsban, valamint Kölnben játszanak, legnagyobb szomorúságomra félre kellett tennem az ügyet. Sajnos, ez most nagyon nem megy. Ha nem láttam volna őket két éve nyáron játszani, valószínűleg most mindent megmozgatnék, hogy eljussak a bulijukra, de így ezt nem látom kivitelezhetőnek. A két ünnep közötti pihenőmből kéne lecsípnem még egy-két napot, ennek pedig nem biztos, hogy van értelme.

Így tehát csak annyit tudok mondani: Deathgaze, köszönöm az elmúlt 11 évet, köszönöm a bécsi show-t, köszönöm, hogy voltatok. Minden jót kívánok minden tagnak személy szerint, s remélem, azért valamelyikőtöket viszontlátom a közeljövőben. (Ai, pokolira fog hiányozni a hülyeséged....)

Más kérdés, hogy így viszont nemsokára be kell zárnom a Deathgaze -s klubomat is, mivel nem lesz miről írni. A négy oldalam közül ez lesz a második... viszont így talán lesz időm arra, hogy a fennmaradó időmet a mostani legnagyobb kedvencemnek, a Liphlichnek szenteljem. Öröm az ürömben...

Kutatás a sForzato után

Na, megint valami olyan miatt hisztizek, amit még fogalmam sincs, hogy be tudok-e szerezni. Ez most a sForzato nevű banda cuccai.

A hivatalos honlapjuk adatai szerint van négy kétdalos single-jük, és 11. 19-én fog megjelenni egy újabb, de bármit kerestem tőlük, csak döglött linkekbe futottam. Sajnos az a nagyobb baj, hogy az online áruházakban is csak a legújabb cuccot lehet előrendelni, és ezen kívül csak az előző, 'Fallen' single-t árulják, tehát még megvenni sem tudom az előző kiadványaikat, ha akarnám sem. Használt cuccokban természetesen nem gondolkodom, mert paranoid vagyok, és nekem nem kell 'újszerű' cédé négy darabban.

Bahhh...

iTunes-ről lehetne még tölteni, de nincs iPhone-om. Utána kellene keresnem, hogy megoldható-e a számítógépre való töltés/konvertálás dolog.

Na jól van, még egy kicsit folytatom saját magam hergelését, aztán majd kitalálok valamit.

Persze, ha valaki tud valami megoldást... *.*

Álomnaplók - 1. rész

Igen ritkán álmodok kedvenc sztárjaimmal, s ha nagy ritkán ez mégis megtörténik, azok többnyire ugyanolyan zavarosak és összefüggéstelenek, mint a más jellegű álmaim. Legtöbbször attól leszek fáradt, ha megpróbálom visszaidézni, milyen baromságok jártak az eszemben éjjel...

Múlt éjszaka meglehetősen keveset tudtam aludni, mindössze 2-2,5 óra termése volt az az alábbi szösszenet.

Kra koncerten voltunk. A show elején bevonultak a zenészek, de hiába vártuk az énekest, Keiyuu-t, nem jelent meg. Hosszú és kínos csönd után a basszusgitáros, Yuura kiállt elénk, és bejelentette, hogy Keiyuu tulajdonképpen nem ér rá, ezért most lenyomják a bulit, aztán a vokalista majd jön kábé 3-4 óra múlva, és elénekli a saját részét. De mivel a többieknek tovább kell utazniuk, ezért ezt az előadást zenei kíséret nélkül fogjuk hallani.

Mivel ez az opció nem nyerte meg a közönség tetszését, Yuura felajánlotta, hogy tulajdonképpen itt van Hyde, ő ráér, úgyhogy ő is énekelhetne. Azzal ki is vonszolták Hyde-san-t a színpadra, aki az évszaknak megfelelően a Halloween Junky Orchestra projekt viseleteihez hasonló kosztümben jelent meg. Hogy a bonyodalmak fokozódjanak, Hyde bejelentette, hogy már nagyon unja, hogy folyton neki kell kornyikálnia, ő inkább most gitározni szeretne. Ez persze a többi Kra-tagnak nem tetszett, így a buli, mielőtt elkezdődött volna, szép csendben botrányba fulladt.

Nos, ennyi volt a termés, ami ebbe a rövid álomperiódusba belefért. Végezetül hallgassátok meg, milyen is lett volna az előadás, ha minden rendben lezajlik:

(Resistance)

Alsdead - Idea

Igen feszült várakozással teltek el a napok, mígnem kezembe kaparintottam az Alsdead új lemezét, az Idea címűt. Nem tudtam, mit gondoljak róla. Bár mérhetetlenül elégedett voltam velük eddig, becsúszott a repertoárjukba egy-két olyan dal, mely nem igazán szolgált kedvemre. Emellett sokan azon a véleményen vannak, hogy az Alsdead nagyon elcsúszott az elektronikus irányba, melyben van némi igazság, de én ezt még nem találtam túlzónak.

Korábbi szokásaikkal ellentétben ezúttal rengeteg promóanyagot kaptunk a Soundcloud-ra feltöltött részletek formájában, de ezek sem nagyon fogtak meg. Így hát merő rettegés közepette indítottam el az albumot, tartva attól, hogy munkásságuk mélypontja fog a fülembe tolulni.

És nem így lett, sőt :)

Teljesen le vagyok nyűgözve...

Akik károgtak, mérhetetlenül ostobák. Az Alsdead egyáltalán nem csúszott totálisan az elektronikus zene irányába, sőt, olyan jó kis rockdalokat írtak a lemezre, hogy sírtam örömömben. Jók a gitárok, végre jó a dob is, Yosuke is merészebben csillogtatja a tudását, és amit Maki művel... feszegeti a határait, amely úgy tűnik, tágabb, mint amit eddig tapasztalhattunk tőle.

Dalok és értékelésük:

Intro - Intrókat nem értékelek, de volt egy kis Dream Theather-es érzésem :D

Idea - A címadó dal tipikus Alsdead: kis elektronika, döngő gitárok, és az ének egészen elképesztő. A dallamokon át a dörgő hangú hörgésen és az agresszív ordítozáson át az éteri hangokig mindent megtapasztalhatunk benne. Ez az egyik kedvencem. 10/10.

Starless - ezt a számot már ismerhetjük a megelőző single-ről. Ez is kemény és dallamos is egyben, bár régebben nem találtam kiemelkedőnek, szép lassan ezt is megszerettem. 10/9.

Twilight - ez az egyik olyan nóta, mely nekem nem igazán jött be többszöri hallgatásra sem. Meglepőek a hangnemváltások, és kicsit bonyolultnak találom. Amolyan katyvasz, nem áll össze az agyadban. 10/6.

Hero - a kezdése alapján azt hittem, ballada lesz ez a darab, de azután felgyorsított. Iszonyú jó benne a basszusgitár, mintha Yosuke eddig el lett volna dugva valahol, és most végre felbukkant volna. A refrén is könnyen megjegyezhető. 10/9.

D.9.N. - ez totál agyzsibbasztás. A gitártéma leszaggatja a fejed, olyan agresszív. Az énektéma hasonlóképpen, és ez az egyik olyan dal, amelyből mellőzték az elektronikus elemeket. A refrén igazi rock'n'roll téma. 10/10.

Kill the King - ehhez a dalhoz PV is készült, amit még nem sikerült megtekintenem teljes egészében. Maki nem kímél, belecsap a dalba. Ez is egy nagyon jól sikerült dal. 10/10.

Adrenaline - Ismét egy jó kis lendületes rockdal ordítós kórusokkal. 10/.

Nostalgia - ettől féltem egy kicsit, mert erről is úgy gondoltam, valami kevésbé sikerült balladát rejt a cím, de végül nem azt kaptunk, hanem egy gyors tempójú, nagyon is aranyos kis dalocskát.10/10.

Picture - ez a dal is megjelent már a Starless single-n, és most jutottam el odáig, hogy már élvezni is tudom. Makinak egyáltalán nem fekszenek az ilyen lassabb dalok, mint ahogy már leírtam. Szép, tiszta a hangja, de az előadásmódja nem tetszik. Egyszerűen nem illik hozzá, nem tud érzelmeket belevinni az ilyen típusú nótákba. 10/7.

Behind the Pride - Akárki akármit mond, nekem tetszenek Shin billentyűtémái... van egy sajátos hangulatuk. Ez is ilyennel indít, aztán begyorsít. 10/8.

World's End - Gyors, pergő dal, iszonyú jó gitártémákkal. Nem is gondoltam volna, hogy Shin így elengedi magát egyszer : D 10/10.

Gravity - és a végére egy kis levezető lazulás. Nem tetszik. Nincs benne egy csepp ordítozás sem. :D

Látható, hogy alapjában véve nagyon magas pontszámokkal értékeltem az albumot, jelezve azt, hogy maximális szerelemmel viseltetek iránta. Sikerült kicsit megnyugodnom, hogy legalább az Alsdead nem kurvult el jelentősen mostanában, és tartják magukat a színvonalukhoz.

Köszönöm, fiúk.

Mivel teljes hosszúságú PV még nem található, a 'Kill the King' PV beharangozóját tudom megmutatni. Igen, azt, amiben Maki királyfi a trónszékéből igázza le a világot :D

Misaruka - Curse of Contract MV

Nem tudom, korábban nem voltam valami nagy barátja a Misaruka együttesnek. Elég nagy Versailles-kópiának tartottam, és mivel a megnevezett bandának sem vagyok híve már jó ideje, egy másolatot még kevésbé méltattam figyelemre.

De ez a dal egész élvezhető. Vagy ők fejlődtek valamelyest, amióta utoljára belehallgattam a zenéjükbe, vagy én voltam túlzottan előítéletes velük kapcsolatban.

Szerintem teszek még egy próbát, aztán majd kiderül, melyik polcra helyezem őket.


Misaruka - Curse of Contract

Kuga Shingo adalékanyagok

Találtam egy igen jó kis blogot a tumblr-en, melyet egy bizonyos (japán?/Japánban élő?) hölgy vezet. Számomra azonnal szimpatikus lett, méghozzá azért, mert úgy vettem észre, túl sokat fengörlködik Kuga Shingo imádnivaló személyisége körül.

Én is rá tudnám áldozni a világ minden idejét, hogy ezt a drága embert bálványozzam. Ezúttal azonban beérem azzal, hogy pár tudnivalót lefordítottam Yunho tumblr-éről. 

Lássuk hát a tényeket!

• Négytagú családból származik, a szülei mellett egy nővére van.
• Mielőtt megszületett, Amerikában éltek, mert az édesapja ott dolgozott. Ám egy héttel az ő születése előtt az apjának honvágya támadt, és hazapaterolta az egész családot Japánba. (Kész szerencse, hogy sem neki, sem a várandós édesanyjának semmi baja nem lett...)
• Általános iskolás kora óta szemüveges.
• Utálta az úszás órákat, mindig sírt, hogy megúszhassa.
• Tinédzser korában kezdett rajongani Kiyoharu-ért és hide-ért.
• Felső középiskolában kezdett zenélni, de nem mint énekes, hanem mint gitáros. Az egyetemen is folytatta.
• Otthagyta az egyetemet, hogy részmunkaidőben dolgozhasson.
• Egy nap, amikor egyedül ivott egy bárban, találkozott Wataru-val, aki szintén egyedül ivott. Azóta barátok.
• Egy fellépés előtt a dobos, aki az ő és Wataru bandájában játszott, nem jött el, így nem tudtak beállni. Eiki ott volt... Eiki előtte sosem játszott visual kei zenekarban, de szeretett volna.
• Taka és ő mindketten csodálták hide-ot, de amikor először találkoztak, Taka laptopján egy anime karakter volt a háttérkép, amit mindketten szerettek.
• Az anyja második keresztnevet akart neki adni (amerikai szokás szerint), így eredetileg Kuga Christopher Shingo-ként lett volna anyakönyvezve, de aztán meggondolta magát. Azóta is bánja (mármint az anyja, nem ő.... )
• Utálja, ha 'kawaii'-nak titulálják.

További csodálatos Kuga Shingo dolgok itt: yunhokick.tumblr.com

Tomo, a fodrászok álma

Nemrég futottam bele egy képbe, mely a BORN dobosát, Tomo-t ábrázolja új frizurájával, és amely elég ellentétes érzelmeket váltott ki sokakból. Mondanom kell, nem aratott egyértelmű tetszést.

Nem is tudom, én menőnek találom. Tudni kell az említett úriemberről, hogy ő kosztümök és sminkek terén nem túl bevállalós. Általában feketét hord feketével, valamint ellene van mindenféle testrész közszemlére tételének (vagyis többnyire állig be van csomagolva), és legtöbbször minimális színpadi arcfestést engedélyez a sztájlisztoknak, ám a fejével többnyire kivételt tesz. Szerintem többnyire magára szabadít egy csorda őrült fodrászt, hogy azt tegyenek vele, amit akarnak. Ez néha elég érdekes eredményeket szül. Lássunk hát egy kis körképet!

Nos, ez volt az, amely a napokban lesokkolt pár embert. Annak ellenére, hogy tényleg úgy néz ki, mint aki magára kapta a felmosófejet, nekem tetszik a végeredmény :D Talán azért, mert ehhez hasonlót már láttam tőle...

A műrasztával már többször kísérletezett, és az eredmény mindig egyértelműen jól sikerült

...mint már írtam, volt már szőke műrasztával kombinálva, csak nem egészen ugyanabban a változatban...

SZÍNEK

Egy kétszínű verzió a sikeresebbek közül

Az eddigi legborzalmasabb szín-, és fazonválasztás. A szőke annyira távol áll az egyéniségétől, hogy ennél rosszabbat már nem is lehetne kitalálni. Ezt a verziót mindenki gyűlölte

Ezt a vöröset is sokáig utáltam, de olyan sokáig hordta, hogy a végén már egészen megbarátkoztam vele

Ez a szürke sem volt az igazi, szerencsére nem sokáig volt ilyen. Nem áll jól neki a világos semmilyen formában

Egyik a jobban sikerült színválasztások közül

... bár ezzel az Elvis Presley sztájl-lal nem az igazi...

FORMÁK

Ez egy nagyon érdekes képződmény, csak tudnék rájönni, hogy is gondolta...

A féloldalt kiborotvált verziók között is van jobb, és rosszabb. Ez speciel az utóbbi

...viszont ez a szolidabb fazon egész aranyos

Egyik az eddigi legkonzervatívabb frizurái közül, mégis, talán ez volt az egyik legjobb. Aranyigazság: a kevesebb néha több

Nos, ennyit tehát a főnök-san fejéről. Bocsássunk hát meg érte: neki is szüksége van egy dologra, mellyel kilóghat a sorból. A többiek pedig csak viseljék az ilyenolyan-extrém-has-, és combvillantós kosztümöket és az erős sminkeket. Amúgy sem tudnám elképzelni ezekben.

Hattyúdal?

Egy szíven szúrással ért minap az a bejelentés, hogy a Deathgaze együttes (immáron, ha jól számolom) hiatusra megy meghatározatlan időre.  Hogy melyek a döntés konkrét kiváltó okai, jó japán szokás szerint nem derül ki pontosan, talán annyit lehet sejteni, hogy ezentúl nem a munkásságuk elejét megnehezítő folytonos jövés-menés lappang a háttérben.

 A Deathgaze egyike azon kedvenceimnek, melyek japán viszonylatban meglehetősen hosszú ideje a pályán vannak, és eddig eléggé egyenletesen jó színvonalat képviseltek. Mindezek mellett a ’Creature’ albumuk után elkövetett single-k jó részével már közel sem voltam annyira elégedett. Kevés volt rajtuk az igazán jó dal, némely kifejezett ötlettelenséget sugallt. Az Enigma albumukon pedig egyértelműen csak azok a sikeres single-dalok voltak értékelhetőek, melyeket összeválogattak korábbi kiadásaikról.

Nem is tudom, hogy örüljek-e a mostani szünetnek, mely véleményem szerint kifáradás/alkotói válság miatt következett be, vagy sírjak miatta. Borzasztóan fáj, hogy egy ilyen régi kedvencem, kiknek nemcsak a zenéje, de a tagok személyisége is rengeteg örömet jelentett nekem korábbi éveimben, egyszerre csak bedobja a törölközőt. Másrészt viszont nem szerettem volna megérni, hogy halványgyenge anyagok piacra dobásával teljes érdektelenségbe fulladjon a munkásságuk, hiszen hosszú évek során már senki sem arra emlékszik, hogy volt egy jó kis banda, csak arra, hogy milyen csúfos véget is ért.

Nos, nagyon várom, hogy mi lesz a Deathgaze további sorsa. Ha Ai-san úgy döntene, hogy végleg szögre akasztja zenei karrierjét, és szétkergeti a bandát, akkor is többet tett le az asztalra, mint a visual kei zenészek jó része. Rengeteg viszontagságon át tartotta együtt a csapatot több mint 11 éven keresztül, és kitűnő nótákkal örvendeztette meg a rajongókat. Mindezekért csak hála és köszönet illeti.