Ó, ne, már ti is...

Azt hittem, ezek az Alsdead-ék komoly fiúk (tudom, Yosuke nem). Sosem vetemednének olyan idétlenségekre, mint a cosplayelés egy nyilvános autogramosztáson.

És mégis megtették. Íme az eredmény:

Mit is mondjak erre? Azt sem hittem volna, hogy Yosuke lesz a legvisszafogottabb.

Nikky, gyönyörű a pizsid, de nem mondta neked senki, hogy kockás cucchoz nem megy a kockás papucs?????

Shintől nem vártam mást, mint hogy valami cuki kis állatkának öltözzön. Ő az egyetlen, akire azt mondom, hogy aranyos a maga módján.

Na, de az a förtelem ott? Maki királylány a kis fekete csipkerucijában? Azzal a nyúzott békafejével? Igazán csodálatos. Valami az agyára mehetett (talán a sok Kafka-olvasás). Régóta tudom, hogy nem az az illedelmes szüzike, mint amilyennek előadja magát, de azért néha meg tud lepni a hülyeségeivel meg a cinikus kirohanásaival.

Nem is tudom, hogy pazaroljam-e továbbra is rá az imádatomat. Ha nem lennék totál szerelmes a hangjába, már lemondtam volna róla.

The 3rd Birthday - Biran no Tsuki

Ez a csapat nem is olyan régen került a szemeim/füleim elé, s első pillanatban érdemesnek találtam arra, hogy érdeklődjek eljövendő dolgaik iránt. Ahhoz képest, hogy 2011-es alakulást jelez több biográfia, viszonylag későn kerültek előtérbe, hiszen már 5 single és egy minialbum írható a számlájukra. Hivatalos honlapjukról leolvashatóak a részletesebb életrajzi-diszkográfiai adatok.

 

A jelenlegi tagok (felülről lefelé): L - ének, Yu-Chi - gitár, Folly - gitár, Tomoya - basszusgitár (állandó dobosuk nincs??????)

  The 3rd Birthday Official:

Na, mivel ilyen jól lemaradtam a korábbi dolgaikról, most mégiscsak eljutottam odáig, hogy a legújabb, 'Biran no Tsuki' című, négyszámos opuszukat meghallgassam. A benyomásaim a második hallásra is jók. Ami nálam sarkalatos pont: jó az ének és a zenében nem találok divatos kliséket. Sőt. Talán egy kissé elvont is az egész, de olyan módon, mely általában engem inkább vonz, mint taszít.

Dalok és értékelésük:

Biran no Tsuki - a címadó nóta talán a legkonvencionálisabb. Kissé érezni benne némi renitens fílinget, de túlzottan nem megy el a bizarr irányába. L-nek nagyon tetszik a hangszíne, erős, mély tónusú, kimondottan szép a dallamos részekben, amilyenekből ez a szám is fel van építve. 10/8.

Damnation - na, itt már kezdtek adni az érzésnek. Olyan hátborzongató kórussal indul, mely egyből megmutatta, ezek a fiúk nincsenek vicces kedvükben. :) Ennek ellenére ez a nóta határozottan slágeres lett, könnyen megjegyezhető refrénnel. S egyben ez a személyes kedvencem is. 10/10.

Deadman's Show - bevallom, ez kicsit megzavart a témaváltásaival s a bonyolult felépítésével, kellett neki 2-3 hallgatás, míg meg tudtam ragadni egy érzékelhető részletet. Nagyon bizarr, fájdalmasan az. 10/8.

Kagerou Paradox - akusztikus bevezetéssel induló, később begyorsuló dal. Nekem talán ez az egy volt az, mely kicsit a színvonalon alulinak találtam ezen a kiadványon, de ez sem rossz egyébként. 10/7.

Mint látható, elég magas pontszámokat szórtam szét, mely arra késztet, hogy további kutatásokat folytassak a zenéjük után. Eléggé valószínűnek látom, hogy nagy kedvenceimmé fognak válni a közeljövőben. (S nézzétek meg az énekest, L-t, hát, az valami isteni brutálisgyilkos feje van, muszáj szerelembe esnem becses személyével... :D)

The 3rd Birthday, azt hiszem, ez egy nagy barátság kezdete lesz :)

Elárasztanak bennünket a rózsaszín pókok

Ma, főzés közben jutott eszembe, miközben zenét hallgattam, hogy megszámlálhatatlanul sokan vették már a bátorságot, hogy hide örökbecsű slágerét feldolgozzák. Elég, ha csak a nemrég megjelent válogatáslemezekre gondolunk, mindegyiken megjelent már legalább egy verziója. Hogy melyik sikerült jobban, melyik kevésbé, azon sokáig lehetne vitatkozni, nyilván mindenki más szempont szerint választana kedvencet. Most csak azt a párat kívánom bemutatni, melybe saját magam futottam bele.

Kiryu:

Ez rendesen kiverte nálam a biztosítékot. Bizonyára vannak, akik szeretik, ha egymáshoz nem illő dolgokat párosítanak össze, azonban hide húzós rockzenéje annyira távol áll a Kiryu tradicionális beütésű muzsikájától, hogy a katanám után kapkodtam a hallatán. Ez a finomkodó ének nem ide való, a kotóval szelídített gitárhangzás pocsék. Mintha kiherélték volna a dalt. 10/2.

Sadie:

Ezek a fiúk is rendesen átgyúrták a Pink Spidert, tettek bele egy kis akusztikus részt, ami magában még nem is lenne baj, hiszen az alap elég keményre sikerült, de Mao éneke nem igazán tetszik. 10/6.

heidi:

Bevallom, bármennyire is szeretem a heidi-t, nekem ez a verzió nem tetszik. Yosshi nem tud elég mocskosul énekelni egy ilyen húzós, alaprock-témához. Ráadásul néha alányomtak egy kis elektronikát is, ami nagyon nem kellene. A gitárok nagyon szépen ülnek, de nekem ez akkor is 10/6.

defspiral:

Bár általában a def elég jó a hide számok átültetésében, és alapjában véve tetszik ez a verzió, mégsem ez nyerte el nálam a fődíjat. Tőlük legjobban a 'Rocket Dive' coverje tetszik. 10/8.

Rize:

Ez nálam a telitalálat, a Rize nevű rap-metál formáció feldolgozása. Nagyon húzós, az ének durva, minden a helyén van. A videó is egy jól sikerült alkotás. 10/10.

Erre meg már nem is mondok semmit, egyrészt azért, mert elég fura, másrészt nem értek a jpophoz, ezért nem tudom, mennyire képvisel ez magas színvonalat a mezőnyben:

Nos, bizonyára másnál másként alakult volna ez a ranglista egyéni ízlés függvényében, de érdemes minden nótát végighallgatni. Aztán egyiket-másikat sürgősen el kell felejteni :D

Életem értelmei

Rájöttem, hogy ezen a blogomon még nem írtam egy igazán jelentős fanposztot életem értelmeiről, vagyis azokról a zenészekről, akik meghatározó kedvenceimmé váltak az alatt a nagyjából 7 év alatt, amióta elkezdtem a visual kei műfajt hallgatni. Bemutatnám hát ezeket az emberkéket, remélve, hogy rajtam kívül még legalább ötezer lelkes rajongót szerzek be mindegyiküknek...

Balról-jobbra, azaz időrendi sorrendben jöjjenek tehát a nagy jrock szerelmeim:

1. Klaha, ének, Malice Mizer

2007-ben, amikor elkezdtem ezt a műfajt hallgatni, rögtön első számú kedvencemmé vált a Malice Mizer harmadik vokalistája, Klaha. Számomra ő volt a gót herceg prototípusa, elegáns, szép, emellett szerintem métánytalanul mellőzött. Énekesi kvalitásai miatt több megbecsülést érdemelt volna, senki sem csodálkozott, hogy otthagyta az egész zeneipart úgy, ahogy van, és remélem, ma boldog családi életet él, és megtalálta a helyét a világban.

2. Isshi, ének, Kagrra (Shinohara Hitoshi 1978-2011)

A Kagrra különleges hangú, iszonyúan tehetséges és elvont énekese 2011-ben bekövetkezett haláláig betöltötte a mindennapjaimat. Ma is betöltené. Őt nem lehet elfelejteni.

3. Kousuke, basszusgitár, Deathgaze

Mindenki imádott kis ganajtúró bogara a tipikus példa arra, hogy nem kell mindenkinek szépnek és finom lelkűnek lennie.. Ő szinte az egyetlen, aki megengedheti magának, hogy olyan neveletlen, vad és gusztustalan legyen, amilyen senki más a visual kei színtéren. Ezt személyesen is tapasztalhattam 2013-ban a bécsi koncertjükön. Mindezen allűrjei mellett kiváló basszusgitáros.

4. Tomo, dobok, BORN

A BORN dobosa és főnöke elsősorban azért vált kedvencemmé, mert saját rossz és jó tulajdonságaimat egy az egyben ki tudom vetíteni rá. Azért tudok iszonyúan dühös lenni becses személyére néha, mert saját magam hülye húzásait látom viszont tőle. Erre mondják azt, hogy tuti, jó lelki társak lennénk, ha...(ki nem nyírnánk egymást. Két dudás egy csárdában...) Szeptemberben azt hiszem, látni fogom élőben is :D

5. Toshi, basszusgitár, ex-Anonymous Confederate Ensemble, Femme Fatale

Nem mondok róla semmit. Aki látta koncerten, az tudja, hogy a zsigerekig hatolóan jó pasas, szexuális kisugárzása életveszélyes bármilyen nőnemű (és nem csak nőnemű) egyedre. Mellesleg elsőrangú basszusgitáros. Igen, van hibája is: szegény reménytelenül buta xD.

6. Maki, ének, Alsdead

Akik ismernek, tudják, hogy alapból nem vonzanak az ilyen túl hideg, túl okos, túl jólnevelt porcelán tündérkék, de Maki egyszerűen elementárisan jó énekes. Halálosan szerelmes vagyok a hangjába, az előadásmódjába, a színpadi megjelenésébe. Remélem, látom egyszer saját szememmel is...

7. Kuga Shingo, ének, Liphlich:

Ő az egyetlen, aki nagy formátumú egyéniségével betölti az Isshi halála óta keletkezett űrt bennem. Ilyen művészek nagyon ritkán születnek csak a világra. Emellett nem tudok rá mást mondani: ez a fickó hihetetlenül szép és ártatlan, akár egy játékbaba, akit a világ szennye nem érinthet. Mérhetetlenül örülök, hogy felépült komplikált betegségéből, melyre akár rámehetett volna a pályája is.

Ajánló - Ansia - Soubouchakusin

Erre akadtam ma rá. Az igazat megvallva, régóta tudok már róla, hogy van egy Ansia nevű csapat (korábban Auncia néven futottak), sőt, azt is tudtam, hogy innen igazolt át az Alsdead együttesbe a jelenlegi basszusgitárosuk, Yosuke, de még soha sem hallgattam meg tőlük semmit.

Ez a dal viszont tetszik. Van egy kis nagyzenekari kíséret alatta, ami ad neki egy pici jazz-es beütést (melyet én többnyire nagyon kedvelek). Az énekes hangja is egész kellemes. Nem tudom, miért kerülte el eddig a figyelmemet.

Úgy gondolom, amint időm lesz, pótolom a hiányosságokat, de most gőzerővel készülnöm kell a BORN/Lycaon turnéra :)

A több helyen feltüntetett hivatalos honlapjuk úgy tűnik, momentán nem működik, de addig is lehet nézegetni más adatlapjaikat:
Jpopasia:
Last.fm profil (Auncia név alatt):
 

A hónap nyertesei

Már annak idején, mikor ennek a feldolgozás-single-nek a megjelenéséről hallottam, érdekes ötletnek tartottam az egészet. A koncepció az volt, hogy párosítanak két énekest, akik egymás egy-egy dalát adják elő a saját értelmezésükben.A választás pedig a Nocturnal Bloodlust-os Hiro-ra és az Alsdead-es Maki-ra esett.

Úgy gondolom, mindketten olyan zenei területen mozognak, mely nagyjából átfedi egymást, stílusukban nagyon sok a hasonlóság. Mégis, a megjelent anyag messze felülmúlja minden várakozásomat. Totálisan szerelmes lettem az egészbe...

Puzzle:

Az Alsdead dalát Hiro vezette elénk. Az ő hangja jóval mélyebb fekvésű, mint a Makié, de tökéletesen passzol hozzá a választás, és egy nagyon-nagyon erőteljes, jó cover-t kaptunk. A finomság az egészben az, hogy mindkét dalban a másik énekes is alávokálozott a másiknak, imígyen ennek a nótának a refrénjében is kihallani Maki hangját is. 10/10. Ez tökéletes.

 Maki a Puzzle-ben

V.I.P.:

A másik választás is hibátlan. Örültem, hogy egy kevésbé hörgős dalt vettek elő, mert az inkább Hiro specialitása, ahogyan egyes részeken most is megmutatja, mekkora böfögésekre képes :D. Ahogy Maki is azt csinálja, ami neki a legjobban megy, a hisztérikus tombolást.

Hiro az eredeti V.I.P. PV-ben

Nem tudom, kinek az ötlete volt ez az egész, de csillagos ötöst érdemel a produktumért.

És most hallgassuk meg a dalokat: először is, a Puzzle Hiro-féle verziója (az eredeti linkjéért kattints!)

És jöjjön a V.I.P. Maki-féle előadása:

Alsdead újdonságok

Örvendetesen felgyorsultak az események az Alsdead együttes háza táján. Miután pár hónappal ezelőtt az ex-Galeyd dobos, Nikky belépett a csapatba, mintha új lendületet kaptak volna a többiek is. Már arra is rá kellett jönnöm, hogy az új tag nemcsak technikai tudásával dobta fel a banda színvonalát, de kétségkívül óriási pózer és komplett bolond is egyúttal. Minden nap megörvendeztet bennünket buta fotócskákkal és még butább blogbejegyzésekkel, s mintha ezzel a többieket is arra sarkallná, hogy többet szerepeljenek a nyilvánosság előtt. (Persze Maki továbbra is szeret fagyikról, kiscicákról és egyéb semmiségekről posztolni, ahelyett, hogy az alulfejlett habtestét mutogatná.... :D).

Nemrégiben volt egy NicoNico stream adás, melyben kábé 40 perc erejéig szerepet kaptak, és mondhatom, rendesen ki voltak lazulva benne. Meglepő volt, hogy még Shin is viszonylag sokat nevetgélt (nem is beszélve Makiról, aki feszülten igyekezett nem az asztal alá beesni a röhögéstől). Jó látni, hogy Nikky ennyire pozitív hatással van rájuk.

 Pillanatkép a stream adásból

A hivatalos NicoNico fotó

És akkor most a június 4-én megjelent új single, a 'Starless' értékelése:

A kiadvány két dalt tartalmaz, és semmi meglepőt nem tudok felfedezni benne. Nem mondom, hogy ez a legjobb anyaguk, de úgy érzem, nem tértek le túlzottan a szokott útról.

Starless: a címadó nóta a szokásos Alsdead-es, billentyűfutamokkal kísért erőteljes hangzású szám. Maki sem nagyon fogja benne vissza magát, tehát nem nagyon ajánlom fülhallgatón keresztüli hallgatását senkinek sem, aki nem szeretne dobhártyakárosodást szenvedni. 10/8.

Picture: már ezerszer elmondtam, de csak magamat ismételném - Maki nem tud szépen balladát énekelni. Minden a helyén van, a hangszíne is nagyon szép, csak valahogy nincs meg benne az az érzés és átélés, mellyel egy ilyen stílusú nótát szépen lehet tolmácsolni. Amúgy sem egy túlzottan szentimentális alkat, lehet, eleve itt a hiba az egészben. Ezért ez a dal most nekem nagyon nem talált a szívem közepébe. 10/6.

Szóval még mindig úgy gondolom, hogy messze az egyik legjobb teljesítményt nyújtó banda a mai körülmények között. Zenéjüket semmivel sem lehet összetéveszteni, és igyekeznek megtartani jellegzetességeiket a folyamatos megújulás mellett.

A Starless PV-t még nem lehet elérni teljes hosszúságában, csupán egy 120 másodperces előzetes áll rendelkezésre. Úgy tűnik, ami a legjobban foglalkoztatta az embereket benne, az nem is maga a dal, hanem Maki kurvás leopárdgatya-piros cipő kombója.... erre többen is visszatértek a stream-adás során... :D

 

Nyári gonoszkodás a Ray℃ együttessel

A címben említett banda júliustól felfüggeszti aktivitását, jelentették be a hírportálok.

Mi van? Megint nem találják Vuit-ot???? (Szerintem otthon van, és döglik...)

Na jó, befejeztem, csak megláttam ezt a hírt, és egyből előtört a cinikus énem. Azt nem mondhatnám, hogy sajnálkozom, mivel ha nem lett volna a korábbi, eltűnéses balhéjuk, szerintem fogalmam se lenne a mai napig is, hogy kik is ők.

Mindenesetre az énekes, Aiku úgy nyilatkozott, hogy gőze sincs, mi történt, vagy miért van ez az egész. Milyen okos, érett japán kisfiúk, hihetetlen.

Na pá, srácok. Talán máshol nagyobb hasznotokat veszik mások. :D

Van itt egy videó egy kis koncertjelenettel, valamint némi backstage felvétellel, hogy ne mondjátok, hogy csak kegyetlenkedni tudok ezekkel a cuki emberkékkel.

A leghihetetlenebb evolúció

Már egy jó ideje érik bennem a mondanivaló erről az esetről, mely velem és a Kra együttessel történt meg, de csak most, az új minialbum hallatán értem meg arra, hogy ténylegesen meg is írjam.

A Kra együttes egyike azoknak az igen régi visual kei bandáknak, melyek túlélték a 2000-2010 közötti évtizedet, és ma is funkcionálnak. 2001-ben alakultak meg, és nagyjából akkor hallottam őket először, amikor elkezdtem visual kei-t hallgatni.

Akkor, a PS Company bandái közül (és azon túl is) a Kagrra volt a legnagyobb kedvencem. Lehet, hogy volt benne üzleti érdek is, de akkoriban mindenáron igyekeztek hangsúlyozni, hogy a Kra lehet talán az egyik legnagyobb riválisuk. Nos, meg kell mondanom, ez túlzás volt. Maguk a dalok sem igazán értek fel a Kagrra zseniális darabjaival, de ami a legkevésbé sem volt hasonló, az az énekes személye. Igen, talán Isshi és Keiyuu hangja némileg egyezett hangfekvésben, de össze sem lehetett mérni a különc, de elképesztően tehetséges Isshit Keiyuu-val, aki nem volt más, csak egy borzasztó nyálasan mosolygó, éretlen hangú és személyiségű kisfiú. Mérhetetlenül irritált, hogy egyáltalán fel merik tételezni azt, hogy ők egy súlycsoportba tartoznak.

Aztán teltek az évek. A Kagrra feloszlott, Isshi eltávozott az élők sorából, a Kra pedig maradt, mérsékelt sikereket aratva. Ebben az időben esett meg, hogy mégiscsak rászántam magam, hogy ismét előveszem a dolgaikat, megnézve, hogy eljutottak-e valahova az idő alatt, míg én a Kagrrával voltam elfoglalva. És ekkor ért a lehető legmegdöbbentőbb felfedezés.

A Kra valahol letért a cuki-muki, oshare és tradicionális hangzást felvonultató ösvényéről, és egy kiforrott jazz-rock bandát találtam a helyén. Keiyuu pedig megtanult énekelni, nem is akárhogy. Úgy tűnik, az ő hangja a korral nemhogy megfakult volna, inkább megerősödött. Persze ekkor még mindig túl negédesnek találtam az imidzsét és a személyiségét ahhoz, hogy igazán megkedveljem, de egyre nagyobb érdeklődéssel vártam, hogy mit fog produkálni a közeljövőben.

És hogy prezentáljak is valamit, 10 év alatt sikerült eljutnia A pontból a B pontba, és ez valami hihetetlen fejlődést jelent a számomra:

A-Pont: Kuu PV (2004.)

B-Pont: Hohoemi no Souretsusha PV (2014.)

Azt hiszem, nem csak én érzem a különbséget a két felvétel színvonala között.

És valahogy ezekkel a fotókkal sem tudtam azonosulni, ahol úgy nézett ki, mint egy cukormázas tündérbogyóka:

Most azonban úgy érzem,eljutottam arra a pontra, hogy kijelentsem:

Bocs, Keiyuu, én tévedtem.  Borzasztóan örülök annak, hogy megöregedtél :D

Tiszta őrültek háza

Ez valami fertőzés???????

A Lustknot-os Yuki disszociativ személyiségzavara is kellőképpen lesokkolt, s erre ma újra nagyszerű hír röppent fel jrock berkekben: a D.I.D. énekesét, Akane-t skizofréniával diagnosztizálták.

Egyrészt a dolog szörnyű. A D.I.D. elméletileg nemrég tért vissza arról a kényszerszünetről, melyet gitárosuk, Satoshi távozása okozott, s Akane kórházi tartózkodása miatt újabb parkolópályán való topogásnak lehetünk tanúi a közeljövőben.

Másrészt a fordulat nem lepett meg, le is írom, miért.

Aki ismeri Akane-t, az tudta, érezte, hogy VALAMI NAGYON NINCS RENDBEN azzal a sráccal. Időnként olyan határtalan agresszív negativizmust árasztott maga körül, mint aki képes lenne nekimenni az egész világnak: gyűlöletkeltő, vallásellenes Twitter bejegyzéseivel, túlzottan támadó kirohanásaival rajongói ellen rengeteg ellenlábast szerzett. (A legutóbbi  'gyöngyszem' az a poszt volt, amelyben azt írta, hogy legszívesebben kimenne az utcára és mindenkit megölne az édesanyja kivételével). Másrészt sokszor utólag bocsánatot kért ezekért, s nagyon is udvarias és összeszedett formában, mely azt engedte sejtetni, hogy nem egy primitív ösztönlényről van szó, hanem egy értelmes valakiről. Emellett sokszor írt furcsa közérzeteiről (szédülésről, pillanatnyi emlékezet-kieséseiről, zavarodottságról), melyek alapján következtetni lehetett súlyosabb dolgokra. Mindez két dologra utalhatott: ez az ember vagy egy szörnyű, gonosz gnóm, akit néha seggbe billentenek, hogy kérjen bocsánatot a hülyeségeiért, vagy pedig mentális betegség áll a háttérben.

Hirtelen aktivitása után május közepén furcsán visszavonult, először az Amebáról (úgy indokolta, hogy nincs kedve bajlódni a megváltozott kezelőfelülettel), majd a Twitteréről is. Talán ekkor már ténylegesen kórházban volt.

Mérhetetlenül kiborít most ez a dolog. Ennek a végkimenetelét vajon miért nem látta eddig senki, mikor egy egyszerű, földi rajongó mérföldekről kiszagolja, hogy valami baj van? Miért kell engedni, hogy idáig fajuljanak a dolgok? A Lustknot-os Yuki-val ellentétben nála már régóta érzékelni a problémát. Valószínű, hogy tűrték az allűrjeit és elkönyvelték mindenféle szeszélyes szörnynek, ahelyett, hogy valaki jól megragadta volna,  és elcipelte volna oda, ahova kell. Hogy segítséget kapjon. 

Végezetül két kép: ezt a dalszöveget a kórházban írta. EZ nem egy összeszedett elme alkotása. EZ egy beteg ember kézjegye, akinek talán már sok, hasonló segélykiáltását hagyták figyelmen kívül.

Hihetetlenül dühödt és frusztrált vagyok. Tombolni tudnék dühömben. Olyan rosszul érzem magam, ahogy ő érezte magát sokszor.

Térj vissza hozzánk, Akane.

Ajánló - Liv'ert

Ezek is nagy hirtelen terítettek le engem a napokban. Mikor végighallgatok kétezer új kiadványt, és unottan kattintgatok tovább a Youtube-on, sokszor futok bele olyan bandákba, akiktől egyből kinyílik a csipám.

A Liv'ert-et ajánlatként dobta fel most a zenemegosztó, mégpedig az új PV-jük egy darabkáját, de elég volt hozzá, hogy utánanézzek a csapatnak.

2010. óta léteznek, ami elég meglepő információ volt ahhoz képest, hogy bizony alig-alig vannak a köztudatban, s a mainstream vonulatból is eléggé kiestek, mely semmiképpen sem magyarázható a zenéjük minőségével. Persze, tudom, hogy a Starwave Records bandái kevesebb figyelmet kapnak, mint mondjuk a PSC-é, de azért nem szabadna ilyen együtteseknek így elsikkadniuk a balfenéken.

 Balról jobbra: Madara - basszusgitár, Tomoya - dobok, Mukuro - ének, Yu - gitár

Jelenlegi felállásuk a következőképpen alakul:
Mukuro - ének
Yu - gitár
Madara - basszusgitár
Tomoya - dobok

(A közelmúltban még volt egy Rio nevű gitárosuk is, ám vesszek meg, ha tudok róla valamit, hogy miért és mikor távozott, mindenesetre az OHP profilon már nem szerepel...)

Nos, ha valaki a Starwave Records címkét meglátja, rögtön valami gót-dark bandára gondol, mivel ez a kiadó többnyire ilyen profilú zenekarokat futtat, de a Liv'ert-et (legalábbis zeneileg) nem sorolnám be ebbe a kategóriába. Más kérdés, hogy a kinézetükben inkább a sötét és ijesztő jelleg dominál, mint bármi más. Dalaik elég vegyesek, vannak kimondottan kemény, hörgős énekre épített szerzemények, és vannak gitárorientált, dallamos darabok, melynek elég jó a felépítése ahhoz, hogy egyből megragadják az embert. Kifejezetten tetszik a basszusgitáros (Madara) játéka.

Egy komplett albummal (Union), egy minialbummal (Proof of Waste) és pár single-lel (hate, Circle of Sorrow, Regret, Alive) már rendelkeznek, melyek sajnos meglehetősen elérhetetlenek. Mivel nem övezi őket túl nagy figyelem, erre számítani is lehetett, szóval igencsak fel kell kötnie a gatyáját annak, aki meg akarja ismerni teljes munkásságukat. 

Hivatalos honlap:

PV-k tömkelegével sem tudok szolgálni, sajnos, teljes hosszúságút csak egyet találtam, a keményebb vonulatba tartozó 'Void'-ot:

És álljon itt egy kevésbé vad dal, a 'Corruption'