Szilveszteri Stylish Wave

A Club Zy a Stylish Wave COUNTDOWN sorozata keretében tartotta (és még jelenleg is tartja) szilveszteri műsorát népszerű japán visual kei zenekarok közreműködésével. Az adást a NicoNico portálon keresztül élőben lehet követni, így hát én is arra vetemedtem, hogy beiktatok egy kis szilveszteri élő koncertnézést.

Az adás meglehetősen hosszadalmas, magyar idő szerint 7.30-kor volt a kezdés, és majdnem délután 5 óráig tart, de igazából, ami engem érdekelt belőle, az két banda, az Arlequin és a BORN. Borzasztó nagy szerencsémre a két csapat egymás után kapott helyet a műsorban. A show többi részébe időszakosan fogok ma belepillantgatni, de amit szerettem volna, azt már megkaptam.

Mondanom sem kell, hogy időben fel kellett miatta kelnem, és elrohannom megejteni a szilveszteri-újévi bevásárlást, mivel mindenki úgy tolong minden üzletben, mintha a közelgő világ végére készülne fel. Mivel kérdéses volt, hogy ha időzítem az adást, nem járok-e úgy, hogy az utólagos megtekintésért perkálni kell (ahogy legutóbb jártam a Wing Works karácsonyi műsorával), így mégiscsak úgy döntöttem, hogy mindenki ki lesz rugdosva a nagy családi számítógép elől, és én MEGNÉZEM ezt a nyavalyás 1 ÓRA ADÁST. :D

Elöljáróban annyit, hogy mivel nem vagyok prémium-tag a NicoNico-n, fényképeket nem tudtam csinálni, mivel az adás minősége ingyenélőknek épp csak hogy megüti a nézhető szintet. Így hát próbáljátok magatok elé képzelni az egészet, igyekszem szemléletes lenni :)

Arlequin

A fiatalabb csapat kezdett először, még négy perccel hamarabb is a kiírtnál, így az első másodpercekben őrülten csavargattam itt a hangot, hogy halljak is valamit. Az ingyenstream-nek nemcsak a kép-, de a hangminőségével sincs minden rendben, de lényegében sokat nem késtem. Viszont a hangosítóbácsik az első fél percben annyira benézték a témát, hogy Akinak alig szólt a mikrofonja, de aztán szerencsére javították a hibát.

Az Arlequin borzasztó jó volt. Nekik elég kevés a lassabb ütemű számuk, fiatalok még, hát tekernek, ahogy bírják szusszal :D Aki nagyon lendületes frontember volt, sokat mozgott, maximálisan csinálta a show-t abban a rövid koncertidőben, ami nekik adatott. Az, hogy az ének jó volt, nem lepett meg, elég szép hangja van, és élőben is megfelelően elő tudja adni magát. Életem drága értelme, Shohei sem okozott nagy csalódást: jól játszott, és végig hozta az "énvagyokittafaszagyerek' imidzsét. Tamon pedig... hát, ő általában elég jól elvan a dobok mögött, de mikor ki kell mögüle szállni, elég nagy kihívásokkal küszködik, mert beszélni nem, bujkálni annál jobban szeret. De amikor dobol, borzasztó látványos átalakuláson esik át...

Az egész show nagyon profi, szórakoztató volt, a helyszínen lévő közönség és a netes nézők is élvezték. Természetesen - ahogy a NicoNico-n szokás - lehetett kommentálni az adás alatt, így hát  kiéltem magam...

Előadott dalok:

Haka Ana

Stella

Dame Ningen

Zou

BORN

Némi rövid szünet után, mely alatt PV-ket és reklámokat játszottak, bevonult a BORN. Az élő közönség már talán kicsit fáradt lehetett így, a harmadik óra végére, mert eléggé elpunnyadt az Arlequin alatt tanúsított aktivitáshoz képest. A netes közönség viszont nagyon élvezte az egészet, úgy telenyomták a képernyőt feliratokkal, hogy alig lehetett látni tőle a koncertet :D

A BORN immár a Son of a Bitch színpadi viseletével jelent meg, mely azért szolgált nagy örömömre, mert Tomo drágám végre valahol elhagyta a műrasztáit, mely hosszú távon minden bizonnyal az én idegeimet is tönkretette volna annak ellenére, hogy hajlamos vagyok mindent elnézni neki. Ryouga a szokásos elborult bevonulás után nekifogott az előadásnak. Az elején eléggé bizonytalannak éreztem, legalábbis Párizsban sokkal erősebb kezdést mutattak be... Talán nem volt jó ötlet az sem, hogy lassú dallal kezdtek, ez általában nem szokta feldobni a közönséget sem. 

A kezdeti baki után azonban beleerősítettek, ezt meg lehetett érezni a nézők aktivitásán is. Sok meglepetést nem tapasztaltam, hozták a szokásos formájukat, talán az volt kicsit fura, hogy Ray mintha ébren lett volna a koncert alatt, legalábbis nyitva volt a szeme, és reagált is dolgokra... valamint az, hogy K-t nem tolták annyira előtérbe, mint amennyire általában szokták. Mio bemutatott egy icipici basszusgitár-villantást is, amivel ismét tanúsította számomra, hogy nem véletlenül esett rá a választás, amikor Kifumi-t pótolni kellett. A végére egészen felpörgött az előadás. Miután kivonultak, az én drága egyetlen Tomo-sanom még produkált egy magánszámot is, de sajnos ráadást nem adtak. Egy ilyen hosszú műsor rendjét minden bizonnyal teljesen felborította volna a legapróbb csúszás is.

Előadott dalok:
Iya
Radical Hysteria
Breakthrough
Chemical Romance
Son of a Bitch

Mindent összevetve teljes őszinteséggel ki kell jelentenem, hogy bár nagyon tetszett a megtekintett műsorrészlet, élőben bizony az Arlequin volt jobb... a BORN sajnos nem hozta azt a szintet, amit Európában kaptunk, s úgy gondolom, a túl visszafogott japán közönség sem segített javítani a hangulatukon. Sajnos borzasztóan hullámzó a teljesítményük, ez igaz a dalaikra és a fellépéseikre is.

Na, de mivel szilveszter van, eldugom a depimet a fenébe, és nagyon Boldog Új Évet kívánok minden jrock rajongónak! VISUAL KEI 4EVER!

Zene 2014.

Pont most van itt az ideje, hogy az ember olyan hülyeségeknek szenteljen posztot, mint hogy milyen is volt a 2014-es év zenei világa az én szemszögemből. Nem akarok ismételten fejtegetésbe bocsátkozni arról, hogy milyennek találom az új zenei trendeket, és hogy jobb, avagy rosszabb volt-e a felhozatal a korábbiakhoz viszonyítva, csak néhány momentummal jelezni kívánom véleményemet, hogy láttam ezt az elmúlt 365 napot.

Idei nagy kedvencek:

1. Liphlich

2. Alsdead

3. Mejibray

2014-es kedvenclistámon csak egyetlen banda van, mely már több éve tartja ezt a pozícióját, az Alsdead. A Liphlich és a Mejibray az idén lopta be magát annyira a szívembe, hogy felkerült a sorba.

Idei új kedvencek:

1. Wing Works

2. Arlequin

3. Liv'ert

Ez a három, viszonylag fiatal csapat volt az, mely az idei évben új belépőként a legtöbbet foglalkoztatott. Bár számos tehetséges feltörekvőt találtam, ez a három volt az, mely tartós ideig elszórakoztatott.

Wing Works - Fennix PV



Arlequin - Stella PV



Liv'ert - Alive PV

Jól szerepeltek még: RevleZ, Dezert, Vaastu, Triggah, The 3rd Birthday, Avanchick, sForzato.

Az idei év három legjobb kiadványa:

Ebben a sorban nemcsak teljes albumokat, hanem rövidebb kiadványokat is rangsoroltam. Volt még néhány jó pillanat az évben, de ez a három lett az, mely számomra a legtökéletesebben sikerült:

1. Liphlich - Hurrah Hurray (single)
2. Kra - Satahinato (maxi-single)
3. Alsdead - Idea (album)

A nyertesek:



Liphlich - Hurrah Hurray PV



Kra - Hohoemi no Souretsusha PV


Alsdead Kill the King PV

Az idei év csalódásai:

Az idei év legrosszabb albuma az ex-Deluhi énekes, Juri Blanche nevű szólóalbuma. Közvetlenül ezután felzárkózott az ex-dobos, Sujk is a lehetetetlen szólóival. Nagyon kár ilyen zenészekért, csak az idejüket fecsérlik.

Koncertek:

2014-ben két koncertre tudtam eljutni: ebből az egyik a heidi volt Bécsben, a másik pedig a BORN/Lycaon turné Párizsban. A kettő közül úgy vélem, minden körülményt beszámítva (utazás, szervezés, hangulat, előadás, útitársak) a heidi volt a jobb.



Kis koncerthangulat a heidi-vel (Omoesan)

Beszerzések:

BORN - Black Massive Animals Live DVD. (Erre már legalább két éve fájt a fogam)
Liphlich - Great Nonsense minialbum
Liphlich - Hurrah Hurray single
Liphlich - Full Course wa Sakasa Kara album
Rock and Read Magazine vol. 52.

Mivel a CD Japan-on összegyűlt 1556 yen értékű kuponom, valami olyat fogok megvenni, amit már régóta szeretnék, csak eddig sosem volt első a listámon. Az ACE Tales of Abyss albumának limitált változatát most féláron be tudnám szerezni. Kézenfekvő a választás.

Visszatérések:

• Nagyon örülök a Jiluka nevű fiatal társulat újjáindulásának, akik egy single után hirtelen eltűntek. Úgy látszik, gondjaik megoldódtak.
• Az Alsdead ú dobossal folytatta pályafutását az ex-Galeyd-es Nikky személyében. Bár a bandában ténylegesen szünet állt be Setsua távozása miatt, ezt a munkájuk nem sínylette meg. Mondhatni, nagyon profi, zökkenőmentes váltást mutattak be.
• Másfél évnyi hiatus után Kisaki teljesen új felállással visszatért a Lin ~ the end of corruption world nevű csapatával. 

Feloszlások, hiatusok:

• Az év legnagyobb pofára esése: a Deathgaze hiatusa
• Bár már nagyon a levegőben lógott, két tagja elvesztése miatt bejelentette végleges feloszlását a Galeyd.
• Áprilistól borzolta a kedélyeimet a Liphlich énekesének, Kugának betegsége, s az együttes hiatusa. Júniustól ugyan rendeződött a helyzet, de addig elég kemény napokat éltem át.
• Májusban előbb hiatust, utána feloszlást jelentett be a Lustknot énekesük, Yuki disszociatív személyiségzavara miatt. Yuki állapotáról azóta sincs hír.
• Júniusban jelentette be hiatusát a D.I.D. vokalistájuk, Akane pszichiátriai kezelése miatt, akit skizofréniával diagnosztizáltak. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Akane állapota stabilizálódott, így ígéretük szerint a félbemaradt single felvételeit folytatni fogják.
• Feloszlott az Aube is, hál istennek akkor, amikor már kezdtem nagyon megkedvelni őket.
• Idén decemberben jelentette be a hiatusát az egykori Psycho Le Cému-vokalista, Kon bandája, a CELL.

Katasztrófák:

• Márciusban jelentették be, hogy a több, mint egy éve távol lévő BORN-basszusgitáros, Kifumi végleg elhagyja az együttest. Hivatalos tag azóta sincs a pótlására, bár Mio (ex-Lycaon) kezdettől fogva helyettesíti őt.
• Májusban váratlanul elhunyt a Moi dix Mois gitárosa, K. Végtelenül kedveltem a fickót, halála még most is felfoghatatlan a számomra.
• Szeptembern hónapban Rui, a basszusgitáros kivált a Screw-ből, hogy civil pályára lépjen.

Nos, ez volt a 2014-es év zenéje, ahogy én láttam. Úgy gondolom, voltak már meredekebb éveim is, mégis remélem, hogy 2015. nem fog kevesebb pozitív, és több negatív meglepetést tartalmazni, mint ez.

Minden jrockernek zenékben gazdag, boldog új évet kívánok!

Cardia - MagnaMendax

Úgy döntöttem, mégiscsak megpróbálkozok a Cardia együttes új single-jével, habár eddig egyik kiadványuk - az ArchaArcha, a FuturoFunere és a LiberalLibere - sem tetszett. Azért ragaszkodtam eddig is a követésükhöz, mert borzasztóan szeretem énekesük, Gab hangját.

Ez a fickó régebben a Riddick-ben énekelt, akiknek 'Tranquilizer' című maxiját még ma is sírógörcsrohamok közepette hallgatom végig, annyira kiborító, hogy egy ilyen banda ilyen csekély aktivitás után feloszlik. A Riddick kevés dala mind tökéletes a számomra is, ahogy Gab erős és meglehetősen egyéni színezetű hangja is. Bár szinte lehetetlen adatokhoz hozzájutni a banda kapcsán, úgy érzem, Gab nem vitte magával egyik zenésztársát sem új csapatába. Talán ez az oka annak, hogy a Cardia eddig számomra nem ütötte meg a Riddick színvonalát.

Gab barátunkról képet találni a neten is a nagy eredmények közé tartozik...

Egy fotó a régi, Riddick-es időkből

A MagnaMendax azonban csillantott meg számomra némi reményt. Most sem állítom, hogy zseniális single-t alkottak, de legalább már valamilyen szinten fel tudta kelteni az érdeklődésémet, mivel találhatók benne olyan énektémák, melyekbe belekapaszkodhatok, és amelyeket kedvelni tudok.

Számok és értékelésük:

1. Sayounara Bye-Bye: rögtön érdekes gitárhangzással és énektémával kezd a dal, melyet jó szintetizátorjáték kísér. Bár aztán később átmegy értelmetlen hörgésbe, mégis jól végződik. Ez a dal sikerült legjobban a single-ről. 10/9.

2. Unbalance: meglehetősen brutális egy szerzemény, idegborzoló gitártémákkal és hörgéssel telepakolva. Kicsit a Dezert munkáira hasonlít, csak az a gond, hogy ha őket akarnám hallani, őket tenném be. Egyedül az vigasztal, hogy a bevezető kaszabolás után lelassít, és csendesebb vizekre evez. 10/7.

3. Fuan no Tane: kísérteties hangzásvilággal kezd ez a dal, s meglehetősen vad tekeréssel folytatódik. Itt azért nem vadultak el túlzottan, az énektéma - ha nem is a legjobban eltalált - valamelyest hallgatható. 10/7.

Összefoglalóként annyit mondhatok, hogy ez még mindig nem az az átütő kiadvány, amit várnék, de mutat némi javuló formát. Ki tudja, talán Gab-nak máshol kellene folytatnia, mert kétségtelenül ő a legerősebb pont a bandában. Remélem, a többiek is fel tudnak zárkózni hozzá.

Karácsonyi bevásárlás

Ismét eljött annak az ideje, hogy valamivel megajándékozzam magam karácsony tiszteletére. Mivel az elmúlt időszakban a yen árfolyama is meglehetősen alacsony volt, még inkább motiválva éreztem magam a vásárlásra.

Mikor a CD Japan ajánlatát megláttam, egyértelmű volt a választás: a BORN 'Black Massive Attack' című Live DVD-jét az eredeti, 6500 yen-es ár helyett 5200-ért vesztegették. Hozzászámítva ehhez az alacsony árfolyamot, kihagyhatatlannak tűnt az ajánlat.

Mivel nem egyedül rendeltem, ismét kis kalandban volt részünk, mivel megint az elővételes cuccot nem tudták időre beszerezni. Most már végleg döntöttem, hogy csak akkor, és csakis akkor veszek valamit, ha már megjelent. Bár így lehet, hogy lemaradok az időnként a csomaghoz csatolt ajándékokról, nem biztos, hogy megéri az előre nem látható időveszteséget. Pláne, hogy nem minden cucchoz jár extra.

Ezúttal körülbelül egy hét volt a csúszás, mely azért volt megbocsátható, mert még így is a karácsonyfa alá tudjuk tenni az ajándékainkat... s mivel a csomag meglehetősen nagy értékű volt a két Live DVD miatt, megkaptam hozzá a Gab Magazine 72. számát.

Íme, itt vannak az én karácsonyi ajándékaim:

Megnézni ugyan még nem volt időm a DVD-t, de bízom benne, hogy a karácsonyi készülődés elmúltával erre is lesz lehetőségem.

Bónuszként kaptam 1556 yen értékű kupont, úgyhogy nagyon gondolkodom rajta, hogy a 90 napos határidőt betartva megrendelek valamit, amire már rég fáj a fogam.

BORN - Son of a Bitch

Eljött végre ez a pillanat is, amikor is el tudtam szakadni attól az érzelmi válságtól, amit a múlt hétvégi kifulladásig-Arlequin-video-nézés okozott. Mivel a napokban jelent meg a BORN új single-je, természetesen meg kellett ismerkednem vele, és a benyomásaimat is szeretném megfogalmazni róla.

Az új kiadványból előzetesen csak egy rövidke video bemutatóval tudtam megismerkedni. , mely azonban alaposan felcsigázta az érdeklődésemet, elsősorban az én drága Tomo-sanom miatt, aki abban a rövidke spotban is le tudott hengerelni annak ellenére, hogy nemrégiben élőben is láttam. 

Magáról a háromszámos single-ről nagyjából az a véleményem, ami a többiről. Nagyon sok kiforratlan szerzeményt dobnak ki, melyek jók, de igazából egyik sem átütő. Erre a kiadványra is becsúszott olyan dal, melyet igazából én nem tártam volna a nyilvánosság elé. De lássuk inkább a részletes véleményt!

Számok és értékelésük:

Son of a Bitch - a címadó szerzemény első osztályú lett. Talán az igazán népszerű slágereikhez tudnám hasonlítani: nem túl gyors, de van egy kis punkos beütése. Remekek a kórusok. Nagyon eltalálták az egészet. 10/10.

Outo - mostanában valahogy minden eltolódik elektronikus irányba, mint ahogy ennek a dalnak a bevezetője is. Van egy kis filmzene-íze a kezdésnek. Alapjában véve nem rossz dal, még ha fura is a sok szintetizátor-beütés és elektronikusan torzított ének miatt. 10/8.

Kaishi - ez a gyenge pont. A dal borzasztóan sablonos, bár jónak találom a basszusgitár-játékot, úgy érzem, nagyon sok ilyen dalt hallottam már tőlük.10/5.

A pontszámok alapján látni lehet, hogy - úgymond - most sem lett teljes értékű a single. Végtelenül imádom a jól eltalált dalaikat, de sajnos néha nagyon melléfognak. És abban már nem is reménykedem, hogy valamikor előállnak egy újabb, teljes albummal. Talán a kiadójuk sem gondolkodik ilyesmiben.

Végezetül pedig nézzétek meg a Son of a Bitch előzetesét teljes PV híján:

Új kedvenc a láthatáron?

Nem tehetek róla, nagyon kiakasztottak azok az Arlequin-es videók, melyeket a hétvégén végignéztem.

Korábban, amikor csak a képeit láttam, meg voltam róla győződve, hogy a basszusgitárosnak, Shohei-nek egyáltalán nincs egy csepp humorérzéke sem. Egy csini kis pofika, aki igyekszik mindig elszántan komoly képet vágni, talán azért, hogy leplezze kvalitásai hiányát (á la Toshi - ex-ACE).

Persze, szidom magam, hisz elszakadhattam volna a sztereotípiáktól, s nem kellett volna egyetlen példából általánosítanom. El is ástam szegény fickót, hisz aki szép, az talán okos már nem is lehet.

Ehhez képest a videókban egy teljesen új oldaláról ismertem meg. Egyáltalán nem humortalan, s bár még mindig fenntartom, hogy szereti a kemény fiú imidzset, időnként elég bohóc módon tud viselkedni. Azonban ennek ellenére iszonyú domináns egy egyéniség. Egy tank, legázol mindenkit, hozzá képest nem lehet senki sem elég szép, elég tehetséges vagy eszes. Átgázol a szabályokon is, ha neki úgy jó. Kicsit olyan, mint a BORN-os Tomo, csak fiatalabb és egy cseppet lágyabb kiadásban.

Alapjában véve eddig is nagyon kedveltem a fickót, magáért a zenészi kvalitásaiért és a kinézetéért mindenképpen, de most kezdek rájönni, hogy egy újabb tökéletes élőlényre bukkantam a nagy jrock világban.

Aztán most már egy kicsit le kellene szakadnom a témáról, még mielőtt újabb végzetes szerelembe esnék valakivel.

Karaoke mesterfok

Rendkívül egyszerű ötlet, de pokoli vicces dolgot lehet belőle kihozni: végy egy együttes tagjait, és egy karaoke-gép segítségével énekeltesd el velük a saját számukat. Természetesen, a zenészek közül most nem kifejezetten az énekesre gondoltam.

Meg is tette ezt egyik kedvencem, az Arlequin együttes, akik 'Eclipse' című daluk öt karaoke-verzióját tették közkinccsé. A verseny csak némileg tisztességes, ugyanis a vokalista, Aki is elkészítette a saját változatát. Mivel nem fair, hogy őt is értékeljem, lássuk hát, hogy egy mini-versenyben hogy is alakul a többiek helyezése!

Negyedik helyezett: Kuruto (gitár)

Nos, ez eléggé kritikán aluli. Kuruto elég visszafogott is, látszólag nem tud magával mit kezdeni, ha nincs nála gitár, és alighanem tudja magáról, hogy semmi hangja nincs, mert irtó zavarban van. Emellett a tempót sem mindig tudja tartani. Ülj le, fiam, egyes.

Harmadik helyezett: Shohei (basszusgitár)

Hát, az ő hangja is elég szánalmas, Kuruto-énál csak egy fokkal jobb, de legalább a ritmika a helyén van. Shohei mindezt egy kis önbizalommal megtoldotta: ha az ének egy kalap fos is, de legalább bohóckodott hozzá egy kicsit. Ami számomra azért kellemes meglepetés, mert mindeddig azt hittem, hogy Shohei-nek abszolút nincs humorérzéke... :D

Második helyezett: Nao (gitár)

Ez egész tisztességes munka valakitől, aki nem énekléssel keresi a kenyerét. Viszonylag iskolázott stílusa, és megvan hozzá a körítés is. Azt hiszem, kis tunningolással akár frontember is válhatna belőle.

Első helyezett: Tamon (dob)

Noha az éneke nem volt jobb a Nao-énál, nálam mégis Tamon lett a befutó. Profin tud ülve előadni :D

Versenyen kívüli versenyző: Aki (ének)

Mélységes szomorúsággal vettem tudomásul, hogy Aki egyáltalán nem vette komolyan ezt a játékot. Először is beleröhögött az elejébe, rosszul lépett be, és a mikrofonja se volt bekapcsolva :D De aztán nagyjából előadta a dalt úgy, ahogy beéneklés nélkül, csupaszon elő lehet: jó volt az elejétől a végéig :D

Rettentő vidám perceket szereztek nekem a fiúk ezekkel a videókkal. Shohei produkciója láttán konkrétan visítva röhögtem hosszú percekig. Nemhiába az ilyen felvételek tudják közelebb hozni a rajongókat a bandákhoz, nem a megszervezett interjúk.

Az Arlequint most elég közel érzem magamhoz <3

Mit találtam megint...

...ez annyira bizarr helyenként, hogy az arcomra kövesedett a meglepetés.

Pedig már ők sem kezdő csapat, 2006. óta adnak ki anyagokat, de hát annyira kiesnek a közimádatnak örvendő bandák sorából (na meg annyira furák a profilképeik), hogy eszembe se jutott meghallgatni tőlük semmit. Mostanáig.

Tiszta cirkuszfesztivál. Mostanában pedig nagyon bejön nekem az ilyesmi (lásd: Kra, Liphlich). Minél inkább jazz-orientált, és minél inkább hegedülnek-tangoharmonikáznak benne, annál inkább.

Még a honlapjuk is elviselhetetlenül csiricsáré.

Ha nem hányok tíz percen belül, letöltöm az egész elérhető diszkográfiájukat, és hajrá...

Hivatalos honlap:

Ajánló - Avanchick

Olyan szinten gombamód szaporodnak az új együttesek, hogy bizony az embernek idővel lankad a figyelme, és nem tud gondot fordítani mindenre, ami friss. Az Avanchick együttesről is tudomásul vettem, hogy megalakult nemrégiben, ki is adtak egy-két dolgot, de egyszerűen nem volt időm megfigyelni eddig, mit is vittek véghez.

A napokban azonban megjelent egy új maxi tőlük, s midőn ezt meghallgattam, úgy találtam, érdemes kicsit jobban foglalkozni velük.

Nahát, az Avanchick tényleg elég friss termés, 2014. áprilisában alakította meg a kimúlt CindyKate-gitáros, Otake. További tagok: Noah - ének,  Yoshito - gitár, Kagari - basszusgitár és Hyuga - dobok. (Ha jól hallottam a pletykákat, talán Yoshito már nincs is velük...).Mindössze két single és egy maxi van jelenleg még csak a rovásukon, de nagyon reménykedem benne, hogy meg tudnak kapaszkodni a zenei színtéren.

A zenéjükben leginkább azt találom figyelemreméltónak, hogy képesek jó, megjegyezhető dalokat írni, ami nem kis teljesítmény. Nem fulladnak bele a tömegbe és az unalomba. Noah-nak elég kellemes, középtónusú hangja van, mindenféle jellegzetes ázsiai felhang nélkül, a gitártémák jók, a számok jó felépítésűek, egyszóval kellemesen összerakott produktumot kapunk tőlük, ha megismerkedünk velük.

Mivel teljes hosszúságú PV-jük csak egy van elérhető, tehát most nézzétek meg ezt:


Maria PV

Hivatalos honlap:

Arlequin - Near Equal

Alaposan le vagyok maradva a zenei ismertetőkkel és bemutatásokkal, nekifogok hát, hogy ledolgozzam kicsit a hátrányomat. Az év vége elég zűrös számomra mindig, úgyhogy hiába sorakoznak a meghallgatandó anyagok a gépemen, sokszor még arra sincs időm, hogy végighallgassam őket, nemhogy írni. De igyekszem a restanciáimat bepótolni, így hát el is kezdem azzal az albummal, mely időrendben a legkorábban jelent meg a mostanában várt anyagok közül.

Az Arlequin nevű fiatal csapatról már többször írtam: nagyon kedvelem őket, mert igen jó kis dalokat írnak. Ez az első, teljes hosszúságú albumuk, és az egyetlen negatívumot már az elején meg is írom róla: a 11 dalnak majdnem a fele, vagyis 5 szerzemény már megjelent a korábbi cuccaikon is. Nem tehetek róla, kevésnek találom a 6 új dalt :)

Számok és értékelésük:

1. Akatsuki - ez az új szerzemény tipikus Arlequin: lendületes, dallamos, nagyon tetszik a refrén és az ének, mint mindig. Ha nem is ez a legjobb dal az albumról, viszonylag kellemes. 10/8.

2. Eclipse - ő viszont nem új. Váltakozó, szinte éterien szép ének és hörgés kombináció vonul végig a dalon. Nagyon gyors, jók a billentyűs-betétek, egyszóval igazi, belevaló nóta. 10/10.

3. Missing - Kemény, hörgős dal, mely nekem fura, mivel kicsit nélkülözi a dallamokat, melyeket annyira kedvelek tőlük. Ez a stílus nekik nem fekszik annyira, remélem, nem fogják erőltetni ezt a vonalat. 10/7.

4. Himanimahi - szaggató, zúzós alaptémával kezd ez a dal, s végigdübörög rajtad. Talán kicsit bizarr ez a dallamvilág, ami megjelenik benne, de nekem bejön. 10/9.

5. Haka Ana - szintén nem új, szintén gyors, lendületes. 10/10.

6. Zou - ez is egy régebbi darab. Nagyon kemény cucc. 10/9.

7. Alive - szép billentyűstémával indító, gyors dal. Nem tudok mást mondani, csak magamat ismételem: jó az ének, szépek a dallamok. 10/9.

8. Ano Mado Ni Osowatta Koto - az új dalok közül ez a kedvencem. Van némi oldschool-hangulata. 10/10.

9. Kaleidoscope - tőlük szokatlan módon ezúttal zongora-aláfestést használtak a szintetizátor helyett, de jól illeszkedik a jól eltalált gitártémához. Lassabban indít, hogy aztán erőteljesebb fokozatba kapcsoljon. 

10. Stella - régebbi szerzemény, nem is elemzem részletesen, zseniális az alaptémája. 10/10.

11. Clepsydra - már kezdtem azt hinni, hogy a fiúk be vannak oltva balladaírás ellen, amit azért tartottam kicsit valószínűtlennek, mert amúgy dallamszerkesztésben elég erősek. Nos, ez sem igazán egy nyálas lassú, mivel elég erős gitártémát raktak bele, de csendesebb, mint a többi szerzemény. 10/7.

Nos, azt hiszem, most sem okoztak csalódást, ahogy eddig még egyetlenegy alkalommal sem. Örömmel teszem be ezt az albumot a sikeresen szaporodó Arlequin-gyűjteményembe. Bizakodva várom a jövőbeni folytatást.

Az Alive PV-je

Újabb eltűnéses sztori

Előrebocsátom, hogy a mostani hírt én még nem láttam hivatalosan megerősítve, csak egy nagyon szűkszavú közlemény-fordítást mellékelt az egyik Facebookos ismerősöm, pont ezért nagyon reménykedem benne, hogy az egész csak félreértés, és a helyzet rendeződik.

Bármennyire is röhögtem a Ray C-s Vuit hülye sztoriján, és sajnálkoztam a Nobady énekes, Raku bekattanásán és eltűnésén, ez a mostani esetet nem találom viccesnek. Talán azért, mert egy kedvenc bandámat érinti.

Szóval úgy tűnik, a The 3rd Birthday három taggal folytatja tovább a zenélést, mivel (ha jól olvastam a katakanákat) az egyik gitárosuk, Folie lelépett, avagy nem találják, mindenesetre már kirúgottnak nyilvánították.

Mi ez az egész már megint? Ez lesz az új divat, nem állunk ki a nyilvánosság elé, és jelentjük be, hogy kérem szépen, meguntuk az egészet és inkább mennénk a McDonalds-ba hamburgert sütni, hanem lelépünk? Idegesítjük a rajongókat, az együttes többi tagját, romba döntve a többiek munkáját és karrier-terveit is? Folie, ezzel most nem szereztél nálam jó pontot, pedig alapjában véve kedveltelek. 

És ha már itt tartunk, végtelenül örülök, hogy nem az énekes L, vagy netán a basszeros Tomoya lépett le. Nemcsak azért, mert a kekszi habtestük őrülten hiányozna, hanem mert egy vokalistát, vagy egy basszusgitárost nehezebb pótolni, mint egy második gitárost. Gonosz vagyok, de Yu-chi még a bandában van. Lásd, a D.I.D. is elég jól elfunkcionál két gitáros helyett eggyel, amióta Satoshi lelépett. 

Várok valami további magyarázatot, vagy megerősítést, esetleg cáfolatot, hogy mi is most a konkrét helyzet az ügyben. Legalábbis annyit, hogy akkor most Folie egyáltalán nem marad, akkor sem, ha megtalálják, vagy pedig még van egy sansza a bandában.

The 3rd Birthday, nagyon szurkolok nektek.