Az elveszett videó megtalálása

Megvan. És megvan.

Méghozzá az a minden tekintetben jrock történelmi jelentőségű videointerjú, melyet a Wing Works élembere, az én drága kis cukker Ryo:suke-m adott anno a Jpopasia egyik munkatársának. Az, amelyikben megcsillogtatja a rejtett képességeit. A közvetlen barátaimnak nem mondok újat: meséltem már, mi a szituáció ebben a felvételben. 

Nem tudom finoman kifejezni magam, nézzétek inkább meg a képet, és találjátok ki, mi a hiba rajta... :D Bár hibának sem mondanám, hanem inkább úgy fogalmaznék, hogy belevörösödtem annak ellenére, hogy közel sem vagyok úrinő...

Ezt a videót a közelmúltban a saját alkotója nyilvánította privátnak, annak ellenére, hogy az interjúkészítő hölgy minden munkája nyilvános. Részben megértem, hogy mi lehetett az oka, és talán kapott is emiatt kritikákat. Azonban most ismét hozzáférhetővé tette olyan feltétellel, hogy nem nyilvános, és csak a Youtube csatornáján lehet megnézni, elkerülendő nyilván, hogy össze-vissza linkelgessék.

Mit ne mondjak: sok, hasonló képkivágásból készült fotó és videó készült már Ryo:suke-ról. Nagyon kedvelik ezt a szemszöget, nem véletlenül. De ez egyike a legarcpirítóbb alkotásoknak. Nem tartom azt sem véletlennek, hogy az utóbbi időben még véletlenül sem terveztek számára olyan színpadi kosztümöt, ami ne takarta volna le a kívánt ponton.

Jóból is megárt a sok, picim. :D

A teljes anyag megtekintéséhez kattintsatok ide.

Téged nem lehet elfelejteni

...érted könnyeket illik ejteni... bocs az ezeréves, hülye Táncdalfesztiválos szövegért, de ez most annyira idekívánkozott.

Kora hajnalban majdnem felsikítottam, amikor megláttam a képedet. Akkor tudatosult bennem, hogy amióta a Deathgaze tavaly decembere óta hiatuson van, szinte mindenkiről tudok, csak rólad nem. Tudom, hogy nem vagy egy nagy netbetyár, de amióta nem vagytok együtt, még az az örömöm sincs meg, hogy legalább a többiek löknek néha elém egy-egy képet.

Nagyon hiányzik az egész Deathgaze, a zenéjével, minden pozitív és negatív hülyeségével együtt, de leginkább te, kis, undormányos szörny. Senki sincs, aki betöltse a szívemben keletkezett űrt, mert ilyen tökéletes mocskos kis disznó, nincs még egy, mint te. Vannak ugyan trónkövetelők, de egyetlen olyan sincs, aki egy személyben lenne irtózatosan csúnya, mérhetetlenül neveletlen, hihetetlenül erőszakos, ugyanakkor rendkívül tehetséges zenész és imádnivaló egyéniség is egyben.

Te minden voltál, amit általában a visual kei rajongók nem tolerálnak, ezért voltál mindig népszerű figura a nyugati rockzenét kedvelők szemében.

Azért örülök, hogy nem kurvultál el a visual kei pályafutásod alatt, mely igen tetemes időt ölel magába (minthogy köztudott, hogy junior gimi első osztálya óta félhivatásos-hivatásos zenészként töltötted az idődet). Téged semmi sem tudott rákényszeríteni arra, hogy kawaii (vagyis inkább jobban elfogadható), illedelmes és szelíd legyél. És annak is nagyon örülök, hogy látszólag még most sem változtál: vagyis te vagy az egyetlen vk zenész, aki segítség nélkül, civilben is fel tud normálisan öltözni :) (Jó a pulcsid).

Mellesleg ha jól rémlik, valami olyasmit nyilatkoztál, amikor arról volt szó, hogy mit tervezel a Deathgaze hiatusa alatt, hogy 'a faszom se fog a seggén ülni'. Ennek megfelelően már várom, hogy ismét elődugd a ronda pofádat (ugye, Leda eszedbe se jutott....).

Kousuke, nagyon várlak vissza. Még egy koncertet végig tudnék tombolni a lábaid előtt... <3

Ring the Death Knell PV - Kousuke version

És az egyik kedvenc Death TV részem, amiben nemigen történik semmi értelmes, ahogy általában :)

CELL - ...for you

Nem is tudom hirtelen, mivel térjek vissza az értékelésekhez, mert mostanában megjelent pár új, engem érdeklő dolog. Hosszas gondolkodás után úgy döntöttem, néhány szót szentelek a CELL együttesnek, és a legújabb (és talán hosszú ideig a legutolsó) kiadványának.

A CELL ugyanis beszünteti a tevékenységét, mely egyelőre nekem csak hiatusnak tűnik, de ugye,sosem lehetünk biztosak az ilyen jellegű bejelentésekben. A csapat 2012-ben alakult három ex-La'Mule tag részvételével (Kon-ének; Sin és Nao - gitárok), és van valamilyen halvány oldschool-os beütése ahhoz, hogy fel tudja hívni magára a figyelmet a mai, meglehetősen eltérő stílusú visual kei zenét játszó együttesek között. Én részemről tökéletesen elégedett voltam a munkásságukkal. Pont ezért eléggé elszomorított a bejelentett hiatus híre.

Vigasztalást talán annyiban nyertem, hogy van itt egy kis búcsúzó single, három dallal. Könnyebb lenne búcsút vennem tőlük, azt hiszem, ha nem tetszene ez az anyag, de nem így van. Ez a single is jól sikerült. 

Dalok és értékelésük:

Dangerous Me - az első dal rögtön robban, jó kis két gitáros kezdéssel indít. A lendületet végig jól meg tudja tartani, Kon-nak kicsit furán cseng a hangja, ha valaki a mostani vk zenekarokhoz van szokva, de határozottan nem rossz. Jó kis énektémát találtak ki hozzá, nagyon CELL-es az egész dal. Üdítő változatosság, hogy meg sem próbálják szételektronikázni a számaikat. 10/9.

Stranding - ez is elég jól teker, mintha nem akarnának visszavenni a sebességből. Egyszerű, de nagyon húzós gitártémát használtak fel, az ének kicsit elvont, de találó. 10/10.

You Looked Back - A harmadik pedig egy balladaszerű hangzást produkáló (bár nem igazán lassú) dal. Ez az, amibe egyből beleszerettem. Csodálatosan szépen szólnak benne a gitárok, és bár Kon szerintem néha kicsit melléintonál az éneklés folyamán, nem zavaró túlságosan. 10/10.

Egy dolgot lehet kiolvasni a fenti értékelésből: mértéktelenül sajnálnivaló, hogy beszüntették a tevékenységüket, mert bármit elhallgattam volna még tőlük a közeljövőben. Remélem, lesz még rá alkalmam. CELL, nagyon várlak vissza titeket.

Végezetül, mivel hivatalos videó nem készült a single-hez, a You Looked Back egy amatőr videóját választottam illusztrációul. Jó szórakozást hozzá.

A szerelem ismét támad

Nos, ma megint megláttam egy képet, és azóta halott vagyok. Méghozzá egy olyasvalakiről, akiért már valójában istentelenül régóta rajongok, mint zenészért és mint emberért egyaránt, mégsem gondoltam volna soha, hogy lehet róla ilyen jó fotót csinálni. 

Pont ilyen volt. Ilyen, amikor előttem volt Bécsben a koncert utáni autogramosztáson. Hullafáradtan, mégis, letörölhetetlen mosollyal azzal az imádnivaló hörcsögképén. Hiába öltöztetik folyton korának nem megfelelő göncökbe, nem tudják azt a fiatalos varázst eltüntetni az arcáról.

Mérhetetlenül sajnálom, hogy bár már több, mint tíz éve a pályán van ugyanannak a bandának a frontembereként, mégsem kapja meg azt az elismerést, mely a hangja és a személyisége alapján kijárna neki. Lehet, hogy nem látványos szépség, és eléggé messze áll tőle a magamutogatás is (Facebookja, Twittere egyáltalán nincs, az Amebáját pedig alig vezeti), mégsem kellene megfeledkezni róla. Ő az egyik legjobb énekes a visual kei műfajában. 

Tessék tehát már őt is fanolni egy kicsit. Neve: Takaku Yoshihiko, 1983. 10. 19. született, és a csapat, melynek tagja, a heidi. Akik jártak Bécsben, és Magyarországról mindössze ketten mentünk el, hogy megnézzük.

És most hallgassátok meg azt a dalt, amely nálam mindent kizárólag benne van a valaha írt 10 legjobb jrock szám listájában.

heidi - Tsubasa

A lélek rózsaszín mélye

Ma eléggé kiakasztott egy dolog. Gondolom, nem sok mindenki van alapos ismertségi viszonyban a Liv'ert együttessel, mert egy eléggé periférián mozgó indie visual kei bandáról van szó. De mivel a Darkest Labirynth kiadó érdekszférájába tartoznak, a bennfentesebbek ebből már gondolhatják, hogy nem egy, vattacukorszerű kisfiúkból álló, vidám oshare csapatról van szó. Valahogy ilyen stílusú srácokról van szó:

Őszintén szólva, soha egyikőjüket sem láttam még másban, csak fekete ruhában, valamint alapból mosolyogni sem tudnak. Totális sokkot kaptam egyszer, mikor megláttam egy videokommentben az énekesüket, Mukuro-t nevetni, hetekig nem tudtam magamhoz térni a döbbenettől.

Na, hát ezek a nem aranyos és nem derűs fiúk most új turnépólót készíttettek a rajongóik nagy örömére, melyet Mukuro meg is osztott a Twitterén. Íme:

Szóhoz se jutok. Tényleg komolyan gondolták, hogy ha egyszer elvetődök egy ilyen totálagresszív-depresszív Liv'ert koncertre, felveszek egy rószaszín Marilyn Monroe-s pólót? És kibírom, hogy egész előadás alatt ne röhögjek kínomban magamon? 

Kíváncsi vagyok, kinek az édes, harmatos lelkéből fakadt ez a dizájn. Merem remélni, hogy nem a kis official ronda szörny, Mukuro volt a tettes. Azt hiszem, kénytelen lennék abban a pillanatban kiszeretni belőle.

Ilyen pólót pedig sosem veszek fel.

Show és a vallás

Másfél napja ezen röhögök hisztérikusan.

Show-ról van szó, a Vaastu énekeséről. Nos, ez egy kedves fiatalember, akit fanolok, mivel meglehetősen sok jó tulajdonsággal megáldotta a sors. Imádom a hangját. A habtestét is, amit előszeretettel mutogat. Nos, hát ez a jóember olyan szinten akasztott ki az egyik Twitter-bejegyzésével, hogy azóta sem bírom abbahagyni a vihogást, ha ez eszembe jut.

Két dolgot sejtettem már róla eddig is azok alapján, amiket megfigyeltem. Az egyik, hogy valószínűleg az elmeállapota már közel sem lehet olyan stabil, mint a hangja éneklés közben. Érdekes fotókat és bejegyzéseket tesz közzé időnként, melyek a kevésbé kipihent emberek idegrendszerét meg tudják viselni. A másik megfigyelésem, hogy elég sok keresztet visel, és elég képben van ehhez a valláshoz kapcsolatos dolgokkal. Ebből még nem következik, hogy keresztény családból származna, mely ugye Japánban mégsem a többség hite, de még ez is előfordulhat.

Szóval, Show-nak látomása volt tegnap. Felfedezni vélte Jézus arcát. Méghozzá a következő módon:

Igen, ez az. Valószínűleg egy kiskutyáé.

Erről a megvilágosodásról értesíteni kellene a Vatikánt.

Jól van, Show, most már minden világos. :P

Fixer - Paradox

Ez volt az az új banda, mely - tőlem ritka módon - bizalmat kapott már a legelső megjelenés első ízelítőjének meghallgatása után. Úgy éreztem, megvan bennük a lehetőség arra, hogy jó zenét hozzanak létre.

Sajnos, mivel időhiányos és lusta biccs vagyok, teljesen megfeledkeztem arról, hogy írjak róluk valamit még akkor, amikor a Dawn és az End of Stasis single-jeik megjelentek, így hát most fejvesztve kívánom pótolni, mert igenis, hallgassatok Fixer-t...

Szóval  2014. tavasza óta létezik a csapat, a következő felállásban alakultak meg:

Ének: - Jey (ex-ReiviveR)

Gitár: - Yuhma (ex-Virus)

Gitár: - Aika 

Basszus: - Makoto

Dobok: - Korey (ex-Signal)

Időközben a basszusgitáros, Makoto távozott ez év januárjában, így hivatalosan négy állandó taggal nyomják. A most értékelni kívánt anyag - ahogy említettem -  a harmadik single-jük.

Hivatalos honlap:

Dalok és értékelésük:

White and Black (Prologue) - egy kivételesen hosszú, három perces bevezető szösszenettel kezd, melyben az elektronikus elemek és a végtelenségig torzított gitárok dominálnak. Intrókat általában nem szoktam értékelni, de ezt megteszem a hossza miatt, és kap is egy 10/8-at...

Paradox - Ezután berobban a címadó dal iszonyú, dörgő-tekerő gitárokkal, némi finom elektronikai támogatással a háttérben. Az ének nem egyszerűen hörgő, hanem borzasztóan hisztérikus, de azért a refrénben Jey megmutatja, hogy tud dallamokat is produkálni. Van egy csepp Mejibray/Arlequin-fíling a háttérben, de úgy vélem, pont eléggé különbözik azért tőlük, hogy ne lehessen egy-az-egyben klónbandának titulálni őket. 10/9.

Libido - kásás a kezdés, nehéz elhinni, hogy ebből valami ki fog alakulni, és mégis... :) A Libido is húzós gitárokkal és megveszekedett énektémával operál. Dallamvezetés szempontjából ezt érzem sikerültebbnek. 10/10.

Na, szóval úgy gondolom, továbbá is a pártfogásomban tudtak maradni ezzel a single-lel, és így folytatják tovább a dolgaikat, ahogy van. Maradjanak meg ennek a lendületes, nagyon szórakoztató zenét játszó csapatnak.

Sajnos, PV-vel nem tudok szolgálni, viszont van egy live shot a Decaying Beauty című, 'End of Stasis' single-n megjelent dalukból, tekintsétek meg ezt:

ADAMS concert a Mondoconon

Volt con. Nem vettem részt azóta sem ezen a rendezvényen, amióta a MAT (Magyar Anime Társaság) és a Mondo Magazin összerúgta a port, és egy időben két különböző helyen szerveztek egymásra animés találkozót. A legutolsó élményem - nem tudom, melyik évből származik - a Petőfi Csarnokos, zsúfolt és kellemetlen rendezvény volt, ahol akkora volt a tömeg, hogy leejtettem a vásárolt kitűzőmet, és nem volt annyi helyem, hogy lehajoljak érte.

Az idei év meghívott sztárvendége az ADAMS együttes volt, akik jelenleg egy elég sok állomásos EU-turnét bonyolítanak. Nem szeretem a csapatot, de ha már benne volt a kétnapos con-jegy árában, vétek lett volna nem kihagyni a bulijukat.

Sok oka van annak, hogy nem tudtak a szívembe férkőzni. Első és legfontosabb természetesen az, hogy a zenei tudásuk híján van annak, melyet én elfogadhatónak neveznék. Igazából olyan se füle, se farka kis dalocskákat írnak, melyeket az ember két perccel meghallgatásuk után már teljesen elfelejt, s a nagyszámú fandomjukat kizárólag annak köszönhetik, hogy nyíltan homoszexuális fanservice-et folytatnak videóikban és a színpadon. Állítólag... de erről később.

A négytagú társaságból hárman egyáltalán nem szimpatizáltunk velük, és még a buli folyamán is égő arccal röhögtünk kínunkban, hogy mit is keresünk mi itt. Nem mondhatnám, hogy azonos az ízlésünk, de ez eléggé eltér attól, amit bármelyikünk nagyszerűnek nevezne. Így hát eléggé érdekes megközelítéssel álltunk neki az egésznek.

Plusz adalék, hogy sikerült elkapnunk őket, amikor megérkeztek, és interjút készítettek velük a sajtósok. A buli kedvéért muszáj volt fanfotókat lőni róluk, melyek közül természetesen alig akadt értékelhető, de megvoltak az első benyomások. Adam-ot amolyan tipikus japán cukifiúnak találtuk, nem is volt vele semmi baj, de a másik tag, Shota a borzalmas japán bokalengetős gatyájától kezdve, az eszméletlenül geil cipőjén keresztül a csini hajpántjáig egy az egyben röhejesen nézett ki.

A koncert természetesen tele volt sikítozó kislánykákkal, akik minden megmozdulásra hevesen reagáltak. A srácok nagyon profin lebonyolították az előadást, a show jó is volt, csak a zene volt fos. Az állítólagos homo fanservice pedig... szinte semmit sem csináltak egy-két eléggé visszafogott bemozduláson kívül. Ennél még az is viccesebb volt, amikor a Deathgaze koncerten Ai fél percig a töke előtt pörgette a mikrofont. Az egész dolognak nagyobb a füstje, mint a lángja, és ez hosszú távon kétséges, hogy fenn tudja-e tartani őket a köztudatban. Előbb-utóbb híre fog menni, hogy a színpadi előadás fele olyan extrém sincs, mint egyes yaoi-fengörlök álmodozásai.

Egyébként Shota borzasztó nagy arc volt. Igaz, hogy nagyon cinkesen nézett ki, és nem is volt olyan típus, akit a leányok álmának lehet nevezni, de igen jól szórakoztam rajta a koncert alatt. Hát, neki is dobjon már valamit a sors: ha nem is szép, de legalább szórakoztató.

Ennyit egyébként még sosem röhögtem koncerten...

Mejibray - Nephentes

Íme, most egy olyan anyag, melynek megjelenéséről nem is tudom igazán elmondani, hogy vártam-e, vagy nem. Az a meglátásom (persze ez magánvélemény), hogy a Mejibray-nek nem szabadna komplett albumokban gondolkodnia, mert ilyen dalmennyiség esetén kissé egysíkúvá válnak kiadványaik, viszont single-méretű megjelenéseiket általában sikerül tisztességesen megalkotniuk. Ha még hozzáadom, hogy a 'The 420 - Theatrical Roses' albumot megelőző 'Theatrical Blue Black' single-t is eléggé vontatottnak találtam, igencsak szájhúzogatva ültem le meghallgatni a 'Nephentes'-t. Na de azért a Mejibray mégis csak Mejibray...

Valami azonban mégiscsak visszavezette őket az ezt megelőző útra, mely szerencsének következtében az új single-t ismét csak jó értékeléssel tudom jellemezni. A dalok ismét dalok, nemcsak a saját maguk által kreált panel-riff/dallam sablonok. Minden szempontból élvezhető anyag tárult elénk.

Dalok és értékelésük:

Nephentes - na, kábé így kell megírni egy Mejibray-slágerdalt. Valami van benne, amitől működik, ugyanúgy, ahogy a korábbi dalaik. Koichi játéka ebben kimondottan nagyon tetszik. 10/10.

Genzai no Ringo - ez is egy jó, őrült döngölés, kicsit elvontabb, mint a Nephentes, de még nem súrolja az élvezhetőség küszöbét. Ez a csikorgó-bugyborékoló hangeffektusok, melyeket Tsuzuku kienged magából, kifejezetten viccesek. :D 10/10.

Isago no Kaerishi Kimi Hashiru - azt hittem, balladát tesznek be harmadjára, de nem tették. Szerencsére. Ez a single tempóban legmérsékeltebb dala, ám az énektémák itt a legszolidabbak. Nagyon jó a felépítése, jó a refrén. 10/10.

Ezúttal ismét egy nagy-nagy dicsérettel tudom zárni az értékelésemet, megnyugodva abban a tudatban, hogy a Mejibray-ből nem fogyott még el a patron. Az ég tartsa meg a jó szokásukat :D

Nephentes PV:

Randaság 2.0

Én tökéletesen biztos voltam benne, hogy az Alsdead-es Maki páratlan. És itt nem a fantasztikus hangjára gondoltam: nincs még egy olyan folyton előnytelen baseballsapkában pózoló, sápadt, nagyfülű, betegesen csontos fickó öklömnyi UFO-szemekkel, mint ő. Egészen addig ringattam magam ebben a hitben, míg meg nem láttam ezt a képet:

Igen, az a fickó ott a jobb alsó sarokban. Bámulatos, mennyire szarul néz ki a Dumbo-füleivel, és a hülye sapkájával, amelyik lenyomja azt a nem túl sok haját is, mellyel megáldotta a sors. Egyből kipotyogott az összes csipa a szememből a láttán. Ez pontosan ugyanaz az fertelmesrondaság-kategória, mint az én drága Makim. Muszáj volt egyszerűen kiderítenem, hogy ki ez az emberke.

Mivel a képet valamelyik lemezbolt Twitterén találtam, gyorsan a guglifordító után kaptam, és kiderült, hogy a fotó a Neverland együttest ábrázolja, a kérdéses bájos virágszál pedig nem más, mint a dobosuk, Kohaku.

(...igen, kimondottan az ilyen Alsdead-képek miatt tört rám a déja vu érzése...)

Mondanom sem kell, hogy ezután még hatszáznyolcvan darab fotóját meg kellett néznem, de a véleményem nem változott: nagyon-nagyon hasonlít Makira. Persze természetében nemigen: bár még nem ismerem, nekem nem tűnik annak a hűvös entellektüelnek, mint az Alsdead vokalistája. 

Makihoz hasonlóan őt is elég jól lehet sminkelni ahhoz, hogy ne tűnjenek fel az előnytelen vonásai

Ezüstszürke haj, ó, ne már...

Annyira nekem nem tűnik szüzikének, mint Maki :)

A másik kérdés viszont, hogy ebben a Neverland együttesben viszont nem találok semmi más pozitívumot, mint ezt a jóembert. Két dalukat is meghallgattam, és nagyon úgy érzem, nem leszek rajongójuk. Számomra elég sablon visual kei képet mutat az egész;  a PV-ket is vinnyogva néztem végig, és bizonyára felvágom az ereimet, ha néha be nem úszik a képbe Kohaku sejtelmes megvilágítások közepette. Tanácstalan vagyok, mit kezdjek ezzel az egésszel.

Bár úgy gondolom, lehetnek ilyen imádottjaim is. Nem kell feltétlenül kedvelnem az egész felhajtást, elég, ha egy része megnyeri a tetszésemet. Például a BFN-nek én nem vagyok túl lelkes híve, de attól még Ice megérne számomra egy kiadós ajtócsapkodást...

És most elrettentésül álljon itt egy Neverland PV. Ha leveszitek a hangot, sokkal jobb :P

Missing Memory

Már nem is találok megfelelő jelzőket

...az én drága Ryo:suke-mra. Azt nagyon is jól tette, hogy nemzetközileg is elérhetővé tette a fancuccokat áruló webshopját, mert nagyon vágyom az új, 'Wingraphy' fotóalbumára, és kétséges, hogy tudnék szerezni egy olyan ismerőst, aki megvenné nekem Japánban, és elpostázná a címemre. Így azonban csak némi regisztráció, és persze pénz kérdése, hogy enyém legyen.

Azonban nem ezen akadtam ki. Más, mezei rokksztároknál ugyanis az van szokásban, hogy autogramos chekiket, esetleg A4/A3 méretű posztereket bocsátanak a jónép elé, hogy legyen mit átitatni nyálunkkal. Na, ez nem. Ez nem éri be kevesebbel, mint A1-es méretű, falra akasztható panellel, melyen egy fénykép szerepel gyönyörűséges személyiségéről, valamint az eredeti dalszöveg is megjelenítésre került. Mindezek darabja 33.333 yen-ért.

Ez már a megalománia csúcsa :D

Valaki legyen olyan jó, hogy lője már le ezt a fickót, vagy legalábbis szerelje ki belőle az akkumulátort, mert káros hatással van az emberiségre. Pedig olyan ártatlan kisnyuszi-fejet tud vágni időnként, hogy az félelmetes.

(Mellesleg adományokat gyűjtök az alanti Fennix-es fali panelre, a donációkat a PayPal számlámra várom... xD)

Wing Works International Webshop:

Elég hülye április tréfa

Oké, április elseje, meg minden, de azért vannak néha rosszul elsült viccek.

A Visual Scandal nevű japán zenei töltögetős oldal legalábbis szerintem kicsit mellélőtt. Közzétették a sokak által (többek között általam is) nagyon várt, Leda/Sujk-féle Far East Dizain első single-jét. Állítólag. Ugyanis amikor belehallgattam, kis idő múlva gyanús lett a dolog. Úgy gondolom, ha Ledának az élete múlna rajta se állna össze egy ilyen színvonaltalan énekessel, mint akinek a hangját a dalból hallottuk.

Szóval nem tudni, mi volt ez a fos, de nem Far East Dizain.

A poszt másnapra le is került az oldalról, mivel sokan rájöttek, hogy a fájl nem azt tartalmazza, amit vártak. Szerény véleményem szerint ennél nagyobb ellenreklámot egy vetélytárs sem tudott volna az oldalnak csinálni. Lejáratja magát, akárcsak egy hírportál, ha nem ellenőrzött pletykát kezd el terjeszteni. 

A hitelemet azért nem vesztegetném el egy áprilisi tréfa kedvéért. De én már talán túl öreg vagyok, és tudom, hogy milyen nehéz egy fél pillanat alatt elvesztett renomét visszaállítani.