A Liphlich kalandjai

Nem mondom, hogy nem a szívbaj kerülgetett a közelmúltban, amikor a sok kellemetlen hír mellé még betársult az is, hogy Maruyama Eiki dobos csak úgy ukkmukkfukk kilépett a Liphlichből. Eiki hátfájdalmakra hivatkozott, valamint arra, hogy nem kívánja folytatni a zenészéletet. Úgy érzem, döntése nem egy régóta érlelődő dolog volt, valami hirtelen esemény szakíthatta el nála végleg a cérnát. Nem tudom hibáztatni. Eiki nagyon fiatal volt, amikor a Liphlich-be belépett (talán 16 vagy 17, nem sokkal több), s ami még tiniként – márminthogy rokksztárok leszünk – borzasztóan menő dolognak látszik, az nem biztos, hogy öt-hat strapás év után is annyira megnyerő alternatíva egy ifjú embernek, aki talán nyugalmat, kikapcsolódást akar.

Ám a Liphlich eddig is aránylag kis zökkenőkkel viselte a tagcseréket. Volt már Eiki előtt is egy dobosuk, aki nem volt állandó tag, a krónikák nem is említik kilétét. Volt egy másik gitárosuk is Kikuchi Akihito személyében, az ő helyét foglalta el Taka, rövid idő alatt. Ezért bíztam abban, hogy most sem intézik másként a dolgaikat.

Tudom. Sajnálom persze Eikit, mert őt nem lehetett nem szeretni, mégis nagy örömömre szolgált, hogy egy ismeretlen arcot láttam felbukkanni az instore eventeken. És ha ő megjelent az ilyen alkalmakon, akkor az azt jelenti, hogy a fiúk számítanak tartós jelenlétére.

És akkor az új dobos. Kobayashi Takaaki a neve. Ez talán a visual kei rajongóknak nem mond túl sokat, de ha hozzáadjuk azt az plusz információt, hogy mindeddig a nemrég feloszlott Yazzmad nevű banda tagja volt Zumi néven, talán már sokaknak rémlik valami. A Liphlich és a Yazzmad között kollegiális szinten nagyon jó kapcsolat volt évek óta, s ezért kézenfekvő volt a döntés, hogy az épp elfoglaltság nélkül levő dobosnak ajánlják fel Eiki helyét. Sok idejük nem volt, hiszen az új album felvételei már megtörténtek, sőt, a hozzájuk tervezett két video közül az egyiket, az Ouroboros-t már le is forgatták, ám a másikat, a Charuru no Yuutsu-t még nem fejezték be.

Ő az új: Kobayashi Takaaki

S akkor, miután megnyugtatólag lezárultak a kalamajkák az utolsó, még életben lévő kedvenc bandám körül, nézzük a videókat!

Ouroboros (Hebideare wo o kurae):

A PV kicsit vicces lett. Szokás szerint lenyűgöz Kuga drámázása, nem is tudom, miért nem választotta a színészi pályát. A dal egyszerre lett rockos (Taka, már megint garázdálkodtál), és kicsit a 'Midarabi' stílusához hasonló. Nem érzem olyan erős fődalnak, mint a Die Deo-t, vagy a többi PV-s dalukat, de nem rossz. Nemes egyszerűséggel Eiki nélkül vették fel a jeleneteket. Bevágnak néha-néha egy-egy dobos képet, de az arca nem látszik, ennyi erővel bárki lehet (akár már Koba is).

Charuru no Yuutsu

Ez a dal és PV nekem jobban tetszett. Líraibb a nóta hangvétele, olyan, mely elsőre telitalálatnak hangzik. A felvétel hangulata és színvilága illeszkedik az Ouroboros-éhoz, ám míg az félig-meddig komolytalan, addig ez abszolút nem az. A lehető legminimálisabb sminkkel és jelmezkészlettel dolgoztak, sőt, ahogy elnézem Kugát és Takát, megkockáztatom, hogy a saját utcai ruhájukban vették fel a videót. Ilyen ócska, elvont és ízléstelen szettre, amit Taka visel, egy végzett tervező sem képes. Egyszerűen magától tud ilyen szarul felöltözni és kész... :)

Zárszóként csak annyit, hogy még mindig nagyon bízom a Liphlich teljesítményében és kreativitásában. Remélem, nem fog csalódást okozni az új album sem. 10 nap múlva kiderül... :)

Ez is bekövetkezett

Sajnos, nagyon régóta lógott már a levegőben annak a rossz hírnek az árnyéka,mely a tegnapi nap folyamán robbant: május 26-i koncertje után feloszlik a BORN együttes. Ezzel a harmadik nagy kedvencem teszi le a lantot, s immár a negyedik fanklubomat zárhatom be, illetve szüneteltethetem (mert ugye a Deathgaze és az Alsdead csak hiatuson van, ám az előbbi feltámadására már nem látok reményt...).

Nagyon keserű szájízzel vettem tudomást a tényekről, de igazi fájdalmat nem érzek a történtek miatt. A BORN 2013 – avagy Kifumi távozása – óta a totális kifulladás jeleit mutatja. Az utolsó értékelhető, mondhatni száz százalékos anyag a még Kifumival felvett Devilish of the Punk volt. Azóta megjelentetett anyagaik szinte értékelhetetlenek, alig lehetne összeszedni egy rövidke albumnyi élvezhető dalt róluk. Nyilvános szerepléseik először csak megritkultak, aztán teljesen meg is szűntek. Ez az EU-turné a Lycaonnal karöltve érezhető hattyúdala volt mindkét csapatnak, egy utolsó esély, amivel még megpróbáltak némi hasznot kicsikarni mindkét bandából.

Jómagam is úgy voltam már vele, hogy kívántam, bárcsak oszlanának fel, vagy mennének hiatusra azelőtt, hogy fájó szívvel ki kellene jelentenem, hogy megutáltam őket munkájuk színvonalának erőteljes esése miatt. Amennyire friss, újszerű, energiával teli csapat voltak ők még a PSC berkeibe kerülés előtt, annyira önismétlővé, ötlettelenné és fáradttá váltak a Kifumi távozása utáni időszakban. Nem tudom ezeknek momentumoknak a személyes vonatkozásait, de semmiféleképpen nem tett jót a bandának ez a törés.

A kegyelemdöfést, mint tudjuk, valószínűleg Ray azon döntése adta meg, hogy nem kíván tovább aktv zenészként tevékenykedni. Mivel ők elég régóta játszottak öten, minden bizonnyal úgy érezték, hogy az együttes jelentős veszteséget szenvedett majdnem felének távozása miatt. A többiek úgy tudom, folytatni kívánják a pályafutásukat, hogy együtt, vagy külön, azt még nem tudni. De nagyon úgy érzem, ennyi évnyi együttlét után talán mindenkinek az tenne jót, ha másokkal társulnának.

BORN, 2005-2016. Köszönjük fiúk ezt a kicsivel több, mint 10 évet. Szerettünk titeket, és bízunk benne, hogy ismét nagyon szeretni fogjuk, amit csináltok, akár együtt látunk benneteket, akár nem.

Nosztalgiarovat: nagoya kei zenekarok

Úristen, van még valaki az aktív visual kei rajongók közül, aki még emlékszik a nagoya kei zenekarok fénykorára? Egyáltalán, aki tudja, milyen típusú zenét takar ez a kifejezés?

A nagoya kei zenekarok és az őket megelőző, korai vk bandák között lévő legnagyobb különbség abban rejlett, hogy a címben említettek egy sötétebb, keményebb és technikásabb vonulatot képviseltek, mint elődeik. Persze, ma is vannak elég durva hangzású csapatok, ám ezek akkoriban még mentesek voltak mindenféle elektronikus machinációktól, és kizárólag olyan, valószínűleg kezdeti Parkinson-kóros stádiumban lévő dobosokat alkalmaztak, akik ezer szöget be tudtak volna verni a falba percenként (lásd: Sujk) :D

Nem akarok most sem lebecsülni senkit, mert vannak jelenleg is általam preferált, keményebb bandák, de ezek a zenekarok egy minőségileg magasabb színvonalat produkáltak...

Sajnos 2010. után a legtöbbjük feloszlott, s akik megmaradtak, azok is nagyon elfordultak attól a stílustól, mely a pályájuk kezdetén jellemezte őket. Az utolsó, késői képviselőjüket, vagy a legelső tehetséges, a műfajt feltámasztani kívánó példányukat, azaz a Galeyd-et pedig kivégezték a karrierista biccsek, elhalászván a bandából a gitárost (Kamijo volt a tettes), valamint a dobost (na, itt meg az Alsdead).

És akkor most zenéljünk....

Deathgaze - ők ugyan még nemrégiben léteztek, de már közel sem ezeket a húrokat pengetik, mint akkor:



Lynch - szintúgy az előző történet.



Deadman - rég halottak.



Ahogy a Deluhi is...



Az Awoi viszonylag sokáig húzta, de a közelmúltban bedobták ők is a törülközőt...


Az -OZ- járt Magyarországon is, de már rég nem léteznek:



...és az UnsraW:

És végezetül a méltatlanul kevés figyelmet kapott késői trónörökös, a Galeyd, akiknek feldarabolása a mai napig az egyik legérzékenyebb pontom:

MeteoroiD - Torikago no Sarasouju wa Shinibana no Hana

Már az előzőleg megjelent, Kurobara című single-jük kiadása után figyeltem fel arra, hogy eddig sajnálatosan az ismeretlenség homályában leledzett előttem ez az együttes. Pedig pont abba a kategóriába tartoznak, akikkel általában barátságot szoktam kötni. Hogy miért is? Mert tudnak valami olyat produkálni, amely nem emlékeztet, még a legapróbb momentumaiban sem bármire, amit eddig hallottam. Sajnos abban a dömpingben, amikor szinte minden csapat azt a maximum 5 most futó sztárt próbálja majmolni a Mejibraytől kezdve az Arlequin-ig (igen, még a régebben saját egyéni hangzással rendelkező, öreg bandák is! Ha valaki nem tudná, mire célozgatok itt, akkor megmondom, hogy a BORN-ra), igen ritkán fogok ki egy ilyen gyöngyszemet magamnak.

Ami a leginkább megfogott bennük talán az, hogy énekesük, Genki stílusa helyenként nekem annyira bizarr, ami már az idegesítő és a zseniális határán mozog néha. A hangszíne nem tartozik a legegyénibbek közé, de elő tudja magát adni úgy, hogy egyénivé teszi ezáltal a csapat hangzását.

Ezek után ma elkezdtem ugrálni, mikor megláttam,hogy elérhetővé vált a 2015. 09. 02-án kiadott single-jük. És nem, és nem, és azért sem bírtak csalódást okozni ezzel a kétdalos kiadványukkal sem. Hiába, lassan be kell őket könyvelnem a kedvenc bandáim közé. :)

Dalok és értékelésük:

Torikago no Sarasouju wa Shinibana no Hana – a címadó dal egy nagyon idegesítően szaggató gitárfutammal indít, mely hallatán úgy éreztem, baltákat vagdosnak a gerincembe. Az énektéma kicsit elvont, aztán a refrénben egy kellemesebb szintre vált át. Az egész dalnak van egy kis slágeres beütése, könnyen megjegyezhető, de nem kommersz. Jó a gitármunka is, Machi és Mikado kooperációja nagyon összeszokottnak tűnik (ahhoz képest ugye,hogy Mikado nem régóta tag a bandában). 10/10.

Miyakutokei – zongorával és órás effekttel indít a nóta, s ezután egy keményebb hangvételű gitártéma csendül fel, mint az előzőben. A tempó gyors, s itt is hozza a már elvárható, kicsit fura énektémát. Ez a dal is hamar betalál az ember hallójárataiba. 10/10.

Szóval, nem is emlékszem, mikor adtam ilyen magas értékelést bármilyen produkcióra is. A MeteoroiD ezen single-je számomra hibátlan lett, s ez arra indít, hogy mindenféleképpen nézzek utána régebbi munkáiknak is.

Jaj, és kíváncsian várom a február 10-én megjelenő best of albumot is...

Ti győztetek :)

Végezetül nézzétek meg a címadó szám PV-jét. (Olyan isten nincs, hogy mégegyszer kiírjam ezt a nyavalyás, hosszú címet.)

Ai – Karasu

Mérhetetlen csalódottságot okozott nekem Ai a bemutatkozó single-jével, a 'Glass Sky'-jal. Mindig úgy hittem, a Deathgaze együttest nagyrészt az ő kreativitása tartja a pályáján oly hosszú ideig. A Glass Sky hallatán azonban kénytelen voltam revideálni ezen álláspontomat: vagy több ember csapatmunkája révén alakult ki a Deathgaze markáns zenei stílusa, vagy pedig tényleg a főnök műve az egész, csak egy kicsit mintha elveszítette volna önmagát.

Ebből kifolyólag kizárólag az Ai személye iránti tisztelet vitt el odáig, hogy a – szerintem túlságosan is korán – Karasu címmel kiadott második szerzeményt végighallgassam. Némi örömmel számolhatok be arról, hogy eme kiadvány visszahozott belém némi életkedvet – és talán Ai-ba is. Ő, mint tudjuk, eléggé egy hangulatvezérelt emberke, s talán a teljesítményéhez kellett az, hogy békében tudjon egy kis időt a szerzeményeivel foglalkozni. Sajnos a munkáira és az aktivitására sokszor nagyon rányomja a bélyegét a pillanatnyi lelkiállapota.

Dalok és értékelésük:

Karasu – nos, azt hiszem, az első szerzemény hallatán megcsillant bennem a remény egy halvány szikrája. A dal jó. Tempós, némi halvány szintetizátorkísérettel, és gyors gitárfutamokkal. A Deathgaze idején produkáltak sok ehhez hasonló színvonalú darabot, és valahogy én is valami ilyesmit vártam volna tőle a szólómunkája kezdetén. 10/9.

Mayaku No Yona Kiss – a második dal egy jóval mélyebb regiszterben mozgó, és jóval húzósab szám. Nekem ez az új single-ről a kedvencem. Nagyon jól eltalálta az énektémát is – egy komolyabb hangzatú szöveg és egy könnyedebb refrén - és súlya van az egész nótának. Ezt igazán tudom élvezni. 10/10.

White Moon – A harmadik dalt viszont simán elfelejthette volna. Egy balladisztikus hangvételű nóta, sajnos, semmi izgalmas sincs benne, a saját maga által bejáratott paneleket variálja. Már anno a Creature albumon megjelent Glory Sky-jal kapcsolatban éreztem,hogy valahogy elvesztette a kreativitását a balladaírás terén, el se hinné ez ember,hogy ugyanő alkotott olyan örökbecsű lassúkat, mint a Sorrow, az Amends vagy a Forsaken. Ez elképesztően gyenge. 10/4.

Láthatjuk, hogy ha nincs ez az utolsó megbicsaklás, igen magas értékelést kapott volna tőlem a Karasu. Ám mégis kellemes gondolatok töltenek el a single-lel kapcsolatban: már legalább látom a fényt az alagút végén, amelybe a Deathgaze, és Ai is belecsúszott az utóbbi években.

Most már aztán tessék legalább ugyanígy folytatni pályafutásodat, Ai drágám. Ezért már esetleg megérte egy Deathgaze-t oszlatni...

Zenei évértékelő 2015.

Magánéleti okok miatt sajnálatosan pocsék évem volt az idén. Az év második felében méltatlanul keveset tudtam foglalkozni fanoldalaimmal, tumblr-emmel és a blogommal, s ennek oka nagyrészt az volt, hogy nem tudtam elég időt szakítani új zenék meghallgatására, hírportálok folyamatos olvasgatására, fandomokban való részvételre. Mondhatnám most azt, hogy ez az első számú fogadalmam az új évre: visszatérek ahhoz az aktivitáshoz, melyet korábban mutattam, sajnos, a külső körülményeim egy ideig még nem lesznek rendezettek, így hát csak annyit ígérhetek,hogy nem tűnök el még ennél is jobban,ha lehetséges.

Nézzük hát,hogy alakult zenei téren ez az évem!

Régi kedvencek:

• Mint tudjuk, 2014-et a Deathgaze hiatusával zártuk. Énekesük, Ai szólópályára lépett, melynek eredményével nem vagyok elégedett. Egy nagyon fáradt Deathgaze-klónt kaptunk, melynek színvonala meg sem közelíti az eredeti banda korábbi munkáit. Sokkal jobban imponál Kousuke vendégszereplése az Unveil Raze zenekarban, akik nagyon is élvezhető, pörgős zenéjükkel összehasonlíthatatlanul több örömet szereznek, mint Ai.
• A BORN ebben az évben sem győzött meg arról, hogy nem a végét járja.
• Az év második részében meghatározatlan ideig tartó hiatusra ment az Alsdead. Mivel a tagok mindeddig nem széledtek szét más csapatokba, van remény rá, hogy valamikor folytatni szeretnék az Alsdead-et.
• A Liphlich ebben az évben is a megszokott szintjét hozta. Negatív csalódás, hogy december 15-én Maruyama Eiki dobos kilépett a bandából.

Új barátságok:

Csapatok, melyek teljesen frissek, vagy ha nem azok, hát mindeddig nem világosultam meg az irányukban. Ezeket az új bandákat dobta nekem a gép kedvencnek:

• Develop One's Faculties
• Jiluka (na jó, őket ismertem már előtte is, de mivel egy jó darabig hiatuson voltak, igazán csak mostanában mondható el, hogy beindult a karrierjük...)
• Shounenki
• Meteoroid

Az idei év nagy csalódásai:

• Ai szólóprojektje
• Far East Dizain

Feloszlások és hiatusok, melyek miatt telesírhattam a zsebkendőmet:

Jópár mostanában megkedvelt fiatal banda adta be a kulcsot 2015-ben, melyek igazából érdemesek lettek volna arra,hogy fennmaradjanak. De a rajongói habitusok furcsák. Mint tudjuk, a visual kei zenében nem mindig a zenei tudás az értékmérő.

• Alsdead
• Sadie
• Cell
• RevleZ
• Lin ~ the end of Corruption World
• Liv'ert
• Sforzato
• Vaastu

Egyéb katasztrófák:

Ezek azok, melyek hallatán úgy éreztem, közismertem alacsony vérnyomásom közel normál értékre ugrott fel :D

• Február hónapban gitárosuk, Folie eltűnése után másik gitárosuk, Yu~chi is otthagyta a The 3^rd Birthday zenekart, akik így ketten maradtak (az énekes L és a basszeros, Tomoya). Bár egy darabig úgy tűnt, hogy folytatni tudják a munkájukat,mostanában nagyon eltűntek, s ez nem jelez számomra semmi jót.
• A Wing Works énekese, Ryo:suke háromszor járt Európában, de mivel a fellépéseket számomra túl későn jelentették be, vagy pénzem, vagy időm nem volt arra, hogy elmenjek egy koncertjére.
• Megdöbbentő hirtelenséggel távozott el turné közben az élők sorából Yokoyama Shota, az ADAMS gitárosa. Bár nem voltam egy nagy rajongó, senkinek sem kívánnék ilyen méltatlan sorsot. Nyugodjon békében.

Pozitívumok:

Az idei év egyetlen optimizmusra számot tevő momentuma, hogy a D.I.D.-énekes Akane, miután sikeresen kerekedtek felül a kialakult bipoláris elmebetegsége tünetein, folytatta a munkát, így a banda kiadhatta a több, mint egy éve félbeszakadt kislemeze munkálatait.

Koncertek:

Ebben az évben sehová sem jutottam el az áprilisi Mondocon kivételével, ahol láthattam az ADAMS együttest. Azt hiszem, álmomban sem gondoltam volna arra, hogy többet senkinek sem lesz alkalma így látni őket.

Új beszerzések:

Ezen a téren szokásosnak mondhatnám az évemet. Sikerült a tervezett időpontokban (sátoros ünnepeken) meglepnem magam valamivel. A listám ezekkel a hanghordozókkal gyarapodott:

• Anonymous Confederate Ensemble – Tales of Abyss (album, limitált kiadás)
• Wing Works: Fuschico – Fennix (single)
• Wing Works: Ravve of My Trinity (single, limitált kiadás)
• heidi: Renai Remind (single)