BORN/Lycaon EU Tour – The Rampagne/ 2014. 09. 13. Le Divan du Monde, Párizs

Nos, hát annak ellenére, hogy a jóistenke (vagy a sors) nagyon nem akarta, hogy eljussak ide, mégiscsak láttam a BORN-t élőben, és haza is jöttem. Mivel mondandóm elég hosszú, ezúttal az igen stresszes odautamat nem részletezném, aki kíváncsi rá, elmesélek mindent, hanem inkább magával az eseménnyel foglalkoznék. A beszámolóm így is hosszú lesz.

Kezdjük azzal, hogy szokás szerint hat váltás ruhát vittem magammal, mivel a meteorológia igencsak mellélőtt az előrejelzéssel. Leírásuk szerint ilyen időnek kellett volna lennie, mint itthon (15-17 fok, eső), ehelyett a Beauvais-i reptéren 28 fokos tűző nap fogadott. A szombati napon is erős rövidujjús idő volt, nagyon kellemes körülmények között telt az idő a várakozás alatt. Nem mentem ki túl korán, mert a turnén még a VIP-jeggyel sem volt meet&greet, az pedig (mivel a fellépők közül a egyik PSC-s banda, a BORN) szinte kizárt volt, hogy megláthassuk őket az esemény előtt. És mivel társaságom sem volt, nem siettem túlzottan.

A Le Divan Du Monde Párizs szórakozónegyedében, a Place Pigalle környékén található. Itt aztán mindenféle alak megfordul, tele volt az egész utca, így hát nem is igen aratott feltűnést az a pár száz visual kei-s kislánynak/kisfiúnak öltözött alak. A nézőszám erősen meglepett. Sokan voltunk. Még a 18.30-as VIP-nyitás előtt is folyamatosan özönlöttek az emberek. Bárhogy is picsogunk, nálunk, Magyarországon maximum akkor lett volna ennyi résztvevő, ha Ctrl+C/Ctrl+V-t nyomunk az egész csapatra, és ezt, sajnos tudomásul kell vennünk. Egyszerűen ezért nem jönnek Budapestre a bandák. Szerelemből ők sem élnek meg.

Na szóval, a klub maga egy kis színház-kabarészerű hely inkább, mintsem rockzenei előadóterem (közvetlen szomszédságban egy kurvapirosra festett transzvesztita bárral, haha). A terem berendezése tipikusan afféle XIX. századi franciás stílusú volt, és a színpadnál volt függöny is (amely mögé jól be lehetett lesegetni). A beengedés roppant pontos és gördülékeny volt, ezért le a kalappal a személyzet előtt (amely egyébként csupa amolyan francia fotómodell-alkatú pasikból állt J). Bevonultunk, és elrohantam rögtön a merch-pulthoz. Sajnos, nagyon kevés dolgot hoztak, pólón kívül csak karkötőt, táskát, fotószettet, és pár kis biszbaszt (mobiltelefon-csüngő, stb.), viszont minden 10 euró volt (ezért nem vettem telefon-lógót. 10 euróért egy táskához képest az csak egy semmi kis vacak).

Már itthon is gyanítottam, de elképzelhető, hogy lesz valami hivatalos koncertfelvétel, mert a japán staff nagyon sokat videózott és fotózott már az utcán is. Remélem, bejön az elképzelésem.

Pontosan a 8 órás kezdéskor előállt a B7Klan képviselője, és bekonferálta nekünk a Lycaon-t.

Lycaon:

Mint tudjuk, ez egy ’egyet fizet, kettőt kap’ turné volt, s bár igazából engem egyáltalán nem érdekelt a Lycaon előadása, azért megnéztem őket, meglehetősen előkelő helyről. A színpadképhez a zenészeken kívül hozzátartozott még egy nagy dívány és egy állólámpa is, s ebben a díszletben adták elő a műsorukat, mely meglehetősen profi és korrekt volt ahhoz képest, hogy az énekesen, Yuukin és a gitároson, Satoshin kívül a többiek mintha halálosan unták volna az egészet. Yuuki az egyetlen, általam eddig látott visual kei zenész, aki sokkal jobban néz ki a fotókon, bár határozottan nem volt az a benyomásom, hogy egy törpe palotapincsit látok ugrabugrálni, mint amilyen kép nekem beugrik a láttán (juj, de kedves vagyok, mi?). Satoshi viszont halálosan nagy arc, egyrészt élőben egy igazi rock-and-roll gitárhíró, másrészt egy iszonyatos nagy bohóc. Olyan egyszemélyes show-t nyomott, hogy tátva maradt a szám. Az egy órás műsor végén a Lycaon levonult, egyedül Satoshi maradt még állva, és másfél percet fecsegett angolul olyan hülyeségekről, hogy milyen szép nyakkendőt vett Párizsban, meg egyebek. Összefoglalva egy nagyon jó, de kicsit steril előadást láttunk tőlük, semmi fanserv, semmi közönség-köszöntés, amit azért az ember elvár egy japán bulin.

BORN

Igen rövid várakozás után felcsendült a ’The Anthem’, mely a BORN bevonuló indulója, s rögtön száz torokból hangzott fel a ’Welcome to the BORN’. Azért látszott, hogy a nézők nagy része igazából értük jött ide. Felgördült a függöny, és minden bevonulási cicó nélkül feltűntek előttünk a fiúk. Nagyon vártam, milyenek lesznek, hiszen a BORN kifejezetten neveletlen trollbanda hírében áll, mely azonban az eddig hivatalosan kiadott japán koncertfelvételeikről nemigen jön át.

Nos, minden igaz, amit róluk mondanak. Ryouga egy eszelős őrült, a végletekig. A tekintete a koncert során a csibészes kisfiúmosolygástól a háborodott elmebeteg nézéséig minden skálán végigfutott. Hihetetlenül jó kedve volt, és nagyon jól énekelt (ez sem igen derül ki a japán felvételekből). Ray-ről csak annyit tudok elmondani, hogy nagyon aranyos volt, de nekem mindig úgy tűnik, olyan, mint aki nincs is ott, sokszor csukott szemmel játszott, a közönséggel nem tartott túl sok kontaktot. Szerencsére az immáron másfél éve support-basszusgitárosukat, Mio-t hozták magukkal. Nos, ő nem egy Kifumi alkat, sőt, talán kicsit visszafogott volt, de igyekezett ő is szórakoztatni a közönséget. Igazából nekem a legpozitívabb meglepetés K volt. Tudvalevő, hogy én őt egyáltalán nem szeretem, mert egy buta, szőke plázacica japán férfi kiadásban, aki napi 26 órát képes édesen és ostobán vihogni, de azt a vonaglást, amit a ’Skin’ előadása alatt bemutatott tökig kigombolt ingben, arra még én is csak azt tudom mondani, hogy díjnyertes volt. Szerintem ő is eléggé hajlamos lenne a trollkodásra, ha lenne hozzá elég esze, hogy hülyeségeket találjon ki, így azonban jól elvan azzal, hogy Ryouga-val kooperál a baromságokban. Tomo meg… nos, tudjátok, hogy ő a szívem csücske, aki most – a legnagyobb megelégedésemre – ismét fekete hajjal, fekete ruhában állt a közönség elé. Na hát, abból a fickóból árad a keménység. Egyszerűen megáll előtted, mire te kihúzod magad, és nekiállsz jól viselkedni, valamint ájtatosan nyálcsorgatva bámulni rá J. Senki sem tudja kivonni magát a hatása alól.

Ryouga és K egész idő alatt a színpadról ugráltak be a közönségbe, hanyattfekve, hasonfekve, Ryouga közben egyik kézzel a mikrofont tartotta, amibe énekelt, a másikkal a közönséget videózta. K ugyanez, csak közben gitározott. A közönség közben húzta-tépte-szaggatta őket, ők pedig csak vihogtak, mint valami elmebetegek, aztán visszamásztak a színpadra, és folytatták a játékot. Ryouga ezen kívül még időnként be is hajolt az első sorokba, és az ott állóknak megharapta a kezét (az enyémet is, gondolhatjátok…). Ray egyetlenegyszer sem szánta rá magát ugrásra, ám Mio a végén dobott egy hátast, mialatt a közönségnek sikerült letépnie a láncot a nyakbavalójáról. Tomo behajolt a főműsoridő végén, de érdekes módon senkinek sem volt mersze őt megszaggatni. Borzasztó bizarr érzés volt látni, hogy milyen áhítattal simogatták az arcát, mintha egy oltáriszentséget érintenének (persze a fanok nagyon is jól tudják, hogy Tomo nem szereti, ha piszkálják, neki már ez is elég nehéz helyzet…).

Most epic moment, hogy harmadik alkalommal a kis cicamica K-channak sikerült seggel az arcomon landolnia, és az övével valószínűleg kicsit letépte a bőrt a homlokomról… az az igazság, hogy amikor itthon a koncertről álmodoztam, EZ nem jelent meg a lelki szemeim előtt…)

Szóval az egész buli borzasztóan őrült, vad és hangos volt, tele pogózó, ordítozó emberekkel és túlzottan is kilazult zenészekkel. Így ne is haragudjatok, de pontos setlistet nemigen tudok összeállítani, legalább két-három dalt nem tudtam beazonosítani, de ezek biztos voltak:

-         The Stalin

-         Satisfaction

-         Devilish of the Punk

-         Blasted Animals

-         Demons

-         Proudia

-         Radical Hysteria

-         Psycho Diva

-         Skin

-         Breakthrough

-         Diary

A koncert végén, a ráadásban Ryouga felhívta a színpadra a Lycaon tagjait, és még egyszer előadták a Radical Hysteriát; a BORN-ék zenéltek, a Lycaon-ék pedig háttértáncoltak hozzá. Mindig is erre vágytam életemben, hogy halljam, ahogy több száz torokból csendül fel a 'Suck my dick or death', miközben a színpadon mindenki vihog és a másikat lökdösi, egyszóval totál káoszba fordul az egész.

Végtelenül hálás vagyok, hogy eljuthattam Párizsba, és láthattam a BORN-t élőben. Eddig is imádtam őket, most talán még inkább. Akiket eddig kedveltem, most még jobban megszerettem, és talán most már K-chant sem utálom annyira, mint régebben.

BORN – a lelkem a tiétek. Köszönöm.

(Fotóztam is, de mivel a telefonom kamerája elég szar, a képek nem lettek valami nagyon jók. Akit érdekel, ide kattintva megnézheti őket.)