Életjel

Tegnap láttam meg ezt a képet a Twitteren, és meglepetésemben majdhogynem felkiáltottam. Tudtam ugyan, hogy a D.I.D. énekesét, Akane-t jópár hete kiengedték a kórházból, de mivel mindeddig nem adott magáról semmilyen életjelet, úgy gondoltam, messze még az időpont, amikor újra láthatjuk.

Akane (balra)

A képnek örülök is, és nem is. Nem mondhatom lelkesen, hogy ’jaj, milyen jól néz ki az állapotához képest’, mert ez nem lenne igaz. A legkevesebb a hajának lenyírása, nekem inkább azzal van a gondom, hogy még mindig nem látom az arcán a kiegyensúlyozottságot. Igaz, mikor is nézett ki ő egyáltalán annak… talán soha.

Nem tudni, mióta küzd már a betegségével, de én már ilyennek ismertem meg. Sokszor nem volt olyan állapotban, hogy aktívan részt tudott volna venni a nyilvános megjelenéseken, így többnyire a videointerjúkban is csak csendben üldögélt. Ahol egyáltalán nyomon lehetett követni a megnyilvánulásait, az a blogja és a Twittere volt. Tiszta pillanataiban többnyire jóval a visual kei átlagzenészek értelmi szintje felett nyilvánult meg, de sajnos döbbenetesen sokszor voltak rossz napjai.

Remélem, eljön az a nap, amikor a D.I.D. folytatni tudja az elkezdett single munkálatait, hiszen már csak az énektémák felvétele van hátra. És abban is bízom, hogy Akane-val. Az ő hangja annyira összetéveszthetetlenül kivételes, hogy nem tudnék senki mást elképzelni, aki helyettesíthetné.

Szóval most már tényleg hajrá, Akane.

Jellemrajz

Megint egy géptakarítással szórakoztam, és így találtam meg egy rövidke fordítást, mely a BORN dobosának, Tomo-nak a válaszait tartalmazza a hozzá intézett kérdésekre. Most, hogy nyakamon a koncert, muszáj megosztanom ezt a közérdekű információáradatot mindenkivel, és azt is, hogy én mit gondolok az egyes pontokról.

Ideálja: olyan, aki támogatja őt (milyen romantikus is ez a fiú. Elmegy bárkivel, akivel érdekében áll, haha.)

Példaképe: nincs (minek. Hisz ő tökéletes).

Mobiltelefonja: docomo

Mi akart lenni gyerekkorában: mangaka vagy humorista (azt nem tudom, hogy a rajztudása milyen szinten áll, de a stand-up műfajban lehet, hogy megállná a helyét. Beszélni is tud, és helyenként elég hülye is néha… :D)

Jelenleg milyen személyiség: szabálykövető (az űber-rendcsináló-san…)

Mikor csatlakozott először együtteshez? Középiskolában

Melyik a kedvenc sportja? Nem jó semmilyen sportban (…kifelejtette a fekvenyomást…)

Kedvenc sampon márkája: Dove

Gyermekkori csínyei: szoknyák emelgetése (meglepő információ…)

Mindig van nála: hordozható hamutartó, tükör, jegyzetfüzet (a hamutartót a fejébe húznám.)

Kedvenc TV műsora: nem néz tévét (végre, van egy értelmes tulajdonsága.)

Kedvenc film műfaja: horror (két napon belül elfűrészelném a nyakát egy életlen bicskával, csak hogy lássa, milyen szórakoztató is ez a műfaj. Ki nem állhatom a horrorfilmeket :D)

Mit csinál kikapcsolódásképp: filmet néz (na jó, talán betársulnék hozzá. De horrort nem…)

Kedvenc alkoholfajtája: vörösbor (uhh, el is felejtettem, hogy feltétlenül vinnem kell neki valami márkás magyar vörösbort. Egy egyedi címkenyomtatás se lenne rossz, de ezt nem tudom, hogyan és mikor oldom meg.)

Kedvenc anime/manga: One Piece (jellemző, milyen komoly, érett művekért rajong…)

Zenei befolyások: Luna Sea, Nirvana, Slipknot, Marilyn Manson

Nos, íme. Tényleg nagyon rövid volt ez a kivonat, de azt hiszem, némely dolgokban rávilágít arra, hogy miért is érzem úgy, hogy ő tökéletes lelki társam lehetne. Ha leszámítom a dohányzást és a horrorfilmek nézését, magam is hasonló válaszokat adtam volna a feltett kérdésekre.

Tomo-san, izgatottan várom a párizsi találkozást…

A szőke herceg átváltozása

Ma láttam meg ezt az Alsdead chekigyűjteményt a Twitteren, és igencsak elkerekedett a szemem, s egyúttal lelkes fanatizmusba estem. Néztem, hogy ki lehet a középső képen jobb oldali csodálatos élőlény, és rájöttem, hogy Maki az, és olyat tett, amely még eddig nem fordult elő pályafutásuk során: befestette a haját feketére.

Valamiért az imidzsükért felelős személy őt mindig is szép, illedelmes, mosolygó szőke kishercegként akarta láttatni, miközben valószínűleg mi sem áll távolabb tőle, mint ez az imidzs. Nos, úgy látszik, úgy érezte, muszáj egy IQ-szint módosító hajfestést beiktatni az életébe.

Valójában milyennek is látszik azok számára, akik már elég sokat bámulták őt különböző stream-adásokban és PV-forgatási videócskákban? Először is le kell szögezni, hogy az Alsdead-ból ő sosem volt kedvenc tag, és soha nem is lesz, mert sokan úgy érzik, hogy nagyon hideg személyiség. Ez tökéletesen igaz is. Szó se róla, profin alakítja a félénken mosolygó, szótlan szőkeséget, ám tudjuk, hogy amikor kiesik a szerepéből, eléggé csúnyán oda tud mondogatni másoknak (akárcsak egy nemrégiben történt autogramosztáson, ahol az új dobosukat, Nikky-t annyira feldühítette a pofázásával, hogy az fejbe vágta egy kellékként odahelyezett legyezővel). Amellett sosem szűnik meg éreztetni, hogy Yosuke-nak nincs más szerepe az Alsdeadben, mint őméltósága udvari bolondja, akivel igen jól lehet veszekedni, valamint ugrálni a hátán, ha úgy hozza az úri kedve (ja, mellesleg basszusgitározik is). Mindez nemcsak dominanciára való hajlamot, hanem némi sznobizmust is takarhat. Senki sem lehet okosabb, mint ő, és senki sem nagyobb dudás a csárdában, mint ő. Ő senkinek sem a cuki kis állatkája, nem lehet látni összesimulós képeken, az elkapott fotóin általában egyedül, legfeljebb Yosukéval együtt hajlandó mutatkozni.  

Az Alsdead most már elég régóta van a porondon, és eddig viszonylag jól fut a szekerük. Talán ez indokolhatja azt, hogy most már megteheti, hogy ne kelljen pillát rebegtető tündérkeként mutatkoznia, ha nem akar. Márpedig ahogy ismerem, nem akar. Ő, a mostani visual kei vonulat legagresszívabb stílusú hisztérikája, csak annak szeretne látszani, aki valójában.

És én ennek, aki mindig is úgy éreztem, hogy a kép és a hang nem passzol össze, nagyon örülök. J

Deathgaze - Enigma

Semmiképpen se mulaszthattam el, hogy meghallgassam egyik kedvenc bandám új lemezét, mely immáron a 6. teljes hosszúságú albuma (igaz, hogy a The Continuation csak saját, régebbi dalaik feldolgozását tartalmazza). Mindeddig elégedett voltam a nagylemezeikkel, talán csak az első, Genocide and Mass Murder az, amelyik számomra elég sok közepes szintű töltelékdalt tartalmazott. Azt is elmondtam már, hogy általában a kisebb kiadványaiktól nem vagyok elragadtatva, mert a B-side nótákat rendesen el szokták fuserálni. Mindezek mellett reménykedtem, hogy a jó szokásukat megtartják, és az Enigma jó lesz.

 Az lett.

Dalok és értékelésük:

Enigma – hogy rögtön a porig alázzam a címadó nótát, ez egy Irredeemably Evil szintű, értelmetlen, torzított hangzásokkal operáló kaotikus fos. 10/4.

Dead Blaze – a régebbi single címadó dala nagyon gyors, pattogós, jó refrénnel. Sokat nem akarok róla írni, hiszen már nem új. 10/9.

Allure – ez is az egyik albumközi megjelenés fő nótája. Régebben nem nagyon voltam vele megelégedve, de aztán rájöttem, hogy van hangulata. 10/9.

Nightmare – új szerzemény. Ez is elég lendületes, és a gitártémák nagyon darálnak, de talán nekem ez az egyik leggyengébb darabja az albumnak. 10/7.

Drain Away – visszavettek kicsit a tempóból, de egy igen könnyen megjegyezhető gitár-főtémának köszönhetően egy jól megkomponált, fülbemászó nótát produkáltak. 10/8.

Seventh Heaven – ez a dal nálam az abszolút első helyen befutó. Kicsit bolondosnak érzem, amolyan Suicide Dance-es fílingje van. 10/10.

The Underworld – ezt a balladát már ismerjük, és úgy tökéletes, ahogy van. Kevés ilyen számot írtak pályafutásuk során, talán a Sorrow kelhet vele versenyre. 10/10.

Breath – ez is egy viszonylag lassabb tempójú, de nagyon jó benne az énektéma. 10/9.

Sadistic Smile – ennek a számnak egyáltalán nem tetszett a témája egészen a refrénig, de az megmentett attól, hogy unalmamban bealudjak. A végeredmény inkább a jó felé hajlik az értékrendemben. 10/7.

Fear – újra felpörgetik a tempót, és kifejezetten tetszik benne a két gitár összjátéka. Az énektéma is érdekes. 10/8.

Ready Go – ez amolyan himnikus dal, bennem legalábbis ezt az érzetet keltette. 10/9.

Látható, hogy próbáltam nem túl szigorú lenni velük, mivel alapjában véve kevés dal van, mellyel elégedetlen lennék. Ha nem is ez a legegetrengetőbb albumuk (nálam a másodikat, az Awake – Evoke the Urge-t amúgy sem tudja felülmúlni semmi), nem vallanak vele szégyent. Annyit tudnék csak kötekedni velük, hogy az én drága Kousukémat nem hagyták kibontakozni, se a vokálok, se a basszusgitár terén. Ha netalántán mégis az ő lusta disznósága miatt történt az egész, bocsánatot kérek a többiektől.

Nem is tudnék haragudni rájuk.

Születésnapomra

Nem is tudom, mit mondjak most így, születésnapomon magamról és az életemről. Ahogyan tavaly is, az idén is pont ezen a napon jöttek közbe ’irtó fontos’ családi események, melynek következtében rólam elterelődött a figyelem. Nem vagyok egy hisztis alkat, de azért úgy gondolom, évente én is megérdemelnék egy olyan napot, amikor én vagyok a központban.

Az idén a költözés miatt nem kerülhetett sor az ünneplésre, pontosabban már július végén megkaptam az ajándékomat (mely ugye a Rock and Read Magazine 53. száma és a Liphlich Grateful Nonsense minialbuma volt), így valahogy nem is érzem, hogy ez a mai ünnep. Hajnalban keltem, elmentem dolgozni egy új munkahelyre, ahol senki sem tud rólam szinte semmit, így hát nem is várhattam el, hogy bármi is történjen. Régi barátaim és imerőseim mentségére szóljon, hogy nagyon sokan felköszöntöttek régi lakó-, és munkahelyemről.

Így tehát most ünneplek. Itt ülök tök egyedül, és épp a Deathgaze új albumát próbálom leszedni, és olcsó repülőjegyet keresek Párizsba, hogy el tudjak menni a BORN koncertjére. Egy darabig úgy nézett ki, ezt is le kell mondanom, de szerencsére most a végén összeértek a dolgok, s ha nem is maradhatok Franciaországban annyi ideig, amennyit terveztem, a koncertet meg fogom tudni látogatni.

Gondolatban az összes augusztusi szülinapos kedvencemnek gratulálok: Shindo Wataru-nak (Liphlich), Seth-nek (ex-Moi dix Mois), Yu~ki-nak (ex-Malice Mizer), Nao-nak (heidi), Tohma-nak (D.I.D.), Ai-nak (Deathgaze), Tatsurou-nak (Mucc) és Sujk-nak (ex-Deluhi, Undivide). Isten éltessen titeket is, fiúk.

Liv'ert - D.I.S.

Nos, kevéske napi adatkeretemet áldoztam rá arra, hogy megismerjem a Liv’ert nevű banda új single-jét, mely július 30-án jelent meg. Bevallom, ők voltak az egyik olyan csapat mostanában, akik nagyon hamar felkerültek a toplistámra a cuccaikkal, s szerencsémre pont akkor, mikor egy új, kétdalos kiadványt készültek piacra dobni.

A single egyáltalán nem szolgált rá a csalódásomra, szóval megérte rá kemény megabájtokat áldozni J

Számok és értékelésük:

D.I.S.: Picit szokatlan, hogy elektronikus elemekkel indít a dal, mert ez nemigen vall a Liv’ert-re, de azután előkerülnek a szokott gitárharmóniák és a zongorakíséret. A nóta kicsit melankolikus, lassabb tempójú, s talán azt az egy hibát találom benne, hogy mintha az ének alulkevert lenne, alig hallani Mukuro hangját. Szerencsére szép dallamvezetést találunk benne, nem vágja szét az egészet hörgéssel. 10/9.

Fears: Azt hittem, másodiknak valami eszement őrjöngést raknak fel, mivel eddig ezen koncepció mentén haladtak, s a cím is ezt sugallta, de mégsem. Ez tempósabb, mint az előző, egy dobfelütéssel indít, s bár az ének első sora vérhányás, de aztán egész jó témába vált át. A refrénben érzek tipikus Liv’ert-es jegyeket, ha mondhatok ilyet rövid munkásságuk alapján. Nekem ez az erősebb dal a single-ről. 10/10.

Nem tudok egyszerűen mást mondani rá, hogy tetszik. Muszáj vagyok mindenkivel tudatni, hogy jobban oda kellene figyelni rájuk, mert megérdemlik, hogy még sokáig velünk legyenek és gyártsák a jó kis zenéket.

Szóval ezennel megalapítom az egyszemélyes Liv’ert fanklubot, és várom a csatlakozókat J

A bolond királyfi

Most, hogy ismét eljött az augusztus és számba vettem szülinapos, kedvenceimet, megint eszembe jutott a Deathgaze énekese, Ai, aki 19-én tölti majd be 36. születésnapját.

Láttam róla a napokban pár vicces fényképet, s újra konstatálhattam: ő nem változik. Az idő sem tette bölcsebbé. Ez nem biztos, hogy nagy hátrány, de azért az ember titkon reménykedik, hogy hátha egyszer fogja magát, és megkomolyodik, ahogy élemedett kora megkövetelné. :D

Ai meglehetősen hangulatember. Szerencsénkre sokszor van inkább jó, mint rossz hangulatban, ám néha elég érdekes hiszti-, és pánikrohamokat tud produkálni (főleg, ha beteg). Pont ezért tud a legkülönfélébb stílusú dalokat írni, a pörgőstől kezdve az agresszívig, a lehangolótól a romantikusig, s bár már 11 éve működik az együttes, mégsem fulladt teljesítményük az unalomba.

Sokszor eszembe jut a bécsi koncert. Nekem az volt a totális meglepetés, mert bár már régóta ismertem Ai személyiségét, mégsem hittem volna, hogy a valóság még megnyerőbb, mint amit távolról látunk. Ai egy borzasztóan vidám, karizmatikus, vicces ember, mondhatni, egy irtózatos nagy bohóc. De azt hiszem, aki látta, nem bánta, hogy ilyen, mert igen jól elszórakoztatta a Szene Wien közönségét.

Amellett nekem ő mindig előkelő helyet foglalt el a toplistámon, és nemcsak mint zenész, hanem mint férfiideál is. Jó, tudjuk, voltak korai tévedései (a Deathgaze pályájának elejei női ruhás szereplése), volt súlyfölöslege, s emellett mindig az az érzése az embernek, hogy vagy a magassága zavarja, vagy gerincferdüléses, de mindennek ellenére van egy borzasztóan erős maszkulin kisugárzása, melynek nagyon nehéz ellenállni. Nem ő a legszebb a visual kei szcénában, de ha előtted áll szemtől-szemben, el tudja hitetni magáról, hogy ennek az ellenkezője az igaz.

Nos hát, remélem, még sokáig élvezhetjük a zenéjét és a társaságát. Megvan rá minden esély, hisz rendületlenül küzd azért, hogy élete álma, a Deathgaze együttes ne tűnjön el a süllyesztőben. Már csak a sorstól kell egy kis jóindulat, s minden a lehető legnagyobb rendben fog alakulni.